Az önálló magyar kitüntetési rendszer létrejöttének századik évfordulója alkalmából a Magyar Érdemrend történetét bemutató kiállítás nyílt csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeumban.

„A Magyar Érdemkereszt, illetve Érdemrend fokozatait olyan magyar és külföldi állampolgárok kaphatták meg, akik az ország érdekében különösen hasznos szolgálatot teljesítettek. Ez szerepel az első, 1922-es Alapszabályban, ami lényegében napjainkig is érvényes” – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Csillag és kereszt – 100 éves a Magyar Érdemrend című kamaratárlatot megnyitó beszédében.
    Felidézte, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnésével önállóvá vált Magyarországon megnyílt a lehetőség magyar jellegű kitüntetések, és így az első magyar elismerési rendszer kialakítására. Mint mondta, Bethlen István miniszterelnök elképzelése alapján közel egy éven keresztül folyt a polgári és katonai érdemekért egyaránt adományozható reprezentatív kitüntetés tervezése.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes

Az elismerés történetét bemutatva kitért arra is, hogy a kitüntetés jellegzetes külalakja, a fehér kereszt az 1848-49-es szabadságharc Magyar Katonai Érdemrendjének tervezett, majd az emigrációban elkészült jelvényére vezethető vissza.
    Mint rámutatott, az 1922-ben megalapított Magyar Érdemkereszt az évtizedek során elnevezését és megjelenését tekintve is csak kisebb változáson ment át. 1935-től a neve Magyar Érdemrend, fokozatai akkor nyerték el ma is használatos megnevezésüket.
    Semjén Zsolt felidézte, hogy a nagykeresztet mint legmagasabb fokozatot elsőként Bethlen István miniszterelnök vehette át. Őt követte a sorban Csernoch János hercegprímás.
    Hozzátette, hogy az Érdemrend bel- és külföldiek számára egyaránt adományozható. A legmagasabb fokozattal elismert személyiségek között említette Hirohito japán császárt, Vilma holland királynőt, III. Viktor Emánuel olasz királyt és Mannerheim finn tábornagyot.
    Megemlékezett arról is, hogy 1991-ben az Országgyűlés Magyar Köztársasági Érdemrend és Magyar Köztársasági Érdemkereszt néven a kitűntetést újraalapította. 2011-ben a kitüntetés neve ismét Magyar Érdemrend lett. Mint mondta, a régi-új érdemrend kitüntetettjei között szerepeltek – kései igazságszolgáltatásként – az előző rendszerben nem kívánatos, mellőzött, üldözött személyek, az emigrációban a magyarság érdekeit képviselő hazafiak.


    Kitért arra is, hogy a kitűntettek névsorában ma már évről évre szerepelnek az elszakított területeken, kisebbségben élő honfitársaink. Jeles képviselőik, mint Tőkés László vagy Duray Miklós a rend nagykeresztjében részesültek.
    A nagykereszttel kitüntetett külföldi állam- és kormányfők között említette II. Erzsébet királynőt, Helmuth Kohl kancellárt, Lech Walesa lengyel és Jacques Chirac francia elnököt.
    „A szélesedő, fehér zománcú kereszt közepén a különböző rendszerekben más és más szimbólumok tűntek fel: először a hármashalom a kettős kereszttel, majd egy nemzeti színű pajzs, végül a koronás magyar címer. Az idők során változó szimbólumok azonban ugyanarra utalnak: a magyarságra. Ami pedig állandó, az a kereszt” – mondta Semjén Zsolt.

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója kiemelte: a kiállítás két intézmény, a Nemzeti Múzeum és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum példaértékű együttműködésének eredményeként jött létre. Ez a két közgyűjtemény őrzi a Magyar Érdemrend és a Magyar Köztársasági Érdemrend valamennyi fokozatának rendi jelvényeit, valamint számos kitüntetett portréját.
   

A főigazgató köszönetet mondott a kiállítás létrehozásában közreműködő munkatársaknak, köztük a kamaratárlat két kurátorának: Pallos Lajosnak és Sallay Gergelynek. Elmondta, hogy a tárlat anyagából katalógus készült, amely a Magyar Érdemrend története mellett néhány fontos kitüntetett személyt is bemutat kitüntetéseivel együtt.

Dr. Töll László, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka

Dr. Töll László, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka a magyar hadsereg átalakulásáról szólva arról beszélt, ahhoz hogy ez megvalósuljon, az emberek gondolkodásában is átalakulásra van szükség, tudomásul kell venni, hogy a magyar történelem tele van hősökkel és harcolni kell azért, hogy ez a köztudatba is bekerüljön.
    „Ez a kiállítás a magyar hősiességnek az egyik manifesztációja, megerősítése tevékenységünknek” – fogalmazott Dr. Töll László.
    A Magyar Nemzeti Múzeum Kupolatermében szeptember végéig látogatható tárlaton több mint 70 rendi jelvényt tekinthetnek meg a látogatók, az egykor kitüntetett személyek portréival, díszes öltözetekkel és a kitüntetésekhez tartozó kiegészítőkkel együtt.

fotók: ArtandLens