Közel egy év telt el a tavalyi fesztivál óta, amikor több száz tehetséges filmalkotó munkáját mutathattuk be a filmszerető nézőknek. A Friss Hús Budapest évek óta ugyanakkor, a húsvét előtti időszakban tölti meg programokkal a Toldi tereit.

Az elmúlt hetek eseményei nyilvánvalóvá tették számunkra, hogy át kell gondolnunk, lehetséges-e az idei fesztivál lebonyolítása úgy, hogy mindenki – alkotók, szervezők és a közönség is – teljes biztonságban érezze magát.

Nehéz napok vannak mögöttünk, hiszen fantasztikus filmkínálat és remek programok álltak össze, amiket szeretnénk a lehető legtöbb embernek megmutatni. 

Ugyanakkor – a kormány lépéseinek iránya is efelé mutat – hiszünk benne, hogy nemcsak akkor kell jó és felelős döntést hoznunk, amikor szakmai szemmel válogatunk a hozzánk érkező filmek közül, hanem akkor is, amikor szervezőként mások biztonságát és nyugalmát kell a figyelmünk középpontjába helyeznünk.

A koronavírus miatt kialakult helyzetben nem maradt más felelős választásunk, mint elhalasztani a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált, amit a terv szerint március 23–29. közt lett volna. 

Célunk, hogy egy későbbi időpontban mindenképp megrendezzük a 2020-as Friss Húst – járványügyi helyzettől is függően hamarosan bejelentjük az idei fesztivál alternatív időpontját. 

Hogy a nézőink addig se maradjanak rövidfilmek nélkül, a Friss Hús ideje alatt a fesztivál korábbi díjnyertes és klasszikus filmjeit online tesszük elérhetővé. A válogatást a Friss Hús honlapján és Facebook-oldalán lehet majd figyelemmel kísérni.