Tematikus rendezvénysorozat indul a Friss Hús rövidfilmfesztivál filmjeivel és a vetítéseket követő beszélgetésekkel. Az első, november 14-i alkalom fókusza a szerelem, a párkapcsolat és a hűség lesz: három olyan rövidfilmet vetítenek a fesztivál korábbi kiadásaiból, amelyek ezekre a témákra reflektálnak. A vetítés után Veiszer Alinda beszéli meg a látottakat a meghívott vendégekkel, illetve a közönséggel.

A Friss Hús Budapest filmfesztiválon a legjobb magyar rövidfilmek indulnak világhódító útjukra: Berlinbe, Cannes-ba vagy éppen az Oscar-díjig. A fesztivál szervezői most tematikus rendezvénysorozatot indítanak az elmúlt évek filmjeinek újravetítésével: minden alkalommal egy bizonyos tematika köré rendeződő filmeket vetítenek, majd szakértők bevonásával beszélgetnek róluk – másképp, mint ahogy megszokhattuk. „A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált immár hét éve rendezzük meg, és mostanra időben és térben is túlnőttünk a fesztivál keretein. Célunk, hogy egész évben különleges programokkal szólítsuk meg a közönséget, hogy minél több emberhez jussanak el a rövidfilmek. A Friss Afférok egy olyan sorozat kezdete, ami egy személyes vágyamat is megvalósítja, mert régóta hiszem, hogy az igazán izgalmas dolgok a filmek után beszélgetésekben születnek meg” – mondta el Deák Dániel fesztiváligazgató az ötletről.

Az első este témája a párkapcsolat, a hűség és a szerelem: „Mit akar adni a nő, és mit akar megtudni valójában? Mire vágyik a férfi, és mit áldoz be ezért? Megéri igazán szeretni? Megéri néha tönkremenni? A vásznon bármi megtörténhet. A legjobb sztorikat viszont mégis az élet írja.” 

A rendhagyó közösségi filmes esten három rövidfilmet vetítenek: Andrasev Nadja Symbiosis, Lengyel Balázs Hármasban és Szeleczki Rozália Rozgonyiné című alkotását. A vendégek Andrasev Nadja filmrendező, Halász Judit színésznő és Leindler Milán pszichológus lesznek, a beszélgetést Veiszer Alinda vezeti. 

A Budapesten még sosem látott díjnyertes animáció, a Symbiosis egy megcsalt nő szemszögéből mutatja be a szerelem témáját. A Hármasban Szabó István nagysikerű Szerelmesfilmjének egyfajta továbbgondolása: mi lesz a szerelemből 50 évvel később? Bálint András és Halász Judit partnere Sztarenki Dóra a filmben. A Rozgonyiné meg azt a különös helyzetet mutatja be, amikor az esküvő előtt hirtelen más fénytörésben kezdi látni egymást a menyasszony és vőlegény, miután a lány (Törőcsik Franciska) részt vesz a fiú (Göndör Laci) legénybúcsúján. 

Egy rendező, egy színész és egy pszichológus segít megérteni és feldolgozni a párkapcsolatok alakulásának megjósolhatatlanságát, nő és férfi együttlétének mindent elsodró dinamikáját. 

A helyszín és az időpont:
Prizma Event Budapest (Budapest, Gönczy Pál u. 6, 1093)
2019. November 14.  19.00