Az emberiség tervezget, s majd az idő eldönti

Az emberiség tervezget, s majd az idő eldönti

Ami tegnap a sci-fi írók fantáziájának a szüleménye volt, mára közel kerül a valósághoz, holnap megvalósul, s holnaputánra elavulttá, túlhaladottá válhat.

Ugyan ki emlékszik ma még azokra a számítógépekre - ZX 81, Spectrum és társaik – melyek viharsebesen össze tudtak adni egy egész számsport, jóval gyorsabban, mint azt fejben, vagy papíron bárki megtette volna. Aztán jöttek az asztali gépek, vagy húsz éve a laptopok, ma pedig már egy egyszerű okostelefonon is tudunk netezni. Hogy mit hozhat a holnap, arról vannak sejtéseink, de hogy mi következik a technikai fejlődésben ezután arról csak bizonytalan tippeket olvashatunk, az pedig, hogy hogyan is lesz minden mondjuk évtizedek múlva az mindenki előtt sötét rejtély.

Az emberi elme már csak olyan, hogy szeretne a jövőbe látni. S ez nem csak a személyes dolgaira vonatkozik, de globális területen is szeretné tudni merre halad a világ. A futurológia tudománya vállalja magára ennek a megmondását, de legyünk őszinték, legalább annyiszor súlyosan tévednek, mint ahányszor telibe találnak elkövetkezendő fejlődési irányokat.

A kötet magyar szerzője könyvében öt témakör kapcsán villantja fel előttünk – a sokszor nem túl rózsásnak tűnő – emberi jövőt.

A 3D-s nyomtatás már valóság, s annak ellenére, hogy még szinte gyerekcipőben jár, mindenképpen fényes jövő áll előtte. Valószínű, hogy ahogy ma mindenki, akár otthoni használatra szinte jelképes összegért vehet egy színes lapmásolót, az is realitás, hogy a 3D-s nyomtató szobánk sarkába üzemeltetése is valósággá válik a nem túl távoli jövőben.

A történelemben sok váratlan fordulat lezajlott az évezredek folyamán, de visszatekintve azt is mindenki láthatja, hogy egyik megdönthetetlennek hitt világhatalom sem volt képes megőrizni és fenntartani az általa célul kitűzött világrendet. Ma az USA kétségkívül földgolyónk vezető szuperhatalma, de látszanak a gépezeten olyan hajszálrepedések, melyek egykor összeomlását is előidézhetik.

Világháló nélkül ma már létezni sem tudnánk talán. Mégis kérdéses, mennyire jó az nekünk, ha a különböző hálózatok és rendszerek mindent tudnak rólunk, még azt is, amiről önmagunk sem sejtjük, hogy a sajátosságunk.

A tudósok ma már nem csak különleges gépek megalkotására képesek, de az orvostudomány ott áll az örök élet megvalósíthatóságának a kapujában. A gyógyítás ma már sokszor az elhasználódott szerv egyszerű cseréjében nyilvánul meg. De az is kérdés, milyen társadalmi változásokat indíthat el, ha már minden részünk cserélhetővé válik, s ez által elméletileg hallhatatlanokká válhatunk.

Ha pedig bármi okból kifolyólag, az emberiség szűknek találja lakóhelyül a Föld nevű bolygót, nincs más hátra új megélhetési bázist kell találnia, erre pedig legkézenfekvőbb, áttelepülni a Marsra. Lehet, hogy ultramodern szállítóeszközökkel majd olyan simán átrepülhetünk oda szétnézni, ahogy ma senki nem csodálkozik, hogy képesek vagyunk átrepülni az óceán felett, s Londonból felszállva órák múlva egy másik földrészen, mondjuk, New Yorkban landolhatunk.

Tudósok és kutatók, írók és művészek, és persze az átlagember is – mindenki a maga tudományos ismereteit, képzeletét, vagy meglévő tájékozottságát segítségül hívva  - látni véli a közeli, s a bátrabbak a távolabbi jövőt is. Ezeknek a vélekedéseknek a helyességéről azonban csak a vizsgált időszak letelte után adhatunk pontos választ.

Addig is azonban érdemes ezt a könyvet forgatni, mert ha sok fikciót is tartalmaz, szórakozásnak, gondolatébresztésnek elsőrangú olvasmány.

Tölgyesi Tibor

Kánai András
Holnap történt

 HVG Kiadó 2018
Ára: 3200 Ft
FRISS
AJÁNLÓ















Jegyértékesítő partnereink



Impresszum - Kapcsolat | Adatvédelmi tájékoztató