12.3 C
Budapest
szombat, február 24, 2024
hirdetés

Egy éjszaka, amikor klasszikus zenére bulizik Budapest

2021. november 13-án, szombaton a klasszikus zene kiszabadul a koncerttermekből és átköltözik Budapest legkedveltebb kocsmáiba, szórakozóhelyeire, kávézóiba. A Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapest Brand immár ötödik alkalommal rendezi meg A zene éjszakáját, ahol a lehető legkötetlenebb formában élvezhetik ez ingyenes minikoncerteket a fővárosiak.

November 13-án rendezik meg a népszerű A zene éjszakája – csak klasszikusan című rendezvénysorozatot, aminek keretén belül a főváros legkedveltebb klubjait, kocsmáit és kávézóit, ingyenes minikoncertek formájában, egy éjszakára meghódítja a klasszikus zene, immár ötödik alkalommal. Idén a Duna mindkét oldalán, budai és pesti bárokban is délutántól késő estig váltják egymást a fesztelen hangulatú rövid hangversenyek a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraformációi, valamint Fischer Annie-ösztöndíjas ifjú tehetségek előadásában. A programok között egyaránt lesznek a múlt század ’30-as éveinek slágerei, például az eredeti Meseautó című film zenéi, de elhangoznak Schubert, Gershwin és Weiner Leó művek is.

A zene éjszakája a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapest Brand Nonprofit Zrt. közös rendezvénye, amely Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával valósul meg.

Helyszínek: Béla bár, Hadik Kávéház, Szatyor Bár, Három Holló Kávéház, Mitzi Bár, Moha Café, Púder Bárszínház

További információ: www.bfz.hu/zeneejszakajawww.facebook.com/a.zene.ejszakaja

Helyszínek és programok

BÉLA BÁR
17:00 órától
program: https://bit.ly/3EvXjht
előadók: Kostyál Péter – hegedű, Gulyás Emese – hegedű, Fekete Zoltán – brácsa, Martos Attila – nagybőgő

18:30 órától
program: https://bit.ly/3blHTQ7
előadók: Hrib Radu – hegedű, Báll Dávid – zongora       

20:00 órától
program: https://bit.ly/3BrvKnB
előadók: Szokolay Ádám Fischer Annie-ösztöndíjas zongoraművész koncertje

21:30 órától
program: https://bit.ly/3CsNZdB
előadók: Kádár István – hegedű, Bodó Antónia – hegedű, Sipos Gábor – brácsa, Mahdi Kousay – cselló, Martos Attila – nagybőgő

HADIK KÁVÉHÁZ
18:30 órától
program: https://bit.ly/3bnzI64
előadók: Iván Tímea – hegedű, Szabó Péter – cselló

19:30 órától
program: https://bit.ly/3mnNBY4
előadók: Bodrogi Éva – szoprán, Oláh Gyöngyvér – barokk hegedű, Gulyás Emese – barokk hegedű, Sipos Csaba – barokk bőgő, Polónyi Ágnes – arpa doppia, Herboly László – ütőhangszerek
Éva Bodrogi – soprano, Gyöngyvér Oláh – Baroque violin, Emese Gulyás – Baroque violin, Csaba Sipos – Baroque double bass, Ágnes Polónyi – arpa doppia, László Herboly – percussion

SZATYOR BÁR ÉS GALÉRIA
17:00 órától
program: https://bit.ly/3bjWGuT
előadók: Jóföldi Anett – fuvola, Berta Beáta – oboa, Csalló Roland – klarinét, Tallián Dániel – fagott, Bereczky Dávid – kürt

21:00 órától
program: https://bit.ly/3vTUe7M
előadók: Tóth Zoltán – trombita, Póti Tamás – trombita, Szőke Zoltán – kürt, Szakszon Balázs – harsona, Bazsinka József – tuba

HÁROM HOLLÓ KÁVÉHÁZ

17:00 órától
program: https://bit.ly/3nIDSev
előadók: Fischer Annie-ösztöndíjas muzsikusok: Tóth Kristóf – hegedű, Sztathatosz Sebestyén – hegedű, Tomasz Máté – cselló

19:00 órától
program: https://bit.ly/3EvjNyO
előadók: Gál-Tamási Mária – hegedű, Czenke Csaba – hegedű, Rajncsák István – brácsa, Liptai Gabriella – cselló

20:00 órától
program: https://bit.ly/3jJ5bUI
előadók: Jóföldi Anett – fuvola, Berta Beáta – oboa, Csalló Roland – klarinét, Tallián Dániel – fagott, Bereczky Dávid – kürt

21:00 órától
program:https://bit.ly/3Cvxw8n
előadók: Illési Erika hegedű, Fejérvári Zsolt nagybőgő 
Kovalszki Mária – zongora         

22:00 órától
program: https://bit.ly/3pKxKVL
előadók: Bodrogi Éva – szoprán, Oláh Gyöngyvér – barokk hegedű, Gulyás Emese – barokk hegedű, Sipos Csaba – barokk bőgő, Polónyi Ágnes – arpa doppia, Herboly László – ütőhangszerek
Éva Bodrogi – soprano, Gyöngyvér Oláh – Baroque violin, Emese Gulyás – Baroque violin, Csaba Sipos – Baroque double bass, Ágnes Polónyi – arpa doppia, László Herboly – percussion

23:00 órától
program: https://bit.ly/2ZzZKAo
előadók: Tóth Zoltán – trombita, Póti Tamás – trombita, Szőke Zoltán – kürt, Szakszon Balázs – harsona, Bazsinka József – tuba

MITZI
17:30 órától
program: https://bit.ly/3vXnbzq
előadók: Gál-Tamási Mária – hegedű, Czenke Csaba – hegedű, Rajncsák István – brácsa, Liptai Gabriella – cselló

19:30 órától
program: https://bit.ly/3jJW1XV
előadók: Bíró Ágnes – hegedű, Iván Tímea – hegedű, Juhász Barna – brácsa, Sovány Rita – cselló

MOHA CAFÉ
17:00 órától
program: https://bit.ly/2XUEXa4
előadók: Iván Tímea – hegedű, Juhász Barna – brácsa, Szabó Péter – cselló

18 :00 órától
program: https://bit.ly/3bmq7fS
előadók: Bazsinka Mihály – szaxofon, Bazsinka József – tuba, Herboly László – ütőhangszerek

19:30 órától     
program: https://bit.ly/3jKydDC
előadók: Asztalos Bence – hegedű, Mózes Anikó – hegedű, Yamamoto Nao – brácsa, Dvorák Lajos – cselló 

21:00 órától
program: https://bit.ly/3mnMBDg
előadók: Bíró Ágnes – hegedű, Iván Tímea – hegedű, Juhász Barna – brácsa, Sovány Rita – cselló

PÚDER BÁRSZÍNHÁZ
17:00 órától
program: https://bit.ly/3Cwc6YM
előadók: Asztalos Bence – hegedű, Mózes Anikó – hegedű, Yamamoto Nao – brácsa, Dvorák Lajos – cselló 

19:00 órától
program: https://bit.ly/3jNwehJ
előadók: Kádár István – hegedű, Bodó Antónia – hegedű, Sipos Gábor – brácsa, Mahdi Kousay – cselló, Martos Attila – nagybőgő                       

20:30 órától
program: https://bit.ly/3Evjcxs
előadók: Kostyál Péter – hegedű, Gulyás Emese – hegedű, Fekete Zoltán – brácsa, Martos Attila – nagybőgő

Kapcsolódó

Kövess minket

1,086RajongókTetszik
0KövetőKövetés
155FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -hirdetés

Legfrissebb