Engem a zene szippantott be a színház világába, nekem ez volt a kapocs, de most az idők teltével – ehhez persze hosszú évek kellettek – már nagyon szeretek prózát is mondani a színpadon. – kezdte nyilatkozatát Dolhai Attila, aki nem csak rendkívül népszerű a nézők között, de tavasztól az egyik legrangosabb állami elismerés boldog kitüntetettje is.
Az ön legutóbbi két bemutatója az operettszínházi Jekyll és Hyde illetve az Erkel színházbeli Az Ég tartja a Földet című Szt. Erzsébet életrajzi darab. Mit jelentenek ezek az előadások önnek?
A Jekyll egy régen várt darabja a színháznak, jó ideje beszéltünk róla, de most jött el az a lehetőség – eddig jogdíj problémák voltak – hogy be tudjuk mutatni Vincze Balázs rendezésében. A musical irodalomnak nyilván több csúcsteljesítménye van, de véleményem szerint ez a mű a közelmúlt, az újkori musicalek tekintetében egy kimagasló alkotás.
Egyébként én anno szerepeltem már benne a békéscsabai ősbemutatóján, akkor még természetesen nem főszereplőként, hanem egy kisebb szerepben, tehát számomra nem volt ismeretlen ez a színpadi mű.
Egész más mondanivalójú a Szt. Erzsébet életrajzi musical, ami egy ősbemutató volt az Erkel Színházban. Az általam alakított Walter lovag személyében olyan karaktert alakítók, aki bár szinte végig jelen van a színen, nem igazán vele történnek az események, ő inkább továbbsegíti azokat. Attól is nehéz kihívás ez a szerep, mert olyankor is jelen van a színpadon, amikor nem ő van a középpontban, s nekem is figyelnem kellett arra, hogy ilyenkor is több legyek, mint egy biodíszlet. Ez a lovag királya megbízásából alázattal végigszolgálja Szt. Erzsébet életét, s én magam is ezt a szolgálatot olyan felemelő érzésnek éreztem, ami hozzám is közel áll. A szerepem megformálásához nyilván el kellett olvasnom a darab alapjául szolgáló Zsuffa Tünde regényt is, de természetesen egész más eszközei vannak egy regénynek és mások egy musicalnek a történet és az alakok visszaadására.
Ezek voltak legutóbbi napjainkig, lehet tudni, hogy milyen nagyobb alakításait láthatjuk a jövőben?
Nem igazán tudok még ezekről semmit, a pandémia okozta csúszások miatt mostanáig szinte csak pótoltuk az elmaradásokat, de szerencsére utol tudtuk mára érni magunkat.
Ami már bizonyos, hogy legközelebb május 13.-án Janza Katával lesz egy musical koncertünk a RAM-ban, utána a nyáron lesznek koncertjeim, és lesznek bemutatókoncertjei a Genezis című lemezemnek. Keszthelyen kétszer is fellépek, egyszer a Száztagú cigányzenekarral, egyszer pedig egy Omega emlékkoncert keretében. Füreden idén is lesz a szokásos nyári koncertünk kimondottan musicalekre építve, illetve várható a Palotakoncert megrendezése is.
Nagy várakozással tekintek az Örök hűség című film június 4.-ei bemutatója elé, amely a Szétszakítottak című darabomból készült, és a közmédia csatornáján láthatják majd a nézők. Bár ez egy zenés film, de eltér az ilyen esetekben megszokott produkcióktól elsősorban a témaválasztása – ami a trianoni békediktátum és annak következményei – miatt. Nagyon kíváncsi vagyok, mennyire megy át általa a mondanivalónk, mennyire lesznek fogékonyak a film nézői a benne lévő üzenetekre.
Ezek szerint van élet a színpadokon kívül is?
Mostanában nagyon foglalkoztat a gondolat, hogy többet kellene írnom, ha sok szabadidőm volna, akkor szívesen vetném papírra a gondolataimat.
Ha pedig a kikapcsolódásra gondolok, akkor első helyen áll a család, benne a három lányommal. A nagyobb gond az, hogy ők – 19, 17, és 13 évesen – már egyre kevésbé vágynak az apa társaságára, de hát kamaszok, s ezt nekem is tudomásul kell vennem.
Vannak más elmaradásaink is, amit szívesen pótolnék, hiszen Zalában van egy kis szőlőbirtokunk, fel kellene újítani a présházunkat, jó lenne ott olyan körülményeket kialakítani, ami lehetővé tenné a lakhatást is. Viszont arra esélyem sincs, hogy hetekre elvonuljak a világtól, így ezek a célok egyelőre csak tervek maradnak.
Ön nem csak nagyon foglalkoztatott, de nagyon elismert színész is, ami most egy állami kitüntetésben, az Érdemes művész díjazás odaítélésében is megnyilvánult.
A díj kapcsán nagyon emlékezetes volt számomra az a pillanat, amikor megkaptam a díjat, és kimondták: Dolhai Attila Magyarország érdemes művésze. Furcsa, de egyben rettentően felemelő érzés kerített hatalmába, egyszerre éreztem boldogságot, örömet ugyanakkor felelősséget is az átvételekor. Ettől még nem leszek más a színpadon – hiszen mindig azzal a vággyal és reménnyel lépünk estéről-estére színpadra, hogy valami olyasvalamit tudjunk megfogalmazni, ami a nézők számára fontos üzenet lehet – mégis úgy érzem, mostantól még jobban oda kell figyelnem arra, amit csinálok, hiszen a kitüntetésem egyben felelősséget is tett a vállamra.
Egyébként csak érdekességként, amikor ezt a díjat a többi díjazottnak kiosztották, akkor nekem éppen fellépésem volt egy másik díjátadón, így át kellett kérnem magam egy másik időpontra. Hiába, a színészek élete már csak ilyen, első a fellépés, s minden más csak ezután következhet.
Tölgyesi Tibor
fotó: Várady Nikolett
