2022. április 30-án este a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjével indul a 42. Tavaszi Fesztivál: az Egyesült Államokból érkező karmesterrel és szólistával amerikai műsort játszik a Budapest Kongresszusi Központ színpadára lépő BFZ. Az eseményre a szervezők anyák napi akciót hirdettek, a készlet erejéig minden második jegy ingyenes.
„Büszkék vagyunk rá, hogy április 30-i koncertünk a 42. Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóeseménye lehet. A BFZ sokat, például a nevét is Európa egyik legkomolyabb múltra visszatekintő, összművészeti rendezvényének köszönheti: 39 éve az akkor még fiatal fesztivál apropóján alakult meg együttesünk” – mondta Erdődy Orsolya, a BFZ menedzser-igazgatója.
A tavalyi online térben rendezett esemény után az idei Tavaszi Fesztivál a Budapest Kongresszusi Központban kezdődik, a nyitókoncert főszereplői az amerikai zeneszerzés három ikonikus alakja: Still, Adams és Ives, akik ezen műveit először játssza a Fesztiválzenekar. A szintén az Egyesült Államokból érkező vendég karmester és hegedűművész azonban már jó ismerői az előadott daraboknak, hiszen John Adams hegedűversenyének szólistája, Leila Josefowicz személyesen is dolgozott a szerzővel, míg a BFZ-t dirigáló David Robertson három lemezt is készített Adams műveiből. A nyitóhangverseny a szimfonikus dzsessz egyik legnagyobbja, William Grant Still művével indul, aki sikeresen ötvözte az európai műzenét az afrikai gyökerű műfajokkal, és több olyan művet szerzett, amelyet az afroamerikaiak és a társadalom viszonya ihletett. A nem mindennapi műsor az 1993-ban írt hegedűversennyel folytatódik, majd a koncertet a zenei idézetek királya, Charles Ives 2. szimfóniája zárja. Az 1951-ben Leonard Bernstein vezényletével, hatalmas sikerrel bemutatott darab stílusa félúton jár Európa és Amerika között: az öttételes műben a szerző a gyermekkorából ismert egyszerű amerikai dalok, indulók és himnuszok részleteit, valamint az európai zenekultúra legnagyobb mestereinek dallamait idézi úgy, hogy mindig eredeti zenét alkot belőlük. A jólesően dallamos szimfónia a zenetörténet legbizarrabb záróakkordjával ér véget.
A nyitókoncertet épp anyák napja előestéjén tartják, ezért a Tavaszi Fesztivál szervezői arra biztatnak mindenkit, hogy lepjék meg édesanyjukat egy „anyajeggyel”, hiszen a hangversenyre ajándékjegyeket biztosítanak: egy teljes árú jegy vásárlása, és az ANYAJEGY kuponkód beírásával a második jegy ajándék.
További részletek a BFZ és a fesztivál honlapjain olvashatók.