Nagy sikerrel, telt ház előtt mutatta be a marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes Tamási Áron Tündöklő Jeromos című drámáját a Nemzeti Színházban. Az adventi időszakban egy erdélyi faluban játszódó történet, 2019. december 21-én a József Attila Színházban lesz újra látható.

Hatalmas sikert aratott a marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes előadása, Tamási Áron Tündöklő Jeromos című drámája a Nemzeti Színházban. A különleges produkció idén számos szakmai fórumon aratott méltán sikert. A Magyar Színházak XXXI. Kisvárdai Fesztiválján, a mikházai Csűrszínházban, valamint a Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztiválján is elismerésben részesült. A produkciónak igazi főszereplője a nép, ezért kiemelkedő szerepe van a néptáncnak, a koreográfiának. A Maros Művészegyüttes és a Spektrum Színház közös produkciója sajátos erdélyi hangvételben jeleníti meg Tamási Áron szellemiségét.

Tamási drámája egy erdélyi faluban játszódik, adventi időszakban, amikor » a Fekete felhő,…  ráereszkedik a falura és megzavarja a nyájakat és az emberek jóravaló lelkét, és nem marad más, csak a remény, hogy nem veszett el bennünk a … » A Tündöklő Jeromos egy egész közösség Megváltót váró keserűségét és reményeit, valamint a várakozásra hamis választ adó Jeromos történetét jeleníti meg. Tamási rituális színháza az adventi időszakot idézi: a sötétségből a fény várásának, a régi rosszal való szembesülésnek és lezárásnak, valamint a jobb új év reményének és elhatározásának idejét. A nagy sikerű, advent idején egy erdélyi faluban játszódó előadás az ünnepek előtt, december 21-én újra látható lesz a fővárosi József Attila Színházban.