Fotó: Madách Színház

Magyarország egyik legismertebb musicalszínésze, a Junior Príma és Artisjus-díjas Feke Pál játssza a címszerepet a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő nyári szuperprodukciójában.

Andrew Lloyd Webber és Tim Rice varázslatos műve Szirtes Tamás rendezésében, a Madách Színház társulatával érkezik jövő nyáron a Dóm térre. A Szegedi Szabadtéri korábban már bejelentette: Mária Magdolnát Gallusz Nikolett, Júdást Serbán Attila, míg Pilátust Sasvári Sándor alakítja. Jézus szerepében Feke Pál tér vissza a szegedi színpadra, aki majdnem 20 éves pályája egyik legfontosabb állomásának tartja ezt a darabot.

Mindössze huszonkét éves voltál, mikor megkaptad a világ egyik legnehezebb musical szerepét, Jézust. Milyen érzés volt ilyen fiatalon egy ilyen komoly szerepben színpadra állni?

Még mindig összerezzen a szívem, ha visszagondolok az akkori, 17 évvel ezelőtti előadásra, hiszen ez a szerep az egyik legmeghatározóbb színpadi feladatom volt. A pályám elején, az egykori Musical Színház előadásában, Molnár László rendezésében kaptam meg Jézus szerepét, ami azt gondolom, hogy a világ bármely pontján élő musicalszínésznek óriási feladat. Nagyon büszke vagyok arra az előadásra. Elérzékenyülve és meghatódva várom most ezt a nyarat, hiszen Szegedhez rengeteg olyan fantasztikus emlékem és élményem fűződik, amit sosem fogok elfelejteni. Nem gondoltam, hogy Szirtes Tamás rendezésében ilyen sok évre rá visszatérhetek Szegedre ebben a szerepben. Nagyon megtisztelő számomra.

Hogy érzed, az azóta eltelt időszak mennyire formálja majd a mostani alakításod Jézusként?

22 évesen, fiatal színészként teljesen máshogy él meg az ember egy szerepet, mint 39 évesen. Az idő múlása nagyon sokat változtat egy-egy szerep megformálásán. Tehát természetes, hogy ennyi idő után máshogy szólal meg az ember torkából sok minden. Egy gondolat, egy szöveg, egy üzenet másképp fogalmazódik meg bennem is, hiszen velem is sok dolog történt azóta, ami hatással van az alakításra. Ettől szép a mi pályánk, ahogy az élet megkarcol, örömöket, váratlan dolgokat hoz, az elkerülhetetlenül belekerül egy szerepbe.

A darab a Broadway történetének egyik legnagyobb sikerét hozta. Mit gondolsz, minek köszönhető ez?

A világ legmegindítóbb története ez, kissrác koromban két bakelit lemez volt otthon, az egyik a Jézus Krisztus Szupersztár, a másik az István, a király. Ekkor szerettem meg ezt a műfajt. A darab sikere szerintem a története, a zenéje. Az első hangtól az utolsóig remekmű. A világon mindenki ismeri, és mindig olyan gondolatokat fog hordozni, ami bármelyik generációnak érvényes. Nekünk annyi a feladatunk, hogy ezt a történetet a mai kornak megfelelően állítsuk színpadra, ugyanakkor a legmélyebb tisztelettel. Hatalmas feladat és alig várom, hogy nyáron újra a Dóm téri színpadra léphessek Jézusként.