Hosszú kihagyás után, 2022. február 20-án ismét Olvasópróba-demót tartott az Örkény Színház: ezúttal a március 25-én bemutatandó Az ajtó – Szeredás Emerenc-emlékkoncert című előadás próbafolyamatába nyerhettek betekintést az érdeklődők. A beszélgetést Hudáky Rita, az ÖrkényKÖZ színházpedagógusa vezette.

Az esemény első felszólalója, Ari-Nagy Barbara dramaturg a koronavírus miatt szokatlanul hosszúra nyúlt próbafolyamatról beszélt, amelynek eredményeképpen sokat alakult a szöveg és a koncepció egyaránt. Gáspár Ildikó elárulta: a kényszerű leállás alatt kristályosodott ki, hogy az előadás egy koncert formáját kell magára öltse. Ennek látványvilágát két nagyon erős szimbólum határozza meg: egyrészt a Colosseum, amelyben Antal Csaba Szabó Magda mitológia iránti érdeklődését öntötte formába, másrészt a repülő csészealj, amely Emerenc alakjának idegenségére utal. Szabados Luca jelmezei ez utóbbira játszanak rá, ennek kiindulópontját a hatvanas-hetvenes évek úgynevezett space age divatirányzata jelentette. A díszlet- és jelmeztervek mellett, az érdeklődők ízelítőt kaptak a Matisz Flóra által szerzett zenei anyagokból is, amelyeket a társulat az előadás során élő zenei kísérettel ad majd elő, Horkay Barnabás koreográfiáival.

Az ajtó – Szeredás Emerenc-emlékkoncert című előadás nyílt próbájára március 7-én, 19 órától kerül sor. Az előadás bemutatóját március 25-én, 19 órától tűzi műsorára az Örkény Színház. További előadások: március 26., 19:00, április 1., 19:00, április 10., 19:00, április 19., 19:00. Az előadásra jegyek a színház jegypénztárában, illetve online, az orkeny.jegy.hu oldalon kaphatók.