A toll csak egy kis - de nagyon fontos - része az életemnek!

A toll csak egy kis - de nagyon fontos - része az életemnek!



2018. november 25. vasárnap, 12:04
Nekem az írás örömszerző folyamat, de jelen pillanatban nem azt az időszakomat élem, hogy ezt reggeltől estig – hivatásszerűen – űzzem. Nagyon szeretem feszegetni a határaimat, de az embernek ismernie kell a korlátait is. Ezeket a korlátokat azonban csak úgy ismerhetjük fel, ha egyszer-kétszer átlépjük őket. Ilyenkor az élet - vagy a saját szervezetünk - hamar képes megmutatni, hogy vigyázat, átlépted a korlátaidat, s ha nem akarunk bajt, érdemes figyelni ezekre az intő jelekre – nyilatkozta Dr. Vetter Szilvia, aki egyrészt kortárs írónő, emellett még sok minden más is: sajtófőnök, jogász, tudományos segédmunkatárs az Állatorvostudományi Egyetemen.

Dr. Vetter Szilviának – írói álneve A. I. Willis – a közelmúltban jelent meg első regénye, a Papirusz Book Kiadó gondozásában Victoria címmel. Kézenfekvő a kérdés, mi indít egy élet szinte minden területén sikeres fiatal hölgyet arra, hogy íróként is megmutassa önmagát?
Talán úgy lenne precízebb a kérdés, hogy mi indokolta volna, hogy ne írjak. Belőlem szinte árad ez a műfaj, hiszen már ötéves korom óta nagyon szeretek írni. Újra és újra előjön a vágy, hogy valamit alkossak. Gyermekként már mesesorozatot írtam a Makk családról, a gimnáziumi éveim alatt – főleg kulturális témájú - cikkeket készítettem, most pedig regényem jelent meg.
Amikor egyébként ezt a könyvet írni kezdtem, nem volt a terveim között, hogy valamikor kiadásra is kerül majd. Először jött egy gondolat, egy alapötlet, majd azokhoz csatlakoztak a szavak, a mondatok. Belekezdtem, amikor lehetőségem volt elővettem, de volt, hogy hónapokig nem volt alkalmam folytatni. Végül nyolc év elteltével sikerül befejeznem, ami talán nem túl hatékony tempó, ha egy napra levetítjük, de valószínűleg sokat segített abban, hogy megfelelően kiérlelt legyen a történet. Az könyv írása, az alkotási folyamat teljes egészében jól esett és felvillanyozott, hiszen a saját gondolataimat vethettem papírra.

 
Mi volt a témaválasztása?
A felszínen ez a könyv egy férfi és egy nő csatájáról szól, s valljuk be ebben a témában született már jó néhány irodalmi alkotás. Ha állatos metaforát kellene választanom, akkor azt mondanám, hogy egy kaméleon nő és egy szürke egér férfi csap össze a könyvben. A történet misztikus szálat is tartalmaz, „fenti és lenti”, alvilági és mennyországi alakok is bekapcsolódnak a folyamatokba. A harc végkifejlete az utolsó oldalakig nem egyértelmű, számos csavar és meglepetés éri az olvasót. A drámai hatás végig érezhető. Ez a könyv sokkal inkább szól filozófiáról és pszichológiáról, mint romantikáról, vagy erotikáról. Vannak benne ugyan pikáns részek, de fellelhetők elgondolkodtató mélységek is. A történet kerek egészet alkot, azonban még az epilógusban is elrejtettem egy nem várt fordulatot.
 
Érdemes bővebben megismerkedni a két fő karakterrel.
A női olvasóimnak az a kérdést szerettem volna megválaszolni, amely bizony sokunkban felmerül, és így kezdődik: Mi lett volna, ha...? Mivel az életben minden nőnek a sors által kínált női szerepekből törvényszerűen választania kell, később már nem kaphat arra választ, mi lett volna, ha adott időben a másik utat választja. Én azonban a hősnőmnek különleges képességeket adtam, kipróbálhat bármit, a különböző epizódok más-más színfoltot villantanak fel az életéből.
A férfi főhős egy irodalomtudós, akiben lakozik tehetség, viszont egy olyan hazug illúziórendszerben él, ami sűrű hálóként veszi körbe. A konfliktushelyzet akkor jön létre, mikor a kaméleonhősnő felszakítja ezt a hálót, hősünk pedig hirtelen kikerül a tűző napra.
 
Amikor nem ír akkor sem telnek unalmasan a napjai?
Egyáltalán nem, hiszen jogász és kommunikációs végzettségű vagyok, a hétköznapokban az Alkotmánybíróság sajtófőnökeként felelős posztot töltök be. Emellett két éve tanítok az Állatorvos tudományi Egyetemen állatvédelmi jogot magyarul, németül és angolul. Aktívan tevékenykedem az állatvédelemben, végzett fitneszedző vagyok – bár ebben most nem dolgozom - a magánéletemben pedig egy hatéves kisfiú édesanyjaként és a párom oldalán nőként kell helytállnom.
Szóval már fiatal korom óta az érdeklődésem meglehetősen szerteágazó, a jogi egyetem is annak idején csak egy szeletét fedte le ennek. Ezért a joggal párhuzamosan beiratkoztam nemzetközi kommunikáció szakra is, majd az OKJ- aerobic edző végzettséget is megszereztem. Amíg főiskolára és egyetemre jártam, aerobic oktatóként dolgoztam – olyan időszak is volt, hogy heti húsz órában. Ez nemcsak fizikailag jelentett komoly megterhelést, de a gyakorlati pszichológiából is nagyon sokat tanultam általa. Egy csoportos vagy személyi edzést megtartani legalább ötven százalékban pszichológia.
Mikor jogászként elvégeztem az egyetemet az egyik minisztériumba kerültem, ahol végigjárva a hivatali ranglétrát végül sajtófőnök lettem. Nemsokára férjhez mentem, kisgyermekem született, két évet voltam otthon vele. Azonban nemcsak dolgoztam, a tudományos területen is igyekeztem haladni, várhatóan a közeljövőben szerzem meg a PhD fokozatot, témám: Az állatkínzás európai szabályozása. Igyekeztem két kedvenc területemet, a jogot és az állatvédelmet a tudományos fokozatom megszerzésénél összevonni, hiszen az állatok és a természet szeretete egész kicsi korom óta bennem él.
Sajnos az állatkínzás a mai világban is velünk élő probléma. A szándékos fájdalomokozáson túl az állatjólléti kérdések a II. világháború után, az intenzív nagyüzemi állattartási módszerek térnyerésével váltak égetővé, ezeken a területeken kellett és kell jelentősen előbbre lépnünk. Szerencsére a jogalkotásban nagyon nagy változások történtek már, állami, társadalmi, sőt az egyének szintjén is tapasztalható örvendetes haladás. Egyébként az egyének esetén az állatok kínzása nem tekinthető elkülönülő cselekménynek, hiszen nagyon sokszor bebizonyosodott már, hogy aki állatkínzóként kezdi, az később emberek elleni erőszakos bűncselekmények elkövetésére is nagy valószínűséggel hajlamos. A sorozatgyilkosok esetében egyértelműek a statisztikák: életük egy korábbi szakaszában szinte kivétel nélkül védtelen állatokat voltak a célpontjaik. Még egy érdekesség, hogy a családon belüli erőszak is szinte minden esetben együtt jár a háziállattal szembeni kegyetlen viselkedéssel. Ha bekerül az állatorvoshoz egy kutya állatkínzás gyanújával, ott nagy valószínűséggel a gyermekeknek vagy a házastársnak is kijutott a fizikai erőszakból.

 
Ön szinte mindent megkapott az életről, amiről más csak álmodozhat. Milyen vágyak lebeghetnek még Ön előtt?
Az eddigi életem három és fél évtizedében – magánéletileg, tapasztalatok tekintetében, sokrétűségben, sűrűségben is – én nagyon sok mindent átéltem, s ennek megvan a maga jó és rossz oldala is. A jó az, hogy kialakult egy olyan világlátásom, emberismeretem, tudásom, amire támaszkodhatok. A rossz az, hogy két éve magánéleti válságom miatt gödörbe kerültem, s akkor már olyan negatív gondolatok megfogalmazódtak bennem: mi végre is vagyok én itt egyáltalán ebben a világban? Kicsit korán estem át azon az időszakon, amelyet a pszichológia életközepi válságnak nevez. Szerencsére mára ismét talpra álltam és egyértelműen optimistán tekintek a jövőbe.
Valóban egyfelől nagyon szerencsés vagyok, már csak a gyökereim – köztük van például Vetter Antal altábornagy, aki 1849-ben a szabadságharc alatt rövid ideig a magyar hadsereg főparancsnoka is volt – és a szüleim miatt is, akik megadták a lehetőséget, hogy kibontakoztathassam magamból, amit szeretnék. Ezzel együtt nagyon kitartó és – szerénytelenség nélkül mondhatom - szorgalmas ember vagyok, igyekszem mindig előhozni azt, amire képesnek érzem magam. Ez a maximalizmus eredményez egy önmagammal szembeni állandó elégedetlenséget, de ugyanakkor azt sem felejtem el, hogy az elért dolgoknak folyamatosan örülni kell tudni. Mélyen egyetértek a madáchi gondolattal: az élet célja a küzdés maga. Nem is a cél, hanem az odavezető út a fontos.
Nem szabad illúziókba ringatnunk magunkat, például abba sem, hogy a jó állapotunk mindig megmarad, mert – de ez szerencsére a rossz dolgokra is vonatkozik – semmi nem tart örökké. Minden pillanatban örülnünk kell annak a jónak, amit letettünk az asztalra, mert ha az valóban érték, akkor annak holnap is lesz értéke. Ha képekben gondolkodom, akkor az életünket egy olyan háznak képzelem el, amiben minden sikerünk, eredményünk, képességünk egy-egy téglaként van jelen. S ha az ember majd visszanéz élete vége felé, akkor elmondhatja: íme, nekem is van az életem munkája eredményeként egy olyan jól felépített házam, amire méltán lehetek büszke.

Tölgyesi Tibor
fotó: Várady Nikolett
 
Utoljára frissítve:vasárnap, 25 november 2018 21:08




FRISS
AJÁNLÓ

















Jegyértékesítő partnereink



Impresszum - Kapcsolat | Adatvédelmi tájékoztató