Budapest, 2023. augusztus 18. – Mától több mint 20 helyszínen várja az érdeklődőket a
Szent István Nap rendezvénysorozat. A hamisítatlan nemzeti értékekre építő
programelemek mellett a hazai kulturális értékeket is előtérbe helyező műsorok is
várják mindazokat, akik augusztus 18-20. között megfordulnak a Szent István Nap
fővárosi helyszínein. Ünnepeljük együtt Magyarország születésnapját a nemzet
fővárosában! – mutatjuk a főbb helyszíneket!
A Csárdafesztiválon a tradicionális hazai gasztronómia ínycsiklandó ételeit magyar nóta és
népzenei előadások fűszerezik. A fesztivál programjában résztvevő hét csárda kínálatában
összesen mintegy 150 ételkülönlegességet kóstolhatnak meg az érdeklődők a Vörösmarty
téren. Ezen a helyszínen olyan ismert együttesek muzsikálnak, mint Szalonna és Bandája,
Lakatos Mónika és zenekara, a Göncöl zenekar vagy a Cimbali Band. Amennyiben pedig a
magyar gasztrokultúra szerelmesei tovább fokoznák az élményt vagy megkóstolnák az Ország
Tortáját, mindenképp érdemes ellátogatniuk a Magyar Ízek Utcájába is.
Az Alkotmány utcát kell felkeresniük azoknak, akik a Szent Jobb és Aranyvonat kiállítást
szeretnék megcsodálni. A Szent Jobbot országos körútra szállító impozáns kocsiszerelvény az
államalapító halálának 900. évfordulójára készült 1938-ban, azonban a második világháború
alatt megsemmisült, de 2020-ra újjáépítették, és idén újra testközelből megcsodálható.
Kreatív és értékteremtő programokkal várják a magyar divat-és formatervezők a Divat &
Design Fesztivál vendégeit a Millenárison. Ugyanitt kapott helyet a Művészkert, egyedi
zenei produkciókkal, filmvetítéssel és érdekes beszélgetésekkel.
A nemzet elmúlt ezer évének sorfordító döntéseit mutatja be a Budai Várban megtekinthető
Hősök útja programsorozat, melynek révén hét magyar hős történelmi tetteit ismerhetik meg
az érdeklődők hagyományőrző egyesületek és színészek segítségével, 10-15 perces
jelenetekben. Szintén a Budai Várban kapott helyet és a Szent István Nap ideje alatt
ingyenesen látogatható a Mesterségek Ünnepe. A mintegy ezer hazai és külföldi kézműves
közreműködésével megrendezett népművészeti fesztiválon az idén is számtalan táncos és
zenés színpadi produkciót tekinthet meg a nagyérdemű.
A főváros emblematikus helyszínének számító Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében ezúttal
egy idilli komolyzenei piknikkel várják a vendégeket a Szent István Nap szervezői. A
Panorama Classicalon a méltán híres, illetve kevésbé ismert klasszikus és jazz zenei
alkotásokat a lámpafüzérek meghitt fénye, kényelmes babzsákfotelek és persze Budapest
egyik legszebb panorámája teszi még meghittebbé.
De azok sem maradnak koncert nélkül, akik a klasszikus zene helyett inkább a kortárs
könnyűzene legkülönfélébb műfajait részesítik előnyben. A Retro Tabán a pop- és rockzene
kedvelőit olyan sztárok fellépésével várja, mint Charlie, Demjén Ferenc vagy a Neoton
Família. A Műegyetem rakparton, a Road Movie Live keretében pedig Horváth Tamás, a
Bagossy Brothers Company, a Lord és a Tankcsapda áll színpadra. A Szabadrét Fesztivál
azoknak nyújt páratlan szórakozást, akik az elektronikus zenéért és a természetközeli
élményekért egyaránt rajonganak: az ismert magyar dj-k mellett 360 fokos fotózás,
tűzzsonglőrök, festőprogram fogadja az Erzsébet térre látogatókat. A Szent István Nap
rendezvénysorozat 2023-ban új programhelyszínnel is bővült: a Vigadó Piano elsősorban a
bárzene kedvelőit szeretné megszólítani. Itt kora délutántól estig Edith Piaf, Frank Sinatra és
Tony Benett ismert dallamaival, bossa nova melódiákkal és klasszikus amerikai bárzene-
szerzeményekkel töltődhetnek fel a hallgatók, ehhez járul a Vigadó tér lenyűgöző dunai
panorámája.
Természetesen a gyermekek sem maradhatnak szórakozás nélkül. A gyerekprogramok
központi helyszíne idén is a Varázsliget. A Városligetben, a Vajdahunyad várától a Kós
Károly sétányig húzódó területen a legfiatalabb korosztály képviselői és az idősebbek is
igazán jót kalandozhatnak ebben a mesekiállítással, cirkuszi játszóházzal, bábszínházzal,
bűvész- és tűzzsonglőr-előadással tarkított kis univerzumban.
A programokkal kapcsolatos részletek és további hasznos információk megtalálhatók a Szent
István Nap honlapján (szentistvannap.hu), illetve a rendezvénysorozat hivatalos
mobilalkalmazásában.