Műfajok kavalkádjával indul 2021. október 11-én az I. MUST- Ifjúsági és Egyetemi Összművészeti Találkozó. A színházi előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal, filmvetítésekkel jelentkező csaknem kéthetes programsorozatot a Debreceni Egyetemi Színház a Csokonai Színházzal közösen hívta életre. A Debreceni Egyetemi Színház 2009-ben rendezte meg az első egyetemi színjátszó találkozót ESZTIakartátok… címen, már akkor is a Csokonai Színház támogatásával. Az azóta eltelt 12 évben egyre professzionálisabb keretek között működtek, idén pedig összművészeti fesztivállá bővült a rendezvény. Az elmúlt években már sikeresen működő Malter Filmfesztivál és SlamPoetry verseny mellett idén helyet kapnak a programban koncertek és kiállítás is. Természetesen a program magja továbbra is a színházi találkozó, ahol, ahogyan minden évben, idén is képviseltetik magukat a hazai egyetemi színházak. Lakó Zsigmond, a DESZ vezetője szerint elsődleges céljuk az, hogy találkozási lehetőséget és kulturális szórakozást biztosítsanak az ilyen programok iránt fogékony fiataloknak, illetve minden érdeklődőnek.
A nyitóeseményen Szárnyaszegetten címmel kacagtatóan keserű történeteket idéznek meg kortárs bolgár és orosz abszurdokból október 11-én 19 órától a Csokonai Irodalmi Laborban (Kossuth u. 1.). Hofgárt Károly hétköznapi, zömében debreceni helyszíneken készített fekete-fehér fotográfiáiból nyílik kiállítás október 12-én 17 órától a DESz24 udvarban (Batthyány utca 24.). Ezen a napon 19 órától a Kettőspont / színház & spirituális ügynökség Én vagyok a Kíváncsi − képzelt monológ Ady Endre titkos múzsáját imitálva címmel Ady Endre szellemét és persze a századforduló ellentmondásos világát idézi meg a Déri Múzeumban.
Október 13-án a színházat a koncertek váltják a Nagyerdei Víztoronyban: 20 órától a romániai indie rock zenekar, az AstroGénérale és WopoWopo zenél. A következő nap a költészeté: versek és slam poetry szövegek is elhangzanak előzenei kísérettel Simon Márton és Háló Gergő közös estjén október 14-én 19 órától a Csokonai Irodalmi Laborban.
A MUST programjai között kapott helyet a Malter rövidfilmfesztivál október 15-én. A filmmustra az Apolló Moziban lesz 17 órától, míg ugyanezen a napon 19 órától a DebreSlam kezdődik Vojtina Bábszínházban. A rövidfilmek vetítése 16-án folytatódik: délután vetítésekkel, este pedig a díjkiosztóval. Október 17-én 17 órától a Szegedi Egyetemi Színház Rejtő Jenő: „mint egy költői hasonlat” című kabarémontázsát láthatja a közönség a CSIL-ben, majd 19 órától az Alkalmi Társulat mutatja be Đorđe Lebović vajdasági szerb író Ezredik éjszaka című darabját Lukovszki Judit rendezésében a DESz24-ben (Batthyány utca 24.). Október 20-án +SHE+ és ajsaluna koncert lesz a Nagyerdei Víztoronyban. A +SHE+ művésznév Corina Sucarovot takarja, aki egy fiatal bukaresti színésznő/modell. A 21 órától fellépő ajsalunára sokan Z-generációs Hamupipőkeként utalnak, mások a magyar nyelvű pop új üdvöskéjét látják benne. Október 22-én ismét színház: este a DESZ Tartuffe előadását láthatja a közönség Parti Nagy Lajos fordításában a CSIL-ben, majd 23-án a pécsi Janus Egyetemi Színház mutatja be a Kezembe temetem forró arcomat dokumentumjátékot naplók, visszaemlékezések, levelek, újságcikkek, értesítők, hirdetések, versek és regényrészletek felhasználásával.