2021. június 28-29. között ismét egy est-sorozat keretében mutatkoznak be az L1 Egyesület művészei, idén online formában, az L1-est(ek)-en. A szervezők bővítik az előadók körét, 2021-ben az NKA Imre Zoltán Program fiatal és pályakezdő alkotóinak produkciói is bemutatásra kerülnek.
Az idei év különleges, a hagyományos „L1-est(ek)” előadóinak körét bővítik az NKA Imre Zoltán Program támogatásával, valamint annak célcsoportját jelentő fiatal és pályakezdő alkotók produkcióival. 2017-ben került először kiírásra az NKA Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégiumának első felhívása kifejezetten pályakezdő táncművészek, előadóművészek, alkotók számára. A program célja, hogy lehetőséget biztosítson a fiatal művészeknek a bemutatkozáshoz és segítse a pályakezdésüket.
Az L1 Egyesület olyan előadásokat hívott meg a sorozatra, ahol az alkotó a független kortárs tánc stílusból érkezve alkot és társművészeket hív a produkció megvalósításához – az egyesület is elkötelezetten vallja a társművészetekkel való együttműködést, az összművészetiséget egy-egy alkotásnál –. Olyan produkciók is bemutatásra kerülnek, melyek már a korábbi években debütáltak, de azóta újragondolták őket, vagy az idei évben bemutatásra kerülő munkák, melyek megtekintésére kevés lehetőség nyílt. 2021-ben online rendezik meg az est-sorozatot, az adott műveket a kamera nézőpontjából láthatja a közönség, ezáltal egy olyan lehetőséget kínálnak a nézőknek, amire egy hagyományos színházi térben nem lenne mód. Az előadásokat egy héten keresztül teszik elérhetővé.
Az L1-est(ek) során kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a művészek mentorálását is támogassák: a főszervező L1 Egyesület, valamint Ladjánszki Márta művészeti vezető és házigazda nyújt mentori segítséget az alkotóknak. A meghívott művészeket azokba az estekbe is bevonják, ahol nem előadással vannak jelen, ezzel serkentik az egymásra figyelést és a szakmai közeg jelenlétét. Beszélgetések és interjúk formájában, online és offline portrésorozat keretében ismertetik meg az érdeklődőket és a szakmát a művészekkel és alkotásaikkal.
Program:
Berger Gyula és a ZéróPlusz Táncművek: A boldog metronómok (felújítás, munkabemutató)
Bot Ádám: Homályállapot (bemutató éve: 2018)
Ellenbacher Ádám: Glitch kiállítás
Györke Tímea: Hangoló
Rab Alexandra: Beszélek róla (bemutató éve: 2018)
Szász Zsófia: Átmenet (Adaptáció) (bemutató éve: 2021)
Oli Mayne, Varga Zsolt: MAYNE+VARGA koncert
Veres Flóra (TalkingBodies): Egy az egyben (bemutató éve: 2020)
A műsorváltozás jogát a szervezők fenntartják.