A Jekyll és Hyde musical színrevitelét már régóta fontolgatja az Operettszínház, de a jogi nehézségek miatt csak most jött el az idő, hogy a dédelgetett terv megvalósulhasson. Jól időzítve le tudtak csapni a bemutatás jogára, a darab rendezésére Kiss B. Atilla főigazgató a színház művészeti vezetőjét Vincze Balázst kérte fel, aki örömmel elvállalta a feladatot.
Milyen koncepció alapján látott hozzá a munkához?
Alapvetően színházi embernek tartom magam, ez érdekelt mindig, a balettban is mindig cselekményes balettokat csináltam, amihez szükséges egy rendezői véna.
Mindig filmszerűen gondolkodom, a néző érdeklődését folyamatosan irányítom, nem hagyom egy másodpercre sem, hogy lankadjon a figyelem. Ezt megszoktam már a táncból, hiszen ott sokkal nehezebb kommunikálni, ezért jobban oda kell figyelni, hogy ne veszítsük el a nézőt.
Ebben a darabban a jó és a rossz küzd egymással, ezért fontosnak tartottam, hogy a démoni és a jó közötti balanszot a rendezés folyamán meg tudjam teremteni. Ekkor találtam ki, hogy Jekyll édesapjának – aki az eredeti történetben, csak a darab legelején jelenik meg – sokkal fontosabb szerepet szánjak. Belenéztem több külföldi rendezésbe, ezt a szálat senki nem bontotta így ki, a mi bemutatónk ebből a szempontból is különleges lesz. De sikerült megtalálni benne azt a gondolatot, mondanivalóságot is, ami az elmúlt években a Kiss B. Atilla által vezetett Operettszínház sajátja, így ez a bemutató beleillik abba a sorba, amit a színházunk képvisel.
A Stevenson kisregényéből színpadra átírt történetet egyébként többször is feldolgozták filmeken, színpadokon, a minden idők egyik legnépszerűbb musicalét pedig 1990-ben mutatták be.
Kik segítik önt a színrevitel megvalósításában?
Rendezőként szabad kezet kaptam, hogy kivel szeretnék dolgozni, díszlettervezőnek Cziegler Balázst, jelmeztervezőnek Fekete Katát választottam. Az Operettszínház egy fantasztikusan nagy stábbal rendelkezik színészek tekintetében is, belőlük kerülnek ki azok – a nagyobb szerepekben hármas, a kisebbekben kettes szereposztásban – akik a színpadon majd a karaktereket alakítják. A színészeknek olyan álomszerepek jutnak, amit az elmúlt húsz évben nem tudtak eljátszani, nem véletlen, hogy a próbafolyamatok alatt is nagyon jönnek velem a színészek. Lendületben vagyunk, s nagyon örülök, hogy anno a vezetőséggel meghallgatva egymást, össze tudtuk hozni ennek a darabnak a színpadra állítását.
A szokásos hathetes próbaidőszak vírusmentes időszakban jó lett volna, most ez egy kicsit feszítettnek tűnik, de bízom benne, hogy az április elsejei bemutatóra minden rendben összeáll majd.
Önt táncművészként ismerjük igazán, ez a táncos kötődés a darabban is látszani fog?
Ez nem nyomja a vállamat, hisz ez nem az a darab, amiben komoly táncos számok vannak, de természetesen a koreográfusi tudásom nagyon megkönnyebbít dolgokat a rendezésben, nagy tapasztalatom van az időzítésben, a képek átúsztatásában, a szünetek kijelölésének a helyében, hosszában. Nem véletlen egyébként, hogy nyugaton a musicalek világában sokszor a koreográfus az első számú alkotó, mert a mozgások meghatározóak az ilyen darabokban.
Nálunk rengeteg dal lesz, sőt a kevés próza alatt is zene fog menni, ezek színrevitelében is fogom hasznosítani a koreográfusi tudásomat. Dolgozik egyébként mellettem koreográfus munkatárs, sőt koreográfus asszisztens is, nekik én felvázolok egy víziót, arra ők elképzelnek valamit, amit majd végül én állítok színpadra.
Említette a koreográfia fontosságát, mit tud egy rendező ezzel elérni?
Sokan úgy gondolják, hogy a lépések egymásutánisága már koreográfia, de ezt én csak tornaórának tartom. A jó koreográfusnak az a dolga, hogy a teret fantasztikusan kihasználja, a tömegeket és a szólókat mozgassa, meghatározza az irányokat, a fentet és a lentet. Hangolja össze a mozgások sebességét, dinamikusabbá vagy lassítottabbá téve azokat, teremtse meg ez által a harmóniát. Egy jó koreográfia megadja az alap dinamikát, de emellett a technikai és szcenikai elemeket, sőt még a díszletmozgatást is bele kell koreografálni az egészbe, s ehhez illeszteni hozzá a tömegdinamikát. Egy üres színpadnál például a mozgásdinamikával segítem hozzá a nézőt a vizuális élményhez, sok esetben úgy, hogy egy tömeg robban be a színre. Ezek mind hatnak a nézőre, de ezek ívét jól kell megtalálni ahhoz, hogy a figyelmet folyamatosan fent tudjuk tartani. A mai felgyorsult világban a nézői reakciók is felgyorsultak, sőt tudunk már egyszerre két-három dologra is figyelni. A fiatalabbnál ez már természetes, viszont az idősebbek is nyitottak, vágynak arra – szinte megfiatalítja őket ez a tudat – hogy felvegyék a ritmust.
Az ön itteni előző rendezése a La Mancha lovagja volt, lesz hasonlóság a kettő között rendezésben?
Nagyon boldog vagyok és elégedettséggel tölt el, hogy táncművészként is rendezhetek. Mostanra több rendezésemen vagyok túl, vannak már felkéréseim is – talán a következő életemben még a filmrendezés felé is ki tudok kacsintani – s nekem ez most tökéletesen elég. Előre tekintve is tervezek – ezek még nem publikusak – hiszen ebben a színházban évekre előre kell gondolkoznunk. De az itteni munkám mellett szakmai része az életemnek az is, hogy neveljek és átadjam a tudást, adjunktus vagyok a Táncművészeti Egyetemen, Pécsett a kihelyezett karon tanítok.
A kérdésre válaszolva szerintem ez le fog jönni a nézőknek, például azzal, hogy én kitaláltam ezt az apa figurát – ami végigmegy dramaturgiailag a történetben – aki végig ott van szoros kapcsolatban a főhős mellett. A bennem meglévő érzelmesség is lejön majd az előadás alatt, a rendezői elvem pedig az, hogy a szövegeket nem illusztrálom, hiszen azok elmondják önmagukat.
A rendezésem alatt még az is előfordul, hogy bár sokszor szavakkal nem tudom elmondani – de belülről látom – hogy mit akarok megvalósítani, éppen ezért kérem a csapatomat, hogy bízzanak bennem. Van bennem – talán azért mert sok mindent nem vertek belém a rendezői képzés alatt – egy egészséges bátorság, merek pofátlanul olyan dolgokat is megcsinálni, ami nem feltétlenül illik bele a rendezői kódexbe, ami kilóg a „szabványból.”
Azt is megértették már a velem dolgozó színészeim, hogy bár nekik a szöveg a legfontosabb, én a testbeszédet teszem az első helyre, ezért is fordítok nagy figyelmet a szereplők mozgásának sebességére és irányára.
Elgondolkozott azon, hogy ezt a darabot kinek ajánlaná elsősorban?
A musical általában a fiatalabb korosztályt vonzza, ebben az esetben viszont bevallom, nem tudom megtippelni, ki lesz inkább a célközönség, kik ismerik jobban az alaptörténetet. Bárki is jön nézőként, az garantálható, hogy a szimfonikus zenekarral gyönyörű zenét hall majd, a színen pedig csodálatos díszleteket, jelmezeket láthat. A nagyon jól megírt darabban pedig benne lesz a mondanivaló egy misszióról, a családról, a kötődésről apa-fiú között, s mindez egy olyan történetben beágyazva, ami a mindennapokba is belefér. Fentieket figyelembe véve méltán bízunk mindenki részéről a sikeres fogadtatásban.
Tölgyesi Tibor
fotó: Várady Nikolett
