Világszerte kb. 200 országban ünneplik meg a Nemzetközi Jazz Napot 2021. április 30-án. Magyarországon 8 helyszínen, köztük Pécsett is ingyenes online koncertekkel készülnek.
A Zsolnay Kulturális Negyedben működő Metronóm Jazz Klub most első alkalommal kapott felkérést a Budapest Jazz Clubtól, hogy vegyen részt a világméretű Nemzetközi Jazz Napon. Ennek keretében a Nagy Emma Quintet ad koncertet az E78-as koncertteremben, amit online követhet a közönség április 29-én.
Első lemezük elnyerte a Müpa Jazz Showcase szakmai fődíját, majd 2020-ban a JazzMa szerkesztősége az év jazzalbumának szavazta meg második albumukat.
A zenekar tagjai: Nagy Emma- ének, Cseh Péter-gitár, Dénes Ábel-nagybőgő, Oláh Krisztián-zongora, Klausz Ádám-dob
Az UNESCO és nagykövete, a legendás zenész, Herbie Hancock által kezdeményezett Nemzetközi Jazz Nap célja, hogy a műfaj oktatási és kulturális hasznát, demokratikus szellemét felmutassa. Rendszerint világszerte kb. 200 országban rendeznek kapcsolódó eseményeket, Magyarország 2014 óta különösen nagy szerepet vállal ebben. Idén a korábbiakhoz képest még több partner bevonásával, még nagyobb közönséget megszólítva rendezi meg az eseményt a magyar főszervező Budapest Jazz Club. Az események szakmai védnöke Zipernovszky Kornél.
A koncert megtekinthető április 29-én 21.00-től 30-án éjfélig az alábbi linkeken keresztül: