A Nemzeti Filharmonikusok 2021. november 25-i  koncertjén két 20. századi orosz kortárs művét adja elő a Müpában. Elhangzik Sosztakovics: V. (d-moll) szimfóniája, op. 47, majd  Prokofjev: Alekszandr Nyevszkij – kantátája, op. 78.. Mindkét zeneszerző megszenvedte a szovjetrendszert, újra és újra áldozataivá válva a diktatúra „kultúrpolitikájának”.  A koncert szólistája Schöck  Atala énekművész, aki operaszerepei mellett hazai és külföldi koncerttermekben is hallható mezzo vagy alt szólistájaként. Az est karmestere, a taganrogi születésű, ötvenhat éves Alekszandr Szladkovszkij a Tatársztáni Nemzeti Szimfonikusok művészeti vezetője.

Sosztakovics V. szimfóniája zenekari termésének egyik legjelentősebb darabja, igazi, nagy sikere, ám a rendkívüli szuggesztivitású és erejű, négytételes művet másképp értelmezte a közönség, és másképp a politikai szólamokban gondolkodó, hivatalos kritika. A mintegy félórányi ovációval fogadott leningrádi premier hallgatói (akik közül sokan sírtak a mű Largo tétele közben) a sztálini terrort elszenvedők jajkiáltásaként értelmezték a darabot, míg a hivatalos elemzők „a szovjet ember személyiségfejlődésének folyamatát” vélték kiolvasni e szimfonikus „Bildungsroman”-ból. 

Prokofjev az érvényesülés reményében tért vissza Nyugatról hazájába, ezt a művét eredetileg filmzeneként komponálta Eizenstein alkotásához, A jégmezők lovagjához. A héttételes kantáta megalkotásakor Prokofjev megőrizte a történelmi összecsapást illusztráló filmzene pátoszát, dús hangzását, széles gesztusait. Emellett a máskor szögletes, ironikus, szarkasztikus Prokofjev ebben a művében erőteljes szláv hangot üt meg népies-nemzeties kolorittal, olyannyira, hogy sokszor úgy érezzük, a mű stiláris gyökerei Muszorgszkijig érnek az orosz múlt talajában.

2021. november 25., csütörtök, 19:30 – Müpa – A JÉGMEZŐK LOVAGJA
Dmitrij Sosztakovics: V. (d-moll) szimfónia, op. 47
Szergej Prokofjev: Alekszandr Nyevszkij – kantáta, op. 78
Km.: Schöck Atala alt, Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba), Nemzeti Filharmonikus ZenekarVezényel: Alekszandr Szladkovszkij

A Nemzeti Filharmonikus következő hangversenyei:

2021. december 2., csütörtök, 19:30 – Pesti Vigadó Cipolla
Vezényel: Somos Csaba
Részletes program: https://nfz.jegy.hu/program/cipolla-lukacs-berlet-2-123356

2021. december 16., csütörtök, 19:30 – Müpa
Félicien David: Herculanum – magyarországi bemutató
Vezényel: Vashegyi György
Részletes program: https://nfz.jegy.hu/program/herculanum-kocsis-berlet-2-123357

2021. december 23., csütörtök – 19:30 – Müpa
A Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi koncertje
Vezényel: Nánási Henrik 
Részletes program: https://nfz.jegy.hu/program/halaadas-a-nemzeti-filharmonikusok-karacsonyi-koncertje-123358