2023. május 19-21. között rendezi a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, már kilencedik alkalommal, a Nemzetközi Természet-és Környezetvédelmi Filmfesztivált. A külföldi és hazai ökológiai filmek legnagyobb seregszemléje három napon át tartja majd ámulatban a természet szerelmeseit.

Végh Attila Titkok erdejében című filmjének a Cannes-i világpremier után itt lesz a hazai ősbemutatója. Több mint 100 órányi mozgókép vetítése mellett sok kiegészítő program teszi hasznos családi eseménnyé a Gödöllői Királyi Kastélyban megtekinthető rendezvényt, ahol világhírű filmesekkel, és a hazai környezetkutatás sztárjaival is találkozhatnak az érdeklődők. Mások mellett Ürge-Vorsatz Diana, Radisics Milán és a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakértői is előadnak. A résztvevők tőlük kaphatnak hiteles tájékoztatást jelenről, jövőről, és utódaik élet kilátásairól a Föld nevű bolygón. Idén a kiemelt figyelem a vízre fókuszál. Új helyszínek is megnyílnak a Kastélyban. A Kék Bolygó Stúdió a természetfilmesek, fotósok titkait fedi fel, a Labor a meglepő kísérletek terepe, az Akvárium a vizek világát láttatja, a Media és Információs Központban az interaktivitásé lehet a főszerep. A legkisebbeket kenderkóc játszóház is várja. Szombat este Zóra ad koncertet. A család és bolygóbarát fesztivál ingyenesen látogatható.

A jövő hét végén (május 19-21-ig) rendezi a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány a IX. Nemzetközi Természet-és Környezetvédelmi Filmfesztivált. Az előzetesen nevezett 1240 filmből a zsűri válogatása alapján 50 produkció kerülhetett a helyszíni filmversenybe és a fesztivál közönség elé. Rendkívüli alkotásokat láthatnak az idén kilátogatók. A Kaktusz Hotel a biodiverzitás csodáit hozza testközelbe. A Vad Argentina egy semmihez sem hasonlító vízi paradicsomba kalauzolja nézőit. A fehér álom a természet filmezés rejtelmeibe pillant be. A volt egyszer egy vadvízország a Körös vidék egykori hatalmas árterének világát eleveníti fel. Gyönyörűség betekinteni a Titkok erdeje fák rengetegéből épült templomának misztikus békéjébe. Az idegenforgalom meglepő összefüggéseit vizsgálja a Turizmus másik oldala. A Rejtett világ: a vadvízország története olyan helyre utaztat, ahol még csak kevesen járhattak. A fesztivál filmjei gyönyörű helyszínekre visznek, megmutatja az anyatermészet fenségét, de a szervezők nyugalmat megzavaró képsorokat is ígérnek.   Nemzetközileg ismert rendezők jönnek el a fesztiválra. A német Uwe Müller, az ukrán Olessia Morhunets-Isalenso, a bolgár Dejan Ardanov, vagy a magyarok közül, a Cannes-i versenyfilmet jegyző Végh Attila, a díjhalmozó Szendőfi Balázs, a sikeres Fehér Zoltán részt vesznek a közönségtalálkozókon is.


Ez évben megújult koncepcióval jelentkeznek a kiegészítő rendezvények. Ezek lényege: edukáció és szórakoztatás. Ismert szakértők előadásai, interaktív kiállítások, workshop-ok várják a látogatót. A klímaválság kárairól, az energia gondokról tart előadást Ürge-Vorsatz Diana. A műanyagok vízi élőhelyekre gyakorolt hatásáról tájékoztat Dr. Szabó István a MATE docense. A fényvédő krémek és a természetes vízi szervezetek kölcsönhatásairól hallanak a látogatók a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakértőitől. A vízpazarlás luxusa a címe Dr. Garamvölgyi Judit, a MATE adjunktusa előadásának. Lesz katasztrófavédelmi tájékoztató, láthatók majd öko lábnyomaink Radisics Milán európai légifotó bemutatóján. Előadás lesz a hazai termálvízkincsről és a magyar vizek halairól. Új helyszínek is nyílnak a Kastélyban. A Kék Bolygó Stúdió a természetfilmesek, fotósok titkait, a világítás trükkjeit fedi fel filmszakmai előadások keretében.  A résztvevők saját videójukat is elkészíthetik. A Labor a meglepő kísérletek terepe. Az Akvárium a vizek világát láttatja. A Media és Információs Központban az interaktivitásé lehet a főszerep.
A gyerekek kiemelt célközönsége az idei fesztiválnak, mert a mai felnőtt generáció után ők formálják majd a jövő környezetét. Ezért a rendezvény szervezői a pénteken kihelyezett, rendhagyó természetvédelmi nap keretében fogadják a Gödöllő környéki általános és középiskolásokat. A diákok figyelmét a vetítéseken túl, a Duna múzeum vizesprogramjai, az interaktív foglalkozásokon végzett szórakoztató kisérletek, a filmkészítés szakmai titkainak elsajátítása és természetfotós túrák kötik majd le.  Azok az iskolák, amelyek nem tudják vállalni tanulóik utaztatását, a YouTube-on követhetik, és közvetíthetik diákjaiknak a helyszínen élőben zajló élmény centrikus képzést. A legkisebbeket a Kenderkóc játszóház, az arcfestés és vidám játékok hívják.  A szombat esti Zóra koncert a lazulás idejét hozza el minden résztvevőnek. A család és bolygóbarát fesztivál ingyenesen várja vendégeit.                                      

Főoldal