Fotó: Várady Nikolett

Alig pár hét, és ismét operettslágerektől lesz hangos az Oroszlános udvar, ahol a hagyományokhoz híven idén is megrendezik a műfaj szerelmeseinek nyári ünnepét, a Budavári Palotakoncerteket. A Budapesti Operettszínház jól ismert sztárjai mellett új tehetségek is színpadra állnak, aki óriási lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába.

Augusztus 2-án és 3-án, vagyis kicsit több, mint négy hét múlva újra Budavári Palotakoncertek, az operett legnagyobb nyári ünnepe! Az operettgála idén az Elemi szenvedélyek címet kapta, és ehhez méltó izgalmas műsort ígér. Mint azt már megszokhatta a nagyközönség, most is felcsendülnek majd az operettirodalom legnagyobb slágerei, többek között Kálmán, Lehár, Ábrahám örökzöldjei, ezek mellett lenyűgöző operamelódiákkal is készülnek közreműködők, valamint a Fitos Dezső Társulat világhírű táncosainak köszönhetően népzenés és néptáncos motívumok teszik még színesebbé a gálaestet.

A nemzetközileg elismert néptánc társulat célja, hogy hitelesen megtanulja és magas szinten közvetítse a Kárpát-medence gazdag és sokszínű tánckultúráját. Fontosnak tartják a tánc színházi kifejezőerejét is megmutatni előadásaikban, legyen az felnőtteknek vagy gyerekeknek szóló előadás.

A Budavári Palotakoncerteken természetesen fellépnek az operett műfajának sztárjai, akik már évek óta rendszeres visszatérői a rendezvénynek, így ezúttal is ott lesz Bordás Barbara, Dancs Annamari, Fischl Mónika, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Boncsér Gergely, Laki Péter, Peller Károly és Vadász Zsolt. Újdonság a közönségnek, hogy több fiatal tehetség is lehetőséget kapott a szereplésre, köztük a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató nyerteseként is megismert Ninh Duc Hoang Long, aki a Budapesti Operettszínház dubai A víg özvegy turnéja már összekovácsolódott a társulattal, és a közönség nézők körében is nagy sikert aratott, mint Rosillon. Long most számára új környezetben próbálhatja ki magát, amit már nagyon vár. A Palotakoncertek színpadára állnak a Lehár-énekverseny díjazottjai, Faragó Alexandra és Dénes Viktor, bebizonyítva, hogy van reményteljes az utánpótlás a műfajban, és a fiatalok is méltó módon viszik tovább a hungarikumnak számító operett hagyományait.

Jegyek kaphatók a jegy.hu országos hálózatában, a Budapesti Operettszínház Andrássy úti jegyárusító pavilonjában, valamint a palotakoncert.hu weboldalon.