A Bethlen Téri Színházban lengyel, koreai és szlovák vendégművészek is láthatók lesznek a négy napos fesztiválon.

Szlovák, lengyel és koreai vendégfellépők is részt vesznek a X. Nemzetközi Monotánc Fesztiválon a Bethlen Téri Színházban 2022. április 26 és 29 között. A négy napos programsorozaton többek között a kortárs táncművészet olyan nemzetközi nagyságai fellépnek mint; Eva Urbanova, Moonhee Kim és Hygin Delimat.

„A test, mint a lélek médiuma. A mozdulat, mint a lélek jelenléte. Idézve Nietzschét: “emberi, túlságosan is emberi”. A mozdulatlanság, mint a szorongás manifesztuma. Nyugalomnak tűnik. Az idő körgyűrűi rászáradnak a bőr felszínére. A sziluett ellenfényben, ül, áll, fekszik. Van.” – vélekedik a táncművész az előadásról.

A monotánc műfaját a monodrámák ihlették, a fesztiválon látható darabokban az alkotók személyes vallomásait dolgozzák fel. A programban naponta több előadást is láthat a közönség; 19:00 órai kezdéssel egy hosszabb produkciót, majd 20:30-kor két-három, rövid szóló előadást. Idén is a legjobbak közül a legjobb kapja a fesztivál végén a „MONOTÁNC FŐDÍJAT” . A rangos elismerést a korábbi évekhez hasonlóan a közönség szavazatai alapján ítélik oda a legkiemelkedőbb produkciónak.

A X. Nemzetközi Monotánc Fesztivál programetapjai egységes, 2500 forintos áron látogathatók, a kísérőprogramokon a részvétel ingyenes.

A fesztivál nemzetközi fellépőit a Pro-Progressione Produkciós Iroda biztosítja.

Részletes program

2022. április 27. szerda
19.00
Kovács Domokos: Dancing on a Grinder
Előadó: Kovács Domokos

20.30
Déri András: Mysterium Cosmographicum /IZP/
Előadó: Déri András és Szatmári György, Varga Zsolt zenészek
Sangman Pyo (KR): Taking Care of Me
Előadó: Sangman Pyo

2022. április 28. csütörtök
19.00
Juhász Adél: László Károlyné /IZP/
Előadó: Juhász Adél

20.30
Sunyoung Kim (KR): BOTTARI: Trajectory of the Mind
Előadó: Moonhee Kim
Ladjánszki Márta & Közép-Európa Táncszínház: Effigy / Képmás
Előadó: Barna Krisztián, Varga Zsolt

2022. április 29. péntek
19.00
Közép-Európa Táncszínház & Mádi László: Harslet /IZP/
Előadó: Dabóczi Dávid 
Közép-Európa Táncszínház & Egyed Bea: Dark Matter /IZP/
Előadó: Bozsányi Liliána
Szirtes Krisztina: Nagy fehér óceán /IZP/
Előadó: Jambrovics Viktória
Eva Urbanova (SK): The Essence
Előadó: Eva Urbanova