15.7 C
Budapest
csütörtök, október 10, 2024
hirdetés

Elképesztő vendégekkel készül Müpás koncertjére a blues hazai nagykövete, Little G Weevil

Nem kevesebb, mint tizennyolc zenész lép majd színpadra 2021. szeptember 29-én, Little G Weevil legutóbbi, Play On című albumának bemutatóján a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.  A patinás vendégnévsor mellett természetesen Gee neve is garancia arra, hogy igazi bluesünnepre számíthatnak majd a nézők.

A 2020 utolsó napján megjelent korong Gee sorrendben nyolcadik szólóalbuma, amelynek elkészítéséhez mintegy tucatnyi zenésztársat hívott meg. Itt lesz újra a jamaicai–angol énekesnő, Dionne Bennett, akivel a Müpa közönsége már a 2018-as Something Poppin’ album koncertjén is találkozhatott, de érkezik a legendás brit blueselőadó, Ian Siegal, a hazai zenészszíntérről pedig olyan zenészek csatlakoznak majd Little Gee Weevielhez egy-egy dal erejéig, mint Hősökből ismert Szélinger Anna, azaz CéAnne, Mohamed Fatima, Jónás Vera, Sena, Andelic Jonathan és Fóris Rita, de közreműködik Albert Zoltán és Sóvári Tamás, vagyis a Jambalaya Horns fúvósszekció is. „Fontos volt, hogy a vendégek személyisége, amelyet munkásságukkal képviselnek, illeszkedjen abba, amit közvetíteni szeretnék a muzsikámmal. Volt, akit nemrég fedeztem fel magamnak, de Fatimát, Senát még az Amerika előtti időszakból ismerem” – mesélte a lemez megjelenése után.

Szűcs Gábor, vagy ahogy a zenész szakmában ismerik, Little G Weevil 2018-ban majdnem húsz évnyi tengeren túlon töltött év után tért haza Magyarországra. 2004-ben, alig 1300 dollárral a zsebében és egy gitárral a hátán döntött úgy, Amerika felé veszi az irányt, és a blues szülőhazájának számító déli államokban próbál szerencsét.  Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy első európaiként kapott egyéves zenész-szerződést a híres memphisi Beale Street egyik klubjába, és 2013-ban első helyet ért el a többnapos International Blues Challenge-en, bluesgitáros kategóriában. Ezt európai zenész a mai napig nem tudta megismételni. Nagyjából 3 évvel ezelőtt mégis úgy döntött, az Amerikában töltött évek után visszaköltözik Magyarországra. A változás szerencsére nem volt negatív hatással a zenei karrierjére – itthon is töretlen lelkesedéssel folytatta a munkát. Játssz tovább címmel önéletrajzi könyve jelent meg, a Play On mellett egy teljes egészében akusztikus bluesalbumot is rögzített, Müpa-beli koncertje pedig kihagyhatatlan estének ígérkezik!

Little G Weevil Band

Play On lemezbemutató
2021. szeptember 29. szerda     20:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Little G Weevil Band: Premecz Mátyás – orgona, billentyűs hangszerek; Borsodi László – gitárok; Herr Attila – basszusgitár; Gyenge Lajos – dobok; Pengő Csaba – nagybőgő; K. C. Brown –szájharmonika; Little G Weevil – gitárok, ének  

Vendégek: Ian Siegal, Dionne Bennett, Sena Dagadu, Fatima Mohamed, Jónás Vera, CéAnne, Fóris Rita, Andelic Jonathan – ének

Közreműködők: Tiszai Vivien – dob;  Jambalaya Horns: Albert Zoltán – szaxofon; Sóvári Tamás – trombita  

Kapcsolódó

Kövess minket

1,086RajongókTetszik
0KövetőKövetés
171FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -hirdetés

Legfrissebb