Kép forrása: Zeneakadémia

Valóra váltotta a hozzá fűzött reményeket a Nemzeti Ifjúsági Kórus

Kép forrása: Zeneakadémia



2018. augusztus 07. kedd, 19:55

Mind az öt helyszínen vastapssal fogadta a közönség a Nemzeti Ifjúsági Kórus fellépéseit. A 62 fiatal alkotta együttes egyhetes intenzív felkészülés után indult az öt állomásból álló turnéra, hogy bemutatkozzon a keszthelyi, a bécsi, a galántai, a budapesti és a kecskeméti közönség előtt is.

A programot tavaly decemberben, Kodály Zoltán születésnapján hirdette meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete.  A kórus tagjait a beküldött felvételek, illetve egy budapesti és egy kecskeméti meghallgatás alapján választotta ki a két szakmai vezető: Erdei Péter Érdemes Művész, Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas karnagy és Nemes László Norbert Bartók-Pásztory-díjas karnagy. Magyarország minden szegletéből, valamint a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és a Vajdaságból is érkeztek fiatalok az együttesbe. A zenei tanulmányokat folytatók vagy már zenei végzettséggel rendelkezők mellett építész- és vegyészhallgató, IT-menedzser, ipari termék- és formatervező, gazdálkodó is bekerült a kórusba. A felkészülés összekovácsolta a csapatot, amit tovább erősített a koncertturné rendkívüli sikere is.
 
A repertoárban Mendelssohn dalain, Kodály Zoltán Este és Molnár Anna című művein kívül kortárs szerzők alkotásai is szerepeltek. Orbán György (Da Pacem) és Varga Judit (The Night) zeneszerző a kórus felkérésére komponált egy-egy új művet. Mellettük Bella Máté és Vajda János zeneszerző korábbi alkotásai, valamint az amerikai Z. Randall Stroope kórusműve is felcsendült. Nagy öröm volt a kórus számára, hogy a szerzők közül Varga Juditot, Bella Mátét és Vajda Jánost is köszönthették a koncerteken, a budapesti hangversenyt pedig megtisztelte a jelenlétével a program fővédnökségét vállaló Kodály Zoltánné Péczely Sarolta is.

A Nemzeti Ifjúsági Kórus 2018-as előadásai az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közreműködésével, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete szervezésében valósult meg.
Utoljára frissítve:kedd, 07 augusztus 2018 21:55




FRISS
AJÁNLÓ


Sofia Lundberg: az elveszett nevek füzete Sofia Lundberg: az elveszett nevek füzete
Minden sírkő alatt szeretet nyugszik. Sofia Lundberg: az elveszett nevek füzete c. regénye végigvezeti az olvasót egy fordulatos élet történésein,…
Kerüld a káoszt! Kerüld a káoszt!
Senki nem gondolhatja halálosan komolyan, hogy egy tucat szabály betartása esetén minden életünkben jelentkező probléma egy csapásra megoldódik. Az azonban…
Érzelmek és különbözőségek kereszttüzében Érzelmek és különbözőségek kereszttüzében
Ez a regény - most amikor soha nem látott mértékű bevándorlás indult meg Európa felé - mondanivalója tekintetében, talán aktuálisabb,…
Nehéz időkben éltek Budapesten, harcoltak Budapestért Nehéz időkben éltek Budapesten, harcoltak Budapestért
Tegnapelőtt történt, ma is befolyásolja életünket, de holnap is emlékezni fogunk rá, és kutatni fogjuk, mert még mindig tartogat titkokat,…













  • Jegyértékesítő partnereink



    Impresszum - Kapcsolat | Adatvédelmi tájékoztató