Harminc év után ismét balettbemutató – a méltán népszerű Diótörő – az Operettszínházban

Csajkovszkij remekművében az Operettszínház balettművészei, – akiket eddig csak az operettek vagy musicalek táncos látványvilágában csodálhattunk meg – most főszereplőkként mutatkoznak be. Négyüket villáminterjú keretében oldalunkon is bemutatjuk.

A Budapesti Operettszínházban Csajkovszkij Diótörő című örök klasszikus karácsonyi meséje néhány napja került bemutatásra. Mint ahogy Kiss-B. Atilla elmondta a sajtótájékoztatón, fontos szempont volt a színrevitelnél az, hogy az Operettszínház törzsközönsége egy olyan karácsonyi klasszikushoz, mint a Diótörő, az imádott színházában is hozzáférhessen. De emellett arra a lehetőségre is rámutatott, ami a darab táncosai előtt áll a bemutató kapcsán: „Huszonöt éves színpadi tapasztalatom mondatja azt, hogy egy művészt, a számára megfelelő feladatokkal és kihívásokkal lehet igazán motiválni. Igaz ez az Operettszínház nagyszerű és értékes táncművészeinek esetében is.”
A darab szereplőgárdáját vegyesen alkotják a színház balettkarából, illetve a Táncművészeti Egyetem hallgatóiból kiválogatott táncosok.

Ezzel az alábbi néhány villáminterjúval szeretnénk bemutatni azokat a balettkari művészeket, akiknek – ha eddig nem is tudta talán mindenki a nevüket – a látványos mozgásuk nyújtotta élmény fontos tényezője minden előadás sikerének. A Diótörőben pedig már valóban az első vonalban tesznek meg mindent azért, hogy kicsit és nagyot egyaránt lenyűgözzön az előadás.

Gallai Zsolt 2003-ban végzett klasszikus balett szakon a Táncművészeti Főiskolán, majd két évre az Operaházba került. Ezután jött két év Pécsi Balett, majd újra öt év Operaház, s immár nyolcadik éve tagja az Operettszínház társulatának.
– Itt az Operettszínházban sok stílust kell tudnia a táncosnak, hiszen – a néptáncos elemektől, a karakterekig, a revüképig – nagyon sokfajta színpadi tánc előfordul az operettekben, musicalekben. Címzetes magántáncosként egy –egy darabban még megszólalási lehetőséget is kapok, ami számomra furcsa és izgalmas, hiszen mi a főiskolán nem tanultunk színészmesterséget.
Nagyon örülök, hogy végre egy klasszikus balettben is megmutathatjuk a tudásunkat, egy olyan műben, mely minden korosztályhoz szól. Az előadás látványa, varázsa azokat is magával ragadja, akik nem értői, csak élvezői a klasszikus balettnek, ez a történet ugyanis egy gyönyörű mese. Harangozó Gyula koncepciója az volt, hogy ezt a varázslatot némileg mai pozícióba helyezze. Megjelenik benne, például a modern kor igényeinek megfelelő videojáték, vagy napjaink mesehősei is, mindez azonban csak előnyére vált az előadásnak.

Németh Dávid 2009-ben, tíz éve végzett klasszikus balett szakon, a Táncművészeti Főiskolán. Volt Győrben az ottani Nemzeti Színházban, majd Földi Béla társulata következett, a Budapest Táncszínházban, az Operettszínházban pedig hatodik éve van.
– Változó, hogy a különböző darabokban – az én esetemben főképp az operettnél – mennyi a táncbetét. Előadásonként vannak apró szerepeink is, ezekre úgy tekintek, mint egyfajta mozgásművészetre.
A Diótörőben a darab elején szülő vagyok, majd Egérkirály, de táncolok a spanyol betétben illetve a rózsakeringőben is. Ez egy tipikus mesedarab, s mivel én nagyon szeretek gyerekeknek játszani- ők valóban hálás közönség – boldog vagyok, hogy ezt a balettet tűzte műsorára a színház.
Egyébként ehhez a műhöz sajátos a kapcsolatom, már kisgyerekként játszottam benne, s ahogy nőttem, úgy változtak a rám kiosztott szerepek. Végigjártam a karaktereket, de soha nem untam meg, és még mindig nagyon élvezem a benne való részvételt.

Sautek Dóra tavalyelőtt végzett a Táncművészeti Egyetemen – ő a társulat legfiatalabb tagja – a második évadát tölti az Operettszínházban. Azért jelentkezett csak ide, mert úgy gondolta – s ezt gondolja ma is – hogy ez a hely, ez a műfaj jelenti számára azt a lehetőséget, amit majd huzamosabb időn keresztül tud önmaga is képviselni.
– Bár én is klasszikus balett szakon végeztem, de itt nagyon sokrétű feladatokat kell a színpadon – a néptánctól a sztepptáncig – megoldanunk. Nagyon sok időt töltök a színházban, tíztől kettőig vannak a próbák és a balett óráink – amivel a testünket tartjuk karban – délután pedig hattól tízig van a munkaidőnk, az előadásaink. Amikor bejövök a színházba, akkor igyekszem elfelejteni a magánéletemet, amikor hazamegyek, akkor viszont fontos, hogy ki tudjak kapcsolódni.
A Diótörőben Barbie baba és kínai vagyok, illetve a rózsakeringőt táncolom. Az én gyerekkorom is a Diótörővel telt, csakúgy, mint minden kollégámé a pályán, s az egy nagyon jó dolog, hogy most az Operettszínházban is utolérhet ez a feladat.

Sík Milán 2010-ben diplomázott a Táncművészeti Főiskolán, majd rögtön az Operettszínházba került, így immár tíz éve – két éve magántáncosként – tagja a társulatnak.
– A musicalekben és operettekben a tánckar tagjaként láthat a közönség, de előfordult már, hogy kisebb szerepekben is megmutathattam magam.
Bár nagyon sokat vagyok most bent a színházban, a táncon kívül egy másik világ is létezik, amit számomra a család jelent.
A Diótörő egy olyan családi darab, ami azon túl, hogy egy remekmű, nekünk táncosoknak, is hatalmas kihívást jelent. Két hónap kemény próbafolyamat áll mögöttünk, hiszen teljesen össze kellett szoknunk a partnereinkkel, hogy minden tökéletesen működjön. Bízom benne, hogy a Diótörő sikere azt eredményezi majd, hogy az Operettszínházban még több balettbemutatónak tapsolhatnak majd a nézők. Mi pedig állunk elébe ezeknek a feladatoknak.

A siker pedig már előre borítékolható, hiszen a 11 előadásból álló karácsonyi sorozatra még a bemutató előtt elkelt minden jegy.  A folytatást pedig – hiszen a balettirodalom remek színpadra kívánkozó darabokkal van tele – – mi nézők is nem csak reméljük, de kíváncsian várjuk.
Tölgyesi Tibor
fotó: Gordon Eszter