Fellini, Pasolini, Coppola filmjeinek zenéi és más ismert itáliai dallamok szólalnak meg Mario Mariani zongoraművész Itáliai variációk című koncertjén 2022. április 22-én, pénteken 19 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínház színpadán. A különös zenei élményt kínáló esten egy olyan előadót láthatunk-hallhatunk, aki hangszerére egyfajta zenekarként tekint, és előadása közben különböző tárgyakat is használ a zongora hangjainak módosítására, a hangzás kiteljesítésére. A koncert a Budapesti Olasz Kultúrintézettel együttműködésben, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a FILM-ZENE-TEREMTÉS című filmzenei koncertsorozat első részeként valósul meg.
Mario Mariani zongoraművész koncertjének középpontjában olyan közismert, klasszikus filmzenék állnak, melyeken keresztül az olasz kultúra világszerte ismertté és elismertté vált. Nino Rota világhírű filmzenéi közül elhangzanak a Fellini filmjeihez írt szvitek – a Casanova, az Amarcord és a 8 és ½ betétdalai –, valamint a Francis Ford Coppola rendezte A keresztapa főcímdala. Pier Paolo Pasolini születésének századik évfordulója alkalmából a program az ő filmjeit is megidézi, az alkotásai – A csóró, Mik a felhők?, Salò, avagy Szodoma 120 napja – által ihletett kompozíciókkal és zenei átiratokkal. Elhangzanak továbbá az eklektikus és érzelemdús zongorajátékáról ismert Mariani saját szerzeményei is.
Mario Mariani a hangszerére úgy tekint, mint szokatlan hangokon megszólaló zenekarra. Az általa készített átiratok mellett improvizációs jellegű, több stílust és technikát bemutató variációk is felcsendülnek. Mariani kreatívan használja a változatos módon (például vonalzók, üveggolyók, habverők és egyéb tárgyak bevonásával) preparált zongorát, megtöltve azt színházi kifejezőerővel, melyben a zongora hangszerek sokaságaként, mint zenekar van jelen.
Mario Mariani 1970-ben született Pesaróban, zongoraművészi diplomáját a Gioachino Rossini Konzervatóriumban szerezte. Zeneszerzői és zongoraművészi pályafutása során számos olasz és nemzetközi fesztiválon vett részt. Olyan fontos zenei intézményekkel és megbízókkal működik együtt, mint a Velencei Biennálé (a Festival del Cinema két főcímdala), önálló színházak (a milánói Piccolo Teatro, Teatro Stabile del Friuli Venezia Giulia, Teatro Stabile delle Marche), valamint a külföldi olasz kultúrintézetek. Vittorio Moroni és Matteo Pellegrini valamennyi filmjének zenéjét ő szerezte. Megjelent lemezei: Utopiano (2010, Vivirecords), Elementalea (2012, Alabianca/Zingaroton), The Soundtrack Variations (2017, Intemporanea/ Halidon), The Rossini Variations (2018, Intemporanea, Artist First), V.I.T.R.I.O.L. (2020, Intemporanea/ ThinkClouds/ The Orchard).
A koncert programja és további információk elkérhetők az Uránia honlapján: https://urania-nf.hu/koncert/italiai-variaciok-mario-mariani-zongorakoncertje
A koncert másnapján, április 23-án este a zene révén megidézett filmek közül az Uránia levetíti Federico Fellini 8 és 1/2 című klasszikusát.