Hárfaművészként és a Zeneakadémia rektoraként is a legfőbb célom: a mai zajos világban békét, megnyugvást, katartikus élményt adni, melyet egy életen át magunkkal vihetünk lelkünk legrejtettebb zugaiban. Ha ez akár pár hang erejéig sikerül, már nem éltünk hiába, s megtettük a legtöbbet, amit egy művész hitvallásul maga elé tűzhet.”  Vigh Andrea

Látványos koncerten lép a budapesti közönség elé Vigh Andrea 2022. november 16-án a Zeneakadémia Nagytermében. A zeneszerzőket a romantika és a századforduló során is gyakran ihlették meg természeti képek és híres műalkotások. A szecesszió korszakának egyik legszebb épületében az elhangzó zeneművek egészen különleges élményt nyújthatnak a koncertre ellátogató közönség számára.

„Harminc évvel ezelőtt adtam az első szólóestemet a Zeneakadémia Nagytermében, melyhez valóban ezer szállal kötődöm. Az elmúlt 30 év alatt a Zeneakadémia hárfatanára, majd tanszékvezető, rektorhelyettes, kilenc évvel ezelőtt pedig az intézmény rektora lettem. Az elmúlt 30 év alatt különböző sztárvendégekkel, pl. Tokody Ilonával, Gulyás Dénessel, Szabadi Vilmossal, Rost Andreával, Kelemen Barnabással, de Kocsis Zoltán dirigálása mellett is évente játszottam olyan koncerten, ahol az első perctől a hangverseny végéig a Zeneakadémia Nagytermének pódiumán hárfáztam, egyedül vagy a partnereimmel. Zenekari szólóestem is volt, amelyen három hárfaversenyt tűztem műsorra, de ez az első és egyúttal különleges alkalom, amikor egész este csak magamra számíthatok, egyedül leszek a pódiumon. Hatalmas kihívás ez, nagyon bízom benne, hogy a közönség szeretete most is velem lesz. Mindenesetre mindent megteszek azért, hogy élményekkel gazdagodva távozzanak a koncert végén. Olyan művekből válogattam, melyek meghatározóak a hárfairodalomban, illetve számomra is különösen kedvesek. Ahogyan a hárfa végigkíséri az emberiség történetét, úgy ezek a művek is végigkísérik az én pályámat. Az estemen Smetana, Saint-Saëns, Fauré és Debussy művei hangzanak el.”

A koncert során további érdekességeket tudhatunk meg a művekről és a szerzőkről egyaránt.

Vigh Andrea november 28-án újra a Zeneakadémián ad hangversenyt, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával Kovács János dirigálása mellett Debussy Két táncát és Saint-Saëns hárfaversenyét játssza el.

Jegyek vásárolhatók a Zeneakadémia jegypénztárában, valamint az interneten a www.azongora.hu honlapon, ahol a koncertekről további információk is olvashatók.

2022. november 16. (szerda), 19:30 óra – Zeneakadémia Nagyterem

 „MVM Koncertek”

Vigh Andrea hárfaestje – Hullámok játéka
Debussy: Lenhajú lány, E-dúr arabeszk, Holdfény,
Fauré: Une châtelaine en sa tour, op. 110, Impromptu, op. 86,
Saint-Saёns: Fantázia hárfára, op. 95,
Hasselmans: Forrás, Tournier: Au matin
Smetana–Trneček: Moldva-fantázia