A Várkapitányság együttműködésével kezdődik a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének Grand Opening – Összefogás című koncertsorozata. A klasszikus zene összetartó és békét hirdető erejét hangsúlyozó kezdeményezés 2022. június 3-ai nyitóeseményén a Budavári Palotanegyed megújult Csikós udvarán a Danubia Zenekar képzett muzsikusai és a Máltai Szimfónia hátrányos helyzetű, tehetséges ifjú zenészei lépnek fel a Közös Hang című produkcióban.

A Budavári Palotanegyed megújulása során fontos szempont a Várkapitányság számára, hogy az újjászületett épületeket és közterületeket megnyissa a nagyközönség előtt. A II. világháború után évtizedeken át pusztuló Csikós udvar a Nemzeti Hauszmann Program keretében épült újjá. 2021 ősze óta több kulturális eseményt is tartottak már itt a Kulturális Örökség Napjaitól kezdve.

A terület ifj. Vastagh Györgynek a Lovát fékező csikós című szobráról kapta a nevét, amely restaurálását követően ismét eredeti helyén áll az immár szintén újjáépített, rendezvényközpontként működő Lovarda épülete előtt. A Csikós udvar új, nagykapacitású liftjeivel, illetve a rekonstruált Stöckl lépcsőnek köszönhetően a Budavári Palota és a Tabán felől egyaránt megközelíthető, rendezett, tágas térkialakítása pedig elegáns helyszínéül szolgál kulturális rendezvényeknek.

Június 3-án délután a Csikós udvaron ingyenes koncertet hallgathatnak meg az érdeklődők a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének Grand Opening – Összefogás című koncertsorozata nyitó eseményeként. A kezdeményezés során 15 hazai város kiemelt helyszínén találkozhat 15 nagyszabású zenei rendezvénnyel a közönség. A sorozat első alkalma a Közös Hang című produkció lesz a Csikós udvaron a Danubia Zenekar és a Máltai Szimfónia program zenekarának közös előadásában, Hámori Máté, Liszt Ferenc-díjas karmester vezényletével.

A Közös Hang – Zenével az integrációért elnevezésű projekt 2021 szeptemberében indult a Danubia Zenekar és művészeti vezetője, Hámori Máté irányításával. Célja az ország elmaradott régióiban élő, zenét tanuló gyerekek integrációja, és családjaik meggyőzése, hogy van eredménye a zenébe fektetett erőfeszítésnek. A Máltai Szimfóniával való együttműködés során a zenekar tagjai rendszeresen együtt zenélnek a felzárkózó településeken élő ifjú zenészekkel, előkészítve a fellépéseket, ahol a gyerekek és a zenekar kimondottan ezekre az alkalmakra készült műveket mutat be klasszikus zenei motívumok és cigány dallamok felhasználásával.