Ha a helyzet úgy adja, néha változtatni kell a jól bevált recepten, de legalábbis más módokon kell tálalni a menüt! Bár Budapesti Operettszínház színészeivel és munkatársaival élőben most nem találkozhatnak, ők továbbra is azon dolgoznak, hogy saját otthonukban egyedi előadásokat, performanszokat készítsenek, amelyek jókedvvel, művészi tartalommal tölthetik meg közönségünk otthoni perceit.

De ne maradjon el teljesen a színházi élmény sem: kéthetente szombaton 19 órától nézők élőben nézhetik a Facebookon a Budapesti Operettszínház valamely nagysikerű előadását, a következő hét szombatján pedig azok kedvéért meg is ismétlik, akik esetleg lemaradtak róla, vagy szívesen újra néznék.

A Budapesti Operettszínház heti menüje

„Balett otthon” címmel kedd este a Budapesti Operettszínház Balettkarának, és „Tavaszköszöntő” címmel vasárnap délelőtt a színház Zenekarának és Énekkarának produkciói lesznek láthatóak.
Az „Operettszínház Home Office” című adásában csütörtökön és pénteken 19 órakor 10-15 perces videókban otthonról jelentkeznek érdekes, egyedi tartalmakkal a művészek.
„Szélfútta csodamuzsika – mesés szórakozás az Operettszínház művészeivel”, szombaton és vasárnap reggel 9-kor Bordás Barbara, Kékkovács Mara, Dancs Annamari, Peller Anna és Bálint Ádám video-meséi kínálnak kisebbeknek és a nagyobbaknak egyaránt könnyed szórakozást.
Továbbra is folytatódik a „Napi derű – Vigyázzunk egymásra!” sorozat. Az Operettszínház valamennyi premierje az élet szeretetére és a kitartásra tanít. A La Mancha lovagjából idézve például: “A lélek, csak az segít tovább.” A művészekkel készített rövid beszélgetések továbbra is ilyen, és ehhez hasonló üzeneteket közvetíteni nap mint nap!
“5 perc reflektorfény – Ifjú tehetségeink” című villáminterjú sorozatban az Operettszínház legfiatalabb generációja, ígéretes tehetségei mutatkoznak be egy-egy humoros, rövid történettel, rájuk jellemző aforizmával. Heti háromszor: hétfőn, szerdán és pénteken új riporttal jelentkezik a színház.

Hétfő:
11:00 5 perc reflektorfény
16:00 Napi derű

Kedd:
16:00 Napi derű
19:00 Balett otthon

Szerda:
11:00 5 perc reflektorfény
16:00 Napi derű

Csütörtök:
16:00 Napi derű
19:00 Home Office – művészeink otthonról

Péntek:
11:00 5 perc reflektorfény
16:00 Napi derű
19:00 Home Office – művészeink otthonról

Szombat:
9:00 Szélfútta csodamuzsika – mesés szórakozás az Operettszínház művészeivel
16:00 Napi derű
19:00 Élőben közvetítjük a Budapesti Operettszínház egyik nagysikerű előadását

Vasárnap:
9:00 Szélfútta csodamuzsika – mesés szórakozás az Operettszínház művészeivel
11:00 Tavaszköszöntő a Budapesti Operettszínház Zenekarával és Énekkarával
16:00 Napi derű