Két zenei sorozat, a Zenei példaképek Beethoventől Kallós Zoltánig és a Crossover Uránia könnyűzenei koncertsorozat következő előadása is sztárfellépőket hoz az Uránia Nemzeti Filmszínház színpadára. 2021. november 11-én, a Zenei példaképek sorozatban Berecz András, a népszerű mesemondó és népdalénekes áll színpadra három művész fiával, a táncos-zenésszel, a zongoraművésszel és az énekes-filmessel. Másnap, november 12-én, pénteken pedig a Crossover koncertek között a mai pop, rock és elektronikus műfajokat egyedi módon elegyítő The Carbonfools érkezik egy különleges, kifejezetten a mozis helyszínre összeállított filmes koncerttel.
November 11-én a Válaszutaink című esttel Berecz András Kossuth-díjas népdalénekes, mesemondó és három fia, István, Mihály és Márton lép közönség elé. „Népdallal keltünk, mesével feküdtünk. Szinte egyebet se tudtam adni a gyermekeimnek, és ezt se megfontolásból. Így esett jól az élet, az etetés, a büfiztetés, a ringatás, a lovacskázás, hintázás… Nagyszüleim, különösen az anyai ág a nappalt reggeltől estig, olykor estétől reggelig szinte mulatság számba vette. Derűlátásuk volt ennek köszönhető? Vagy fordítva, derűjükből fakadt ez a tempó, ki tudja? Gyermekeim mind ebben nőttek fel, és ahogy nőttek, idővel válaszutak elé kerültek…” – így vall Berecz András az apaságáról. Ezeken a válaszutakon mit tettek le az apai örökségből, egyáltalán tettek-e le, és tettek-e hozzá valamit? Merre tart, hol tart a három ifjú Berecz, a táncos-zenész, a zongoraművész, az énekes-filmes? István vőfélyként vitte tovább apja mesemondását, énekes mesterségét pedig furulyázással egészítette ki, de mint táncos vált országos és mára már világhírű előadóművésszé. Mihály zongoraművész lett, Londonban, a Királyi Zeneakadémián tanult, a fiatal magyar zongorista generáció kiemelkedő egyénisége. Márton pedig idén végezte a Színművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakát. Apja meséit talán a filmművészetben kamatoztatja, most viszont népdalénekesként áll majd apja mellé. A műsorban a népzene, a népdal, a mese és a tánc egyforma hangsúllyal szerepelnek, egymást kiegészítik. Ez az est arról ad számot, hogy egy mai családban mi marad apáról fiúra, tanítás, magyarázkodás nélkül, a puszta példával.
Másnap, november 12-én a Crossover Uránia sorozatban Cinemusic című koncertjével, „carbonziált filmzenékkel és filmesített carbondalokkal” érkezik a pop, rock és elektronikus műfajokat egyedi módon elegyítő, népszerű The Carbonfools zenekar. „Az Uránia moziterme elképesztően gyönyörű és különleges koncerthelyszín, nagyon felpörögtünk, amikor megnéztük és elkezdtük kitalálni, hogy milyen tematika alapján állítsuk össze ezt az egyedi koncertműsort” – mesélte dj Titusz, a banda alapítója. „Az elején mindenki bedobálta, hogy szerinte melyik filmekhez és dalokhoz kéne hozzányúlni – tette hozzá Fóris-Ferenczi Gábor, a zenekar énekese – Minden volt ott a drámától, a horroron keresztül a legidiótább vígjátékokig. Nem kis feladat volt ezekből leválogatni, hogy miket tudunk elképzelni a műsorban, és egyáltalán hozzá tudunk-e nyúlni azokhoz a dalokhoz úgy, hogy abból egy valóban izgalmas átdolgozás születhessen.”
Azt nem szeretnék előre elárulni, hogy milyen ismert filmzenéket dolgoztak át vagy kevertek össze saját dalokkal, mert akkor odalenne a meglepetés. Néhány dolgot viszont biztosan tudhatunk: „Az adta magát, hogy erős vizuális tartalmat is össze kell hoznunk a dologhoz – folytatja Fóris-Ferenczi Gábor. – Ezzel kapcsolatban is rengeteg ötlet született, de azt nem mondhatom el, hogy beöltözöm-e végül Celine Dionnak, hogy elénekeljem a Titanic betétdalát. Azt viszont elárulhatom, hogy vetítés mindenképp lesz, amit egy régi pajtásunk, E visual készít. Ha eljössz, és hagyod, hogy a zene, a képek és a hangulat elvarázsoljon, akkor biztos, hogy sokáig nem fogod elfelejteni ezt az estét.”
Jegyek az Uránia jegypénztárában és online felületén még elérhetők.