2022. november 5-6-án tartotta a Pesti Magyar Színház – Családi- és Ifjúsági Színház legújabb családi musicalének, a Madagaszkár, zenés kalandtúrának premierjét. A produkció a Dreamworks Animation Motion Picture azonos című filmje nyomán készült. A közönség szűnni nem akaró tapsvihara, és az, hogy az egész nézőtér együtt táncolt Julien király vezényletével, mindent elárul a fogadtatásról. Az elmúlt évek legnagyobb sikerét ünnepelhette november első hétvégéjén a teátrum!
A Madagaszkár történetét 2005-ben ismerhette meg a világ, akkor került a mozikba a kasszasikerű mesefilm. Alex, Marty, Melman és Glória, a négy állatkerti cimbora kalandos történetét mindenki szívébe zárta, Julien király elképesztő mozgását és egyedi „risza-technikáját” pedig kicsik és nagyok egyaránt irigylik. A Magyar Színház A kincses sziget és az Oliver! című előadások után újra egy olyan musical színpadra állítását tűzte ki célul, ami az egész család számára szórakoztató, ugyanakkor tanulságos is, és alapvető értékekre hívja fel a figyelmet. Ekkor született meg a gondolat a színház vezetőségében, hogy egy újabb Broadway előadással, a Madagaszkárral nyissák meg a jubileumi 185. évadot.
„Egy meseadaptációt színpadra állítani nagyon hálás feladat tud lenni. A titok ugyan abban rejlik, mint a rajzfilmekben: ha jól csináljuk a dolgunkat, akkor a gyerekek újra és újra meg szeretnék majd nézni.
A Madagaszkár tényleg mindenkinek szól. Olyan alapvető igazságokat tartalmaz, melyeket fontos, hogy a gyerekek lássanak és megértsenek. Ezek feltárása a színházunk – ifjúsági és családi színház révén – egyik fő feladata. Az elfogadás, a barátság, az összetartás és a felelős állattartás: ezek a témák mind-mind felmerülnek ebben a műben. Ezeket az üzeneteket fűszereztük olyan ízléses humorral, ami a felnőttek számára okoz majd kellemes pillanatokat. Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a sokoldalú zenei világ mellett sem. Musical lévén ez alkotja az előadásunk szívét.
Az elmúlt napok tapasztalatai és a visszajelzések alapján ki merem mondani, hogy egy olyan produkciót köszönthetünk a Magyar Színház Nagyszínpadán, ami még hosszú évekig a repertoáron lesz!” – nyilatkozta Gémes Antos, a Madagaszkár rendezője.
Már a bemutató előtt hatalmas érdeklődés övezte a darabot. A premierre és az első előadásokra közel három hét alatt elkeltek a jegyek, így decemberre még több előadást tűzött ki a vezetőség. Ezzel egyidőben meghirdették a Madagaszkár Szilvesztert is, melyre fokozatosan nyitották meg a jegyárusítást, ezzel is segítve azt, hogy minél több érdeklődő számára legyen lehetőség megtekinteni a rendhagyó előadást.
Az előadások végén a közönség álló tapssal és közös tánccal köszönte meg a társulat és a teátrum munkatársainak munkáját!