A Filharmónia Magyarország a 2021/22-es évadban három bérlettel is várja a zeneszerető közönséget Pécsett. Az elmúlt években sok emlékezetes élményt nyújtó Mesterbérlet és az orgonát a középpontba állító Angster bérlet mellett a Filharmónia igazi különlegességgel is emeli az évad fényét. A Régi mesterek új bérlet a régizene hazai képviselőinek koncertjeivel lepi meg a közönséget.

Az évadnyitó hangversenyen, szeptember 29-én a magyar régizene-játszás ikonikus nagymestere, Vashegyi György és együttesei, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar a bécsi klasszikus kor egyházzenéjébe vezeti be a közönséget. De fantasztikus szólistákból sem lesz hiány a hangversenyeken Hélène Guilmette szoprán, Marianne Beate Kielland mezzoszoprán, Bernhard Berchtold tenor és Stephan MacLeod basszus előadását is hallhatjuk. A 19 órakor kezdődő hangversenyt 18 órakor ingyenes prológus előzi meg.

A kor két legnagyobb Mestere, Joseph Haydn és Michael Haydn egy-egy műve, a Mária Terézia emlékére 1800 körül írott Te Deum és az 1803-as Szent Ferenc mise által övezve a korszak kismestereinek egy-egy alkotását is ott találjuk a szerdai műsorban. A ragyogó hárfaversenye révén napjainkban is jegyzett, Johann Georg Albrechtsberger 1780-as h-moll Miserere című művével és a főleg fúvós és billentyűs versenyműveiről ismert Johann Nepomuk Hummel 1806-ban komponált D-dúr Te Deumával szerepel a koncerten. A Haydn-testvérek zenéje jóval magasabb szintű összefoglalása a korszak egyházzenei stílusának, mint társaiké, de a két kismester is – önmagukhoz képest – nagyot alkottak. Ennek hitelességét pedig garantálhatja a két, Vashegyi György vezette együttes, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar immáron három évtizedes összmunkával eggyé csiszolódott, világszínvonalú összjátéka.