Egri Péter és a Mystery Gang koncerje Budakalászon 2022. július 29. péntek, 20:30-kor a Kós Károly Művelődési Házban
„Az örök értéket őrzi az idő…”
Így van ezzel a rockabilly nevű zenei műfaj, ami az 1950-es években alakult ki, és a mai napig világszerte népszerűsítik – nem csak a zenekarok, akik játsszák, hanem a rajongók is, akik éljenzik.
Egri Péter tulajdonképpen egy gyerekkori álmot megvalósítva hozta létre a Mystery Gang együttesét 1998-ban, hogy ezt a varázslatos rockabilly világot játssza, idézze meg, kezdetben a nagy elődök, majd pedig a saját dalain keresztül. Csapatával nemzetközi népszerűségre tett szert, itthon és külföldön egyaránt sok követője és utánzója akadt. Az évtizedek alatt több nemzetközi elismeréssel és nemzetközi produkcióban való főszerepléssel a háta mögött legutóbb itthon megjelent albuma is aranylemez lett. Az elmúlt évben pedig nem kisebb elismerés érte, mint, hogy produkciójával bekerült az Amerikában – a műfaj hazájában – jegyzett legjobb 25 nemzetközi rockabilly előadó közé.Utánozhatatlan frontemberi stílusát, autentikus szerzői és alkotói munkáját egyaránt díjazták, ezzel felírta Magyarországot, sőt talán még Közép-Európát is a nemzetközi rockabilly térképre. Eközben itthon hatalmas közönséget épített, kisgyerektől egészen az idősekig járnak a Mystery bulikra – így a most pénteki budakalászi koncert is tulajdonképpen mindenkinek szól. Mindenkinek, aki szereti a pörgős dallamokat, a vérpezsdítő ritmusokat, az élőzenét, vagy éppen a nosztalgiát.
További információ: https://koskarolymh.hu/esemeny/egri-peter-es-a-mystery-gang/Jegyvásárlás: https://tixa.hu/egripeter_mystery-gang_koskarolymh