Fotó: Oláh Gergő

A STUDIO 5 évről évre megrendezett, tematikus Solti termi koncertjeit mindig egy cél szervezi: az, hogy a nagyközönség és a kortárs zene között a lehető legtermészetesebb viszony jöjjön létre. E cél elérésének eszközéül most a magyar népzene legősibb formáját, a népdalt választották, amely népi és emberi érzelmeket, gondolatokat testesít meg és fejez ki. A legtöbbjük nemzedékről nemzedékre szállva, szájhagyomány által maradt ránk. Immár nyolcadik tematikus estjükön a STUDIO 5 alkotói azt szeretnék megmutatni, hogy a magyar népdalok esszenciái hogyan integrálhatóak a 21. századi modern zenébe. A 2021. április 7-én 19:30 órakor kezdődő koncerten öt ősbemutató hangzik majd el a Sonus Cordis Vonsónégyes előadásában, a művek között pedig felcsendülnek az ihletet adó népdalok Herczku Ágnes Fonogram- és eMeRTon-díjas népdalénekes tolmácsolásában.

A STUDIO5 alkotói csoport öt zeneszerzőből áll, – Bella Máté, Kutrik Bence, Solti Árpád, Szentpáli Roland és Virágh András Gábor– akik bár különbözően gondolkodnak a világról és más-más zenei nyelveken komponálnak, alapvető szerzői értékeik mentén mégis összetartoznak. Mentesek a stiláris előítéletektől, számos zenei hatást szívesen használnak és integrálnak, mindezt a lehető legmagasabb művészi színvonalon teszik. Céljuk, hogy az európai zenei tradícióból kiindulva új, kortárszenei hangversenyeket hozzanak létre, melyek mindig valamilyen téma köré csoportosulnak. Ezek a tematikus koncertek magas művészi színvonalon képeznek hidat tradíció és innováció, patina és progresszió között. A STUDIO5 továbbá arra is törekszik, hogy figyelmet fordítson a közönség fiatalabb rétegeinek, Y és Z generációjának koncertéletbe történő integrálására. Hisznek abban, hogy ezáltal tud felnőni egy olyan koncertlátogató és értő közönség, amely ismeri és szereti korának zenéjét, valamint örökösévé válik Ligeti György és Kurtág György nevével fémjelzett tradíciónak, mely Bartók Béla, Kodály Zoltán után nemzetközi szintre emelte a kortárs magyar komolyzenét.

Műsor:

Virágh András Gábor: Árva vagyok
Szentpáli Roland: Delusion Fragments
Kutrik Bence: Sileo
Bella Máté: Aeolus
Solti Árpád: AI3I3A

Közreműködnek:

Herczku Ágnes (ének)
Sonus Cordis Vonósnégyes: Krulik Eszter (hegedű), Lachegyi Róza (hegedű), Máté Győző (brácsa), Szabó Judit (cselló)

Élő közvetítés a Zeneakadémia Online Koncertterméből, FB oldalán és YouTube csatornáján.