Kicsik ugyan, de csodálatosak

Darwin nevének említésekor az átlagembernek általában az a téves beidegződés ugrik be, hogy ő volt az a tudós, aki kimutatta, hogy az ember a majomtól származik. Darwin azonban nem csak a modern evolúcióelmélet atyja volt, de olyan természetbúvár tudós is, aki kutatásai során az ízeltlábúakról is rengeteg felfedezést tett közzé. Ennek alapként való felhasználásával – de természetesen a tudomány mai állása szerint némileg kiigazítva – jelent meg ez az album.

Ebben a gyönyörű kiállítású kötetben – melynek külön érdeme, hogy a hazai nyomdatechnika alkotása – tizennégy ízeltlábúval ismerkedhet meg behatóbban az olvasó. Vannak közöttük olyanok amelyikkel – bár nemkívánatos módón – akár az otthonában is találkozhat a magyar ember, de találunk olyanokat is, amelyek a messzi egzotikus tájakon fordulnak elő. Mindenesetre az közösen mindegyikről elmondható, hogy szinte csodái az evolúciós fejlődésnek, képességeik révén pedig jó eséllyel túlélői lehetnek bármely világégésnek.
Kettőt kiemeltünk a bemutatott fajok közül, hogy általuk bemutassuk egyrészt azt, hogy milyen csodákat képes megteremteni a természet, másrészt pedig kedvet csináljunk az album elolvasásához.
Elsőként talán az ember számára az egyik legvisszataszítóbb ízeltlábút mutatjuk meg közelebbről. A pajzspoloskafélék családja mintegy 500 fajt foglal magába, és a rendszertani besorolás szerint a poloskák alrendjébe tartozik. A pajzspoloskák egyik szemet gyönyörködtetően gyönyörű képviselője a könyvben részletesebben taglalt tearontó poloska Ázsia déli, délkeleti részén terjedt el, mérete nem éri el a 2 cm-t s nevével összefüggésben különösen vonzódik a teaültetvényekhez. A pajzspoloska-félék egyébként kizárólag növényi eredetű táplálékot fogyasztanak – lágy és fás szárú növények nedveit, illetve gyümölcsök levét szívogatva – ezért hatalmas károkat tudnak okozni a helyi mezőgazdaságban.
Ha eggyel feljebbi szintre lépünk a rendszertanban, akkor a poloskák alrendjébe jutunk. Ebben a besorolásban már 40 ezer fajt találunk, amelyek az Antarktiszt kivéve mindegyik földrészt meghódították belakták. Megtalálhatók a levegőben, a földfelszínen, a föld alatt, vízfelszínen és víz alatt egyaránt. Sokszor nem csak a termésre, de akár az emberi életre is veszélyt jelentenek. A nálunk is megtalálható vérszívópoloska-félék családjába tartozó ágyi poloska csípése ugyan kellemetlen, s akár korokozókat is terjeszthet, mégis semmiségnek tűnhet a rablópoloskafélék csípései mellett. Ez a népes család Közép- és Dél-Amerikában található s a Chagas-kór nevű súlyos fertőző betegséget terjeszti.
Egy másik – számunkra minden bizonnyal szimpatikusabb tagja az ízeltlábúaknak – apró állatkát, az ázsiai fecskefarkú lepkét is szeretnénk a választékból az olvasók figyelmébe ajánlani. A természetnek ez a színpompás csodája, pont olyan a valóságban, ahogy egy kisgyermek képzeletében megjelenik: egy gyönyörű mesebeli pillangó. Szárnyai halványsárga alapszínűek, különböző szélességű fekete sávokkal és erekkel mintázva. Addig azonban, amíg megszületik egy-egy ilyen gyönyörűség, olyan utat kell bejárnia a fejlődésének, aminek nem minden szakasza nyújt élményt az emberi szemnek. A teljes átalakulás folyamán a petékből kikelnek a hernyók – ezek nagyjából 5 cm hosszúak – melyek a bebábozódásuk előtti 3-5 hétben több vedlésen is átesnek. A bábállapot újabb két hétig tart, hogy aztán ebből a létformából születhessen meg az általunk csodált pillangó.
De nem csak a szépsége, hanem a látása is lenyűgöző ennek az ízeltlábúnak. Színlátásuk tökéletes, erre szükségük is van az élelemkeresésben, a fajtársaik beazonosításában, a párválasztásban. De ezen felül látószerveikkel tudják a polarizált fényt is érzékelni – erre mi emberek csak műszerek segítségével vagyunk képesek – illetve bebizonyosodott, hogy az összetett szemük segítségével a megvilágítás intenzitásától és a kontrasztviszonyoktól függetlenül is felismerni, azonosítani a különböző színeket.
Ennek az albumnak az oldalán tehát sok meglepő dologról olvashatunk, miközben gyönyörű képeken tárulnak elénk ennek a mikrovilágnak az élőlényei. S miközben csodáljuk a természet által létrehozott fantasztikus és ugyanakkor az élővilág igényeihez tökéletesen alkalmazkodó ízeltlábúakat, szinte észrevétlenül elmerülhetünk egy meseszerű, ugyanakkor nagyon is létező minket – embereket, a Föld minden lakott kontinensén körülvevő, szemmel szinte alig látható valóságban. Egy utazás részesei lehetünk, s erre az útra – ezt biztosan állíthatjuk – érdemes megvenni a menetjegyünket.
Tölgyesi Tibor

Darwin
és az ízeltlábúak
lenyűgöző világa

Kossuth Kiadó 2019
Ára: 6290 Ft