Fotó: Várady Nikolett

Akinek mosoly a védjegye – interjú Ömböli Pállal

Fotó: Várady Nikolett



2018. június 17. vasárnap, 16:58

Szegről-végről távoli rokonságban vagyok az ötvenes évek meghatározó, híres színészével, Soós Imrével, mondhatnám tehát, volt honnan örökölnöm az indíttatást. Egyébként a családban senki nem volt színész – testvérként két nővérem van - s bár mindenki civil foglalkozást űz, nagyon büszkék, amikor színpadon látnak fellépni. – kezdi az interjút Ömböli Pál, a József Attila Színház színésze, a híres nevezetes Kerényi osztály egykori hallgatója.

Honnan indult, mik voltak a kezdeti állomások?
Pécsen láttam meg a napvilágot, hétéves koromig egy közeli kis faluban laktunk. Biztos vagyok benne, hogy egy ember életét nagyon meghatározzák a gyermekévei, nekem is ilyen volt ez a falusi környezet. Mikor iskolás lettem már Pécsre jártam, s a gimnáziumot is ebben a városban végeztem el.
Nagyon korán, már tízéves koromtól kacsintgattam a színházak felé, N. Szabó Sándor és Unger Pálma gyerek színi tanodájába felvételiztem. Egy verset kellett elmondanom, s nagyon boldog voltam, hogy ilyen könnyen bekerültem. Akkor még kissé naivan azt gondoltam, a színészi pályán minden ilyen simán megy majd nekem, persze az idő teltével, azért az élet nem mindig ezt produkálta.
Jó kötésű gyerek lévén a kiscsoportot hamar kinőttem, ekkor mentem át a Moravetz Levente és Dévényi Ildikó vezette másik – tinédzserek számára képzést nyújtó – színi tanodába. Innen gyerekszereplőként bekerültem a Pécsi Színház darabjaiba, de a „fellépéseim” annyira megsűrűsödtek, hogy be kellett fejeznem a nappali tagozatos tanulmányaimat, s az érettségit is levelező szakon tettem le.
 
Mi történt az érettségi után?
Nagyon tapasztalatlan, de legalább ennyire magabiztos voltam, nem csoda, hogy elsőre nem is vettek fel a főiskolára. Felvettek viszont a Teátrum színiakadémiára, ami egy fizetős képzés volt, ekkor már Pesten éltem. Alighogy elindult szeptemberben a suli, felvételt nyertem egy József Attila színházbeli - a Léner Péter rendezte Budapest te csodás című - darabba. Ez egy zenés revü volt, aminek elmentem a castingjára, s nagyon örültem, hogy egyből beválasztottak egy hat fiú, hat lány alkotta tánckarszerűségbe. Ezt követte egy másik itteni darab, ezért nem tudtam a színiiskolába járni, így azt egy félév után abba is kellett hagynom. Jöttek tehát sorra a darabok,  és nagyon jó kis légkör alakult ki a József Attila Színházban. Olyannyira, hogy megkértük az ottani színészeket, csináljanak nekünk stúdiós képzést, s ez által, egy komoly, kétéves képzésben részesültünk. Innen kerültem be aztán negyedik próbálkozásra 24 évesen a főiskolára.
 
Megint egy új élethelyzetbe csöppent ez által.
Egy apróság még a bekerülésem előtt. A felvételi három rostából állt, s ez idő alatt ismertem meg, ma már egyik legjobb barátomat, és pályatársamat Fila Balázst is. Mivel hasonló alkatúak vagyunk, elképzelhetetlennek tartottuk – s ennek volt is logikus alapja - hogy két erős testfelépítésű fiút felvesz Kerényi Imre az osztályába. Nagy volt köztünk tehát a rivalizálás, de a sors úgy hozta, hogy mindkettőnket felvett, elvégeztük a Főiskolát, s most is együtt vagyunk kollégák a József Attila Színházban. Rólunk egyébként még a főiskolán azt jósolta Léner tanár úr, hogy mi leszünk az új Kern-Koltai páros. Közben évek teltek el, s még erre bizony várnunk kell, de még mindig hiszünk benne!
A kérdésre válaszolva, zenés osztályba kerültem, bár számomra ez nem volt akkor olyan fontos, mint jó néhány osztálytársamnak. Tudtam, hogy szeretek énekelni – s valamelyest persze tudok is – jó a hallásom, de ami először igazán vonzott az a prózai színészet volt. Az operett-musical osztályban aztán rádöbbentem, mennyire összetett is egy zenés színész élete, s hogy mennyire más húrt pendit meg egy jó musical eljátszása.
 
Mások panaszkodtak a nehéz főiskolás évekre, Ön hogy állt ezzel?
Én úgy érzem Fila Balázzsal – Baluval – mi voltunk az osztály legszegényebbjei, be volt osztva mindennapra a kis pénzünk, amiből még cigarettára is kellett futnia. Nem csoda, hogy évekig májkrémes kenyeret ettünk, a boltba már ismertek minket, félretették, ha akció volt a májkrémből. Ennék ellenére eddigi életem legmeghatározóbb négy évét éltem akkor, nagyon sok jó embert ismertem meg elsősorban az osztálytársaimban, akikkel nem hogy barátok vagyunk, de szinte testvérekként nézünk egymásra. Bár már 13 éve végeztünk, a mai napig összejárunk, bulizunk, figyeljük egymás pályájának alakulását, amit megkönnyít, hogy alkalmanként közösen lépünk fel a színpadon.
 
Hogyan alakult a sorsa a végzés után?
Három lehetőség is kínálkozott számomra. Hívott Jordán Tamás a Nemzetibe - drága Avar Pista bácsi ajánlására - kaptam egy nagyon jó főszerepet Szirtes Tamástól a Madáchban, s visszavárt Léner Péter akkori igazgató – hiszen én valamikor itt voltam stúdiós – a József Attila Színházba. Végül aztán úgy döntöttem – s ezt azóta sem bántam meg – hogy leszerződőm tagnak a József Attilába, de mellette elvállaltam szerepeket a Madáchban is Szirtes tanár úr hívásáras. Így most is van egy anyaszínházam – ahol ugyan nincs ma már állományszerű társulat, azaz mégis van, mert Nemcsák Károly, az igazgatónk, úgy tekint ránk, mint egy társulat, állandó szereplőkre - s mellette rendszeresen kapok szerepeket a Madáchban is. Úgy érzem, ez egy egészséges felállást biztosít számomra.
Nagy szerencse, hogy a színházamnak széles a repertoárja, mindenféle műfajt bemutatunk, így olyan szerepek is megtalálnak, amiket máshol nem biztos, hogy lehetőségem lenne eljátszani. Úgy érzem a színésznek nagyon fontos az, hogy ne csak egyféle arcát mutassa tíz-húsz évig, mert akkor esetleg beskatulyázzák. Ez által valamiben ugyan lehet, hogy kimagasló lesz, más tudása viszont, amit egykor megtanult, kopni fog. Egy színésznek viszont szerintem sokoldalúnak kell lennie, s ezt úgy tudja megőrizni, ha sokszínű az a paletta, amiből mindig mást tud a színpadon felvillantani.
 
Ebbe beletartozik a filmezés is?
Úgy gondolom igen, bár a nagy filmszerepek még nem találtak meg engem. Nívós és kevésbé nívós sorozatokban megfordultam már hosszabb-rövidebb ideig, ezeket nagyon szerettem is, sok hasznos ismeretséget kötöttem általuk. Emellett sokat is tanultam a szakmánkról is, hiszen a kamera előtt, a filmezés alatt egészen másképp kell dolgoznia a színésznek, mint egy színpadon. A filmezés egyébként úgy látom egy zárt világ, s ez vonatkozik az állandóan szerepeltetett színészekre is, egyszer remélem talán majd én is kicsit beljebb kerülhetek ebbe a körbe. Ez még várat magára, de talán ami késik, az azért nem múlik.
 
Talán a filmekben jelennek meg leginkább azok a „színészek”, akiknek erről a tudásukról nincs papírjuk. Ön hogyan tekint rájuk?
Aki ma a tévében szerepel – a tehetségkutatók, vagy az olcsó sorozatok pedig erre adnak lehetőséget - azok közül mindenki színész vagy énekes akar lenni, s ha sokat szerepel, akkor meg is van arra az esélye, hogy a színpadon is felléphessen. Ez azonban még nem teszi őt színésszé, mint ahogy engem sem tenne fogorvossá, ha kitennék egy táblát, hogy megnyitottam fogászati rendelőmet. Attól, hogy valaki egy dalt többé-kevésbé jól el tud énekelni, még nem válik énekessé, még akkor sem, ha esetleg ezt sugalmazzák neki a visszajelzések.
Nincs semmi bajom a végzettség nélküli színészekkel, sokat ismerek, szeretek közülük, és abban az esetben, ha valaki ügyes abban, amit csinál, azt el is ismerem. Ennek a megítélését az ízlésemre bízom, a színpadon pedig nagyon gyorsan kiderül, ha valaki nem odavaló, és nem annyira kellene ezt a dolgot erőltetnie. Persze, ha valaki sokat szerepel, az előbb-utóbb bátorságot szerezhet a játszásban, de ez nem fogja pótolni azt az ügyességet, amit én akár tehetségnek is érthetnék.
Olyan a színjátszás, hogy ha valaki kevésbé jó, a néző annak is örülhet. De ha például egy jobb szereposztással látja ugyanazt a darabot, akkor érezhető a nézőktől jövő hála, amivel a színvonalas produkciót méltányolja. Mi színészek pedig nem engedhetjük meg – már csak a szakma becsülete miatt sem – hogy a néző lehetőség szerint a pénzéért ne kapja, kaphassa meg az elvárt színvonalas előadást.

 Fotó: Várady Nikolett

13 éve végzett az egyetemen, ezzel a képzéseknek is vége lett?
Ebben a szakmában soha nem lehet semmilyen technikai képzést elhanyagolni, mert az ember lejtőre kerülhet és akkor egyre rosszabb lesz. Én is járok rendszeresen korrepetálásra - ha nem is olyan gyakran, mint régen – mert ezt fontosnak tartom a tudásom, a képességeim megőrzése érdekében. A zenés színészet ráadásul annyiban más, mint a prózai, hogy itt azért megfelelő fizikummal is kell rendelkezni ahhoz, hogy az ember bírja az igénybevételeket.
Szerencsére a szövegek tanulása könnyen megy számomra, amihez az is hozzájárul, hogy a próbafolyamatok alatt a színpadi cselekvésekhez tudjuk kötni az elmondandó mondatainkat. Az is érdekes, hogy úgy működik az agyam, hogyha valamiről kiderül, hogy leveszik műsorról, nem játszzuk többet, akkor, az a szerep teljesen kitörlődik belőle. Előfordult nemrég, hogy egy erdélyi turné alkalmából újra elővett a József Attila Színház egy darabot, amit már négy éve levettünk a repertoárból. Nekem abban egy nagyon jó kis szerepem volt (amit most sajnos más színházi elfoglaltságom miatt nem tudtam vállalni), de mikor megpróbáltam visszaidézni, egy mondat nem jutott belőle az eszembe, ennyire törlődött belőlem minden szöveg, amire már nem volt szükség.
 
Mindenki szakmai fejlődéséhez fontos, hogy motiválja valami. Önnél ez miben nyilvánul meg?
Azzal kezdem, hogy gyermekként gyerekes álmaim voltak, de elkötelezetten indultam neki a pályámnak, azt hittem kitörők, s valamikor nagy sztár válik majd belőlem. A főiskola elvégzése utáni pár évig még mindig nagyon robbanékony szemtelenül bátor voltam, mentem előre, örültem a sikereknek. Az idő múlásával azonban reálisabban látom a dolgokat, látom a dolgok fonákját is, ami azt jelenti, hogy van munkám, sőt nagyon is szerencsés helyzetben vagyok, de nem lettem olyan híres, felkapott, mint amilyennek elképzeltem a gyermeki álmaimban.
Így alakult s én ezt elfogadom, de mindig éreztem, hogy színésznek születtem, s soha egy percig nem bántam meg, hogy ezt a szakmát választottam. A pályámon olyan emberré váltam, akinek nagyon nyitott lett a gondolkodása, az emberismeretem, a kommunikációm kiteljesedett, nagyon sok jó embert ismertem meg, amire, akikre büszke leszek életem végéig.
Egy színész a mai világban azonban csak pár évre láthat előre, negyven elmúltával, van egy kis félelem is bennem, sokkal felelősségteljesebben gondolkodom. Ez a bennem lévő félsz okozza, hogy ma már nem vagyok olyan kockáztatós, mint egykor, amikor a meglévő ifjúi bátorságom sokszor segített hozzá az elérendő célokhoz. Ez lehet hiba, és valahogy vissza kéne szerezzem ezt a bátorságot.
De mára nagyon fontos lett számomra a biztonság érzése, mégis úgy érzem azonban, hogy bár a jelenben megkapom minden téren azt, amire szükségem van, de, hogy mi lesz az elkövetkezendőkben, azt nem látom tisztán. Ezzel persze nemcsak én, s nemcsak a színészek vannak így, hiszen korunkban a világ, s a benne lévő fejlemények nagyon kiszámíthatatlanokká váltak.
 
Hogyan kapcsolódik ki a színházi munkákból?
Nagyon változó a havi fellépéseim száma, de azt érzem, hogy a sok munkát csak sok pihenéssel lehet ellensúlyozni. Nagyon szeretek otthon lenni, otthoni dolgokkal foglalkozni, imádok főzni, de a legnagyobb szerelmem az utazás, a világ megismerése. A megkeresett pénzem nagy részét utazásokra költöm, amikor csak tehetem, elutazom jó messzire, a Távol-kelet, főleg Thaiföld rajongója vagyok. Azonban, hogy ezt a költséges szabadidő eltöltést anyagilag kedvezően tudjam kihozni, az útjaimat magam szervezem aprólékos munkával, az utazási irodák kihagyásával.
Komoly, boldog párkapcsolatban élek hosszú ideje valakivel, aki bár civil, nagy színházrajongó, s szerencsére abszolút megérti és elfogadja az én különleges munkaidő beosztásomat. Sőt emellett azt is el kell fogadnia, hogy egy próba, vagy előadás után az ember még sokáig hordozza, hazaviszi az érzéseket, amik benne keletkeztek a munkája során. Hiába, a színészet már csak egy ilyen hivatás, ha az ember komolyan gondolja ezt az elkötelezettséget.

Tölgyesi Tibor
Utoljára frissítve:hétfő, 18 június 2018 08:42



bakonyiart.hu

FRISS
AJÁNLÓ















Jegyértékesítő partnereink



Impresszum - Kapcsolat | Adatvédelmi tájékoztató