Küzdés mindhalálig

Küzdés mindhalálig

Az emberek szívesen panaszkodnak arra, hogy az életük nem áll másból, mint állandó küzdelemből és rohanásból. Meg kell azonban nyugtatni mindenkit, ez az életmód nemcsak a homo sapiens sajátossága, minden földi élőlény – a planktonoktól kezdve, a kaliforniai mamutfenyőkig – állandó versenyben van, mondhatnánk azt is, a versengés az élet legfontosabb velejárója.

Az életfeltételek minél jobb biztosítása minden egyed és faj alapvető célja. Az embernél ez talán egyes esetekben megjelenhet a nagyobb autóban, kényelmesebb lakásban, a megnyugtató anyagi biztonság megteremtésében is, de nem szabad elfelejteni, hogy ezekkel mind-mind annak a latens ősi természeti törvénynek tesz eleget társadalmi szinten, amit magával hozott évezredekkel ez előttről. Minden élőlény – akármekkora is, akármennyire is fejlett, s akárhol élne is, állandó harcban áll. Meg kell harcolnia az élőhelyéért, az élelem megszerzéséért – vagy adott esetben éppen azért ő maga ne váljon finom vacsorává valami számára – s életének legfontosabb küldetéséért, hogy génjeit a fajfenntartás folyamatában tovább örökítse.

Azon nem is érdemes gondolkodni, hogy vajon ez a versengés, jó- e avagy rossz, el kell fogadnunk, hogy egy olyan állapota a természetnek, amin senki és semmi nem tud változtatni. azt is látnunk kell, hogy az állandó versengés egyben az állandó fejlődés záloga is, ami az összes élőlényre kihat. Ezt egy gyakorlati példával szemléltetve a róka a nyuszicsapatból, minden esetben a valami oknál fogva leglassabban futó egyedet fogja elkapni. Ez egy idő után azt eredményezi, hogy egyre inkább növekszik a nyúlcsapatban a gyorsabb egyedek száma, hiszen a megmenekülésüknek az is az eredménye, hogy ők tudják továbbadni a génjeiket. Ha viszont ez így van, akkor a rókáknak – ha továbbra is nyúlpecsenyén szeretnének élni - ahhoz, hogy elkapjanak egy tapsifülest, szintén nagyobb sebességet kell elérniük az üldözések során. Amelyik ezt nem fogja tudni megtenni, az nemcsak éhen marad, de gyengébb is lesz, s ebből kifolyólag törvényszerűen a területbirtoklással járó párzási lehetőségekből is kimarad, nem lesz kisróka utódja. A rókáknak is tehát fel kell nőniük a feladathoz – s a szó szoros értelmében – nagyobb sebességre kell kapcsolniuk a nyúlélelem beszerzése projektben, ha élni, örökíteni akarnak. Ez az összkép tekintetében egyre gyorsabb nyulakat és egyre gyorsabb rókákat jelent, ami akár évezredeken át tartó versengési folyamattá válhat. Ha valamelyikük úgy gondolná, neki ebből elég, ő kiszáll, akkor egyszerűen éhen halna, vagy - ha zsákmányállat - akkor percek alatt felfalnák. S ha valami oknál fogva egy egész faj kényszerülne feladni a természet porondján a vetélkedést – mert erre is látunk példát a múltból – akkor az örökre eltűnik az idő süllyesztőjében. De ezzel sincs semmi gond, mert egy másik faj rögtön be fogja tölteni a keletkezett űrt, hisz ez is az evolúciós folyamat része.

Versengés, versenyben maradás nélkül elképzelhetetlen a világunk, de az ebben a küzdelemben szerzett előnyök nagyon sokszor csak virtuálisak. A szerző egy futópadhoz hasonlítja a mindennapjaink – s ez persze nemcsak az emberre értendő – küzdelmeit, ahol, aki nem fut, az kegyetlenül leesik a gépről. Aki viszont korát megelőzi, s túl gyorsan akar elérni valamit, arra legalább akkora veszélyek leselkednek, mint a lassúakra, lefutva a futópadról, egyszerűen kiszáll a létezés mezejéről. De a továbbfutás sem feltétlenül a jó pozíció elérését jelenti, csupán a versenyben maradás lehetőségét adja meg.

A versenyszellem az emberállat életében is – egyéni és társadalmi szinten egyaránt – állandóan jelen van. Nemcsak a sportversenyekre és a kocsmai verekedésekre kell ilyenkor gondolni, mert ott van a piaci részesedések birtoklásában, a technológiai, tudományos fejlődés eredményeiben, sőt még a kulturális élet, a művészeti tevékenységek ettől távolinak tűnő világában is.

Ez a könyv nemcsak remek gondolatokat vet fel, és sorolja fel az azokra adható válaszokat, de remek humorával, életszerű példáival, közvetlen stílusával a legnehezebbnek tűnő témákon is imponáló könnyedséggel vezeti át az olvasót.

Nemcsak érdekes, de a legjobb krimihez hasonlóan izgalmas olvasmányélményt is nyújthatja mindazoknak. akik hajlandóak sorba állni érte a könyvesboltok pultjainál. S ha esetleg a vásárlást követőn egy hömpölygő tömeg kellős közepében találnánk magunkat, aminek minden egyes tagja minél gyorsabban haza szeretne jutni, akkor magunk is megbizonyosodhatunk majd róla - quod erat demonstrandum (ez az, amit bizonyítani kellett)- hogy nemcsak színház, de versenypálya is az egész világ, és versenyző benne minden lény az ég alatt!
Tölgyesi Tibor
 
Dag O. Hessen – Thomas Hylland Erksen
A versengés paradoxonjai
 
Typotex Kiadó 2018
Ára: 3200 Ft


FRISS
AJÁNLÓ

















Jegyértékesítő partnereink



Impresszum - Kapcsolat | Adatvédelmi tájékoztató