A Magyar Állami Operaház a 2019-ben az Erkel Színházban megtartott azonos című rendezvénye után ismét közös gondolkodásra hívta azokat a szakembereket, akik a magyar fiatalok minőségi művészetek, elsősorban a színvonalas énekkultúra megismertetésénfáradoznak.

A felújított Operaház Székely Bertalan termében 2022. április 25-én megrendezett eseményt Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója nyitotta meg zenepedagógusok, tankerületi vezetők, művészek, valamint Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár jelenlétében.

Elsőként Kákay István, az OPERA képzési vezető adott áttekintést a dalszínház valamennyi ifjúsági programjáról, majd bemutatta az OPERA saját fejlesztésű O/A – holnapra című példatárát, amelyben az intézmény a közoktatás számára fogalmaz meg alternatív kottaolvasási és harmóniaijelzési utat. A kiadványból az Operaház Gyermekkara mutatott be részleteket Hajzer Nikolett karvezető irányításával, aki előadásában a színpadi munka személyiségfejlesztő hatásáról beszélt, illetve kérdezte a gyermekkaros növendékeit.

Madarász IvánKossuth-díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora az ének és közösség viszonyát elemezte történelmi távlatokban, majd a kodályi zenepedagógiai örökség mai gyakorlatáról és újabb eredményeiről, köztük a Kokas-pedagógián lapuló Dinamikus énekzene-tanulásról és a MTA-LFZE Aktív zenetanulás énekléssel és mozgással című kutatásáról tartott interaktív előadást Dr. Nemes László Norbertegyetemi tanár, valamint Farnadi Tamara, Szirányi Borbála és Őri Csillaének-zene tanárok – énekes-tapsos gyakorlatokkal aktivizálva a hallgatóságot.

Gyüdi Sándor a zenei utánpótlásneveléssel és emberneveléssel kapcsolatos tapasztalatairól és vágyairól beszélt igen komoly és egyben humorral átszőtt eszmefuttatásában. Ezt követően Várszeginé Dr. Gáncs Erzsébet elemezte a Széchenyi Egyetem Apáczai Csere János Karának zenei nevelésben regisztrált változásait az elmúlt 25 év vonatkozásában. Dr. Lakner Tamás ismertette az új Nemzeti Alaptantervhez írott énektankönyvek készítésének alapelveit, hangsúlyos szempontjait, majd Dávid Krisztina számolt be a XVII. kerületi Gregor József Általános Iskola sokszínű zenei életéről.

A közös célok és felelősségek iránt érzett elkötelezettség jegyében zajló tanácskozást az ifj. Sapszon Ferenc által vezetett közös éneklés zárta.