2022. július 7-9-én Lakiteleken a Tőserdő Autós Kempingben ismét összegyűlnek az anti-mainstream muzsika kedvelői. A dél-alföldi mini fesztiválon nincs nemzetközi sztárdömping, nincs több színpad, és nincsenek szponzorok minden sarkon, sajátos, semmihez nem hasonlítható egyedi bájával könnyen lenyűgözte az underground műfajok és a tiszai táj szerelmeseit. A szervezők pedig idén is az eddigi jól bevált menüvel készülnek, a reggae-től a funk muzsikán át egészen a fúziós- és modernmetal produkciókig, mindenféle izgalmas stílusra lazulhatsz az Alpárfeszt idei három napja alatt. Ráadásul már hivatalos a nagyjából negyven fellépő névsora is: sokakkal együtt jelen lesz például a nemrég vadiúj nyári EP-vel előrukkoló KIES, az ősz óta friss korongjával országszerte turnézó IDEGEN, a MAYFLY, akik szintén pár hónapja dobták piacra debütáló nagylemezüket, valamint a Dystopia, a Don Gatto, és a Continoom zenekar is.
S ahogy megszokhattuk már az Alpárfeszt eddigi évadjaiban, itt a koncertek mellett kiemelt hangsúlyt kap a bolygóvédelem is. Egyik első hazai fesztiválként az Alpárfeszt crew már évekkel ezelőtt kitiltotta a PET palackokat a buliból, az italokat kizárólag újrahasznosítható poharakba mérik majd ezen a nyáron is. Tavaly óta pedig a fellépők és szervezők közül sokan – már alapítóként – csatlakoztak a Rock the Planet – zenészek a bolygóvédelemért elnevezésű kampányhoz. Míg előző nyáron a fesztivál melletti Holt-Tisza szakaszt tisztították meg a a 2021-ben indult project színeiben, idén egy különleges szemétszedős sorversennyel készülnek..
Tehát:
Alpárfeszt 2022
Időpont: 2021. június 30. – július 3.
Helyszín: Lakitelek, Tőserdő Autós Kemping
További információ: https://www.facebook.com/events/652227606185081