Képpraxisok 2014-es, és a most soron következő, második kiállítása párhuzamos önálló bemutatókként a „képcsinálás” műfajait illesztik egymás mellé. Az előző alkalommal a festészet és a fotográfia áthatásaira, a képkészítő végtelen számú lehetséges nézőpontjából születő egyéni kísérleteire, esztétikai teljesítményére, míg az idei kiállítással a műfajok sajátosságaira összpontosítunk.

Francois Fiedler

A magyar származású Francois Fiedler, a hetvenes-nyolcvanas években az egyik legfontosabb absztrakt festőművésznek számított Párizsban. A világháború után telepedett le francia fővárosban, ahol a korszak nagyjai, Miró, Chagall, Calder ismerték fel tehetségét és egyengették útját. Az ötvenes évektől hatalmas energiákat felszabadító absztrakt expresszionista képeket festett. Fiedler-alkotások nem először szerepelnek a Műcsarnokban, hiszen egészen fiatalon, 1942-ben és 1943-ban részt vett már itt csoportos tárlatokon. A mostani retrospektív kiállításon zömében a művész legtermékenyebb periódusából, az ötvenes-hatvanas-hetvenes évekből válogatva állít ki a Műcsarnok reprezentatív olajfestményeket, a tárlaton elsősorban Budapesten még nem látott művei szerepelnek.

Jankovics Marcell szerteágazó művészeti tevékenységének bemutatására vállalkozunk, fókuszba állítva grafikai-képzőművészeti tevékenységét. A kiállításon a művész rajzfilmrendezői munkásságát is végigkövethetjük, a Balázs Béla-díjat nyert János vitéztől, az Oscar nominált Sysyphuson és a cannes-i Arany Pálma-díjas Küzdőkön át az Ember tragédiájáig. A tárlaton nem csak az animációs filmekből és könyvillusztrációkból ismerős képek eredeti rajzait láthatjuk, hanem a tervként megmaradt filmforgatókönyveket és figuraterveket is felfedezhetjük. A közeli évfordulóhoz kötődve új, kiemelt válogatásban mutatjuk be Jankovics Marcell Trianon rajzsorozatát és több, eddig kiállításon nem szerepelt tusrajzát is.