11.3 C
Budapest
hétfő, október 7, 2024
hirdetés

Kultúrák és nézetek találkozása – Elkezdődött a VIII. MITEM

A művészet közösségteremtő erejét és a párbeszéd fontosságát hangsúlyozták a felszólalók a 2022-es Madách Nemzetközi Színházi Találkozó megnyitóján, amelyre idén francia, görög, lengyel, cseh, litván, olasz, bosnyák és vietnámi előadások érkeznek Budapestre. A Nemzeti Színház idei szemléje április 20. és május 8. között zajlik, a program megnyitóját április 20-án, a kezdő előadás előtt tartották a színház bejáratánál, ahol magasba emelkedett a találkozó zászlója is.

A VIII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó legfontosabb üzenete az együttlétezés és a közös alkotás semmihez sem fogható igénye és katarzisa – hangsúlyozta Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében. A rendezvénysorozat tettekkel hirdeti a világnak, hogy igazi befogadó nemzet a miénk: A MITEM eltérő kultúrák, művészeti irányzatok, alkotói hitvallások nagyszerű olvasztótégelye – tette hozzá az államtitkár.

A MITEM-et szervező Nemzeti Színház vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila megnyitójában arról beszélt, hogy az idei találkozó már előszele a 2023-ban rendezendő Színházi Olimpiának. Ezért a MITEM a korábbi években megszokottakhoz képest is nyitott a kínálaton, elsősorban műfaji értelemben – tette hozzá a direktor.

A VIII. MITEM programja Tompa Gábor kolozsvári Hamlet-rendezésével kezdődött április 20-án, a következő napokban lengyel, görög, cseh és litván előadásokat is láthatnak a nézők.

További információk és részletes program: https://mitem.hu/aktualis

Kapcsolódó

Kövess minket

1,086RajongókTetszik
0KövetőKövetés
171FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -hirdetés

Legfrissebb