A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál 2019. július 12. és 20. között immár 35. alkalommal kerül megrendezésre. A fesztivál nagyszerű programokat kínál Szombathelyen és környékén. Találkozhatnak a Grazioso Kamarazenekarral, Hamar Zsolttal, a Savaria Szimfonikus Zenekarral, Sebestyén Mártával, a Párniczky Quartettel, Szamosi Szabolccsal. A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál szakmai programjai mellett számos esemény várja a közönséget, többek között lesz flashmob, filmvetítés, fúvószenekari térzene és éjszakai orgonakoncert.

A Filharmónia Magyarország által szervezett szeminárium elsődleges célja, hogy szakmai fórumot teremtsen a világ minden tájáról érkezett résztvevőknek. Az ide látogató karmesterek nemcsak a kortárs művek autentikus előadásmódját sajátíthatják el Hamar Zsolt vezetésével, hanem Bartók különleges zenei világának megértése által, annak értő művelőivé válhatnak.

A kurzus mellett színes programokkal várja a közönséget az egy hetes fesztivál. Július 12-én a Nemzeti Filharmonikusok művészeiből alakult Grazioso Kamarazenekar hangversenye nyitja meg a Bartók Fesztivált, Hamar Zsolt vezényletével. A következő napokban pedig Kőszegen és Sárváron találkozhatnak a fesztivál programjaival könnyed, nyáresti koncertek formájában.

Mindenképp érdemes lesz ellátogatni a Bartók című dokumentumfilm ingyenes vetítésére július 17-én, ahol nem csak Sipos József rendezővel találkozhatnak személyesen, hanem egy premier előtti vetítés keretében a film idén megjelenő folytatását is megtekinthetik. Az este a Párniczky Quartet felejthetetlen jazz koncertjével ér véget.

Július 18-án a közönség végigjárhatja képzeletben Bartók Béla népzenegyűjtő körútjait. Fültanúi lehetnek annak, hogy a népdalok hogyan öltenek formát Bartók műveiben, Sebestyén Márta és a Szent Efrém Férfikar egyedülálló, autentikus előadásában.

A hagyományosan megrendezésre kerülő karmesterkurzus zárókoncerten pedig a kurzuson résztvevő fiatal tehetségek lehetőséget kapnak arra, hogy dirigálják a Savaria Szimfonikus Zenekart és bemutatkozhassanak a nagyérdemű előtt.

Idén nyáron először kerül megrendezésre az Orgonák éjszakája a Filharmónia Magyarország szervezésében július 20-án, mely a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál része. Az este folyamán egy rekordkísérletre is sor kerül, amelynek célja, hogy a hangszerek királynőjének éjszakájára komponált dallamokat az országban a lehető legtöbb orgonán egy időben szólaltassák meg. A szombathelyi Székesegyház is részese lesz az eseménynek. Szamosi Szabolcs orgonaművész Vizin Viktóriával, az egyik legszenvedélyesebb mezzoszoprán énekesnővel és Horváth István énekművésszel ad késő esti orgonakoncertet, ahol nem csak a hangok, de a fények különleges játéka is elvarázsolja majd a közönséget.

Több belépőjegy vásárlása esetén akár 35% kedvezménnyel vehetnek részt a fesztivál programjain. További információ a www.filharmonia.hu weboldalon.