A Dombos Fest 2021. július 8-11. között újra várja az igényes szórakozásra vágyókat, és mindazokat, akik idén is elvarázsolódásra vágynak a löszfal tövében. Húsz évvel ezelőtt egy szemétdomb helyén civil összefogással indult a Dombos Fest, amely azóta a térség egyik legjelentősebb és legkedveltebb művészeti fesztiváljává vált.  A löszfal egy év kihagyás után ismét legszebb arcát mutatja, köszönve a páratlan fényfestészetnek is, mely a Vajdaságban egyedül ezen a helyszínen honos, új dimenziót adva a térnek, új perspektívát a mindennapoknak.

Az idén 4 napos fesztivál zenei kínálata a térség legjobbjaiból szemez idén is. A nyitó nap meghatározó koncertjét vélhetően a Parno Graszt adja, de legalább annyira várjuk Szabó Balázs trió-produkcióját is, ahogy Branka és Wertetics Slobodan duóját, mely a Balkán zenei világát mutatja be.

A Modern Art Orchestra az egyik legizgalmasabb big band a közép-európai régióban, mely repertoárján a világ jazz-standardjai, magyar szerzők művei és rengeteg improvizáció is hallható. Zenekarvezetőjük, Fekete-Kovács Kornél hiteles munkássága emeli őket a legnagyobbak közé.

Érdekes zenei világokat ismerünk majd meg a sokszínű koncerteken, a Bazseva színtiszta népzenét játszva, Gyémánt Bálint gitáros a jazz és rock határait, Keck Mária énekes-táncos a flamenco világát, a Rustico formáció a népzene határait jelöli ki, míg a friss Fonogram-díjas Ötödik évszak a világzene érzéseit mutatja be.

A fesztivál állandó fellépőjének számító a Lajkó Félix újító és virtuóz szellemisége ott hat a leginkább, ahol megszületett – a bácskai tájon – évről, évre itt adva a nyár emlékezetes koncertjeit!

Idén kiemelkedő gyerekprodukciókra is sor kerül – a Calabar cirkuszi világot hoz, míg Paár Julcsi népzenei mesevilágba röpíti a legkisebbeket, de két utcaszínházi produkció is várja már a gyerekek mellé a szülőket is a szombati napon.

Kishegyes település 250 éves fennállását egy igazi utcabállal ünnepeltük 2 éve, ahol a löszfalon táncoló Flock projekt művészeit ismertük meg….ezt a meghatározó produkciót újra a löszfalra rakjuk, ahol most újabb meglepetésre készülnek!

A fesztivál elképzelhetetlen a Dombosi Remix – irodalmi menü nélkül, ahol idén a Híd kör, az Ex-symposion, Szépírók társasága, Zetna műhelyek is bemutatkoznak sok-sok irodalmár mellett.

A fesztivál központi helyévé nőtte ki magát a Dombos Wine Club, ahol a kiváló borok mellett – a dombosi életérzés idén is tetten érhető. Többen úgy vélik, hogy a nyár a Délvidéken a Dombos Fest nélkül elképzelhetetlen, a szervezők pedig lelkesen dolgoznak rajta, hogy a varázslat folytatódjék, hogy Kishegyes, ha csak pár napra is, de a kulturális térkép egyik meghatározó