Nem mindennapi rendezvényre várják az érdeklődőket 2020. október 10-én: egy könnyed humorral fűszerezett estére Katona Csaba, történész, tanár szórakoztató italkóstoló programjára. A vendég pedig Ambrus Attila, a Viszkis, aki által bepillantást nyerhetünk egy igazán egyedi ember történetébe.

A rendhagyó, estén többféle minőségi italt és hozzápárosított ételt kínálnak a résztvevőknek, egy izgalmas történeti előadással ötvözve.

Egy különleges este: a whisky, a Viszkis és egy történész. Mi köti össze őket? A whisky természetesen, de más is. A különleges kóstolóestén megismerkedhetünk öt fajta különleges whisky-vel, amelyek történetét ismét Katona Csaba, történész mutatja be vicces történeteken keresztül: megismerjük az ital nevének eredetét, kialakulását, fajtáit, azt, hogy mi a különbség az ír és a skót whisk(e)y között. Ugyanakkor ezúttal lesz egy partnere is, aki jóval súlyosabb témákat érint. Aki ugyanis életéről és tapasztalatairól mesél, az nem más, mint Ambrus Attila, a Viszkis. Elmondja például szökése történetét, de főleg azt, hogy miért nem járható út, amit ő egykor választott, hogyan él ma, és milyen módon tudott visszailleszkedni a társadalomba mint törvénytisztelő polgár. Egy vidám kóstoló  – történeti kalandozásokkal, komoly gondolatokkal, társadalmi felelősséggel, megfontolandó tanulságokkal.

A Whisky exkluzív Late Night rendezvényen a vendég, Ambrus Attila még bővebben mesél életéről, a visszatérésről – egy különleges helyen, prémium whiskyket kóstolva Katona Csaba tolmácsolásában.