Fotó: Horváth Judit

Augusztus 17-én került sor a budapesti Katona József Színház évadnyitó társulati ülésére. A művészek izgatottan várják, hogy öt hónap kihagyás után ismét közönség elé állhassanak. Máté Gábor igazgató elmondta, hogy az újrakezdés nagy valószínűséggel sem a nézőknek, sem a színészeknek nem lesz könnyű lelkileg, ugyanakkor bízik benne, hogy a hosszú ideig nélkülözött személyes találkozás öröme a közönséget és a társulatot is átsegíti majd ezen az „óvatosabb” időszakon.

Minthogy a járványveszély sajnos nem múlt el, a színház minden szükséges óvintézkedést megtesz, hogy nézőik és dolgozóik is biztonságosan látogathassák újra a színházat. Miként azt már évad végén tudni lehetett, 2020 augusztusától Ascher Tamás tanítványa, Tarnóczi Jakab is a Katona József Színház állandó, szerződéses rendezői közé tartozik.

A 2020/21-es szezon első bemutatóját október 9-én tartják a nagyszínpadon. Shakespeare Othello c. drámáját Székely Kriszta állítja színpadra. Szereplők: Bányai Kelemen Barna, Rujder Vivien, Kovács Lehel, Borbély Alexandra, Takátsy Péter, Vizi Dávid, Vajdai Vilmos, Elek Ferenc, Lengyel Benjámin e.h., Berényi Nóra e.h.

Október 10-én Nick Payne angol drámaíró Hát, ha van is, én még nem találtam meg című művét, Máté Gábor rendezésében láthatják a nézők a Kamrában. Az előadás a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében jön létre, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, valamint a Katona József Színház közös programjaként. Szereplők: Kocsis Gergely, Fullajtár Andrea, Mayer Szonja m.v., Mészáros Béla.

Szintén idén ősszel kerül sor az eredetileg Esterházy Péter 70. születésnapjára tervezett, ám a járvány miatt elmaradt E(gy)P(ercesek) c. est első előadására is a Sufniban. Az Esterházy-fragmentumokat összeállította: vargadramviktor. Felolvassa: Máté Gábor.

December 19-én Tarnóczi Jakab Isten, haza, család c. rendezését mutatják be a Kamrában. A görög trilógia Euripidész, Aiszkhülosz és Szophoklész művei alapján készül. Szereplők: Fullajtár Andrea, Fekete Ernő, Jordán Adél, Elek Ferenc, Rujder Vivien, Vizi Dávid, Pálos Hanna, Kovács Lehel.

A naptári év utolsó bemutatója december 20-án lesz a Katona nagyszínpadán. Shakespeare Lear király c. drámáját Zsámbéki Gábor viszi színre. Szereplők: Hegedűs D. Géza, a Vígszínház művésze, Ónodi Eszter, Pelsőczy Réka, Bán János, Bányai Kelemen Barna, Bezerédi Zoltán, Dankó István, Keresztes Tamás, Kocsis Gergely, Rajkai Zoltán, Tasnádi Bence, Tóth Zsófia e.h., egyetemi hallgatók

Az évad második fele a következőképpen alakul;
Március 5-én Tárnoki Márk – Ascher Tamás növendéke – Teremtmények című rendezését láthatja a közönség a Kamrában. Az előadás Mary Shelley Frankenstein című regénye alapján készül. Szereplők: Bányai Kelemen Barna, Rába Roland m.v., Pálos Hanna, Elek Ferenc, Bezerédi Zoltán, Kovács Lehel, Tóth Zsófia e.h.

Ezzel párhuzamosan Turgenyev Apák és fiúk c. drámáját – Brian Friel átiratában – Ascher Tamás állítja színpadra a Katonában. A bemutatóra március 6-án kerül sor.  Szereplők: Tasnádi Bence, Vizi Dávid, Máté Gábor, Fekete Ernő, Kocsis Gergely, Szirtes Ági, Borbély Alexandra, Jordán Adél, Pálmai Anna, Csoma Judit m.v., Veszelovszki Janka e.h., Szacsvay László, Ujlaki Dénes, Lengyel Benjámin e.h.

Április 23-án ismét Tarnóczi Jakab rendezését láthatják a nézők, ezúttal a Szemed örök nyugalmam gyilkolója munkacímű előadást viszi színre a Kamrában. Heinrich von Kleist Pentheszileia című művéből kiindulva Mikó Csaba ír új magyar drámát. Szereplők: Rezes Judit, Lengyel Benjámin e.h., Szirtes Ági

A 2020/21-es évad két utolsó premierjét május közepén tartják;

Kárpáti Péter Moszkva-Peking Transzszinfónia című darabját Novák Eszter rendezi a Katona nagyszínpadán. A május 15-i bemutató műfaja dokumentumabszurd. Szereplők: Bányai Kelemen Barna, Bezerédi Zoltán, Fekete Ernő, Kenéz Ágoston e.h., Keresztes Tamás, Kocsis Gergely, Pálmai Anna, Pálos Hanna, Pelsőczy Réka, Rohonyi Barnabás e.h., Samudovszky Adrián e.h., Szacsvay László, Ujlaki Dénes, Váradi Gergő e.h., Veszelovszki Janka e.h.

Szintén májusban kerül sor a Magyar Biblia munkacímű előadás premierjére a Sufniban, amely Vinnai András és Dankó István szövegéből készül. Rendező: Dankó István. Szereplők: Rajkai Zoltán, Kiss Eszter, Vizi Dávid, Tóth Zsófia e.h.

Folytatja a munkát a Katona idén 10 éves színházpedagógiai műhelye, a Behívó is; ebben az évadban közösségi színházi projektekkel szeretnének szorosabb kapcsolatot kiépíteni a várossal. Az első ilyen programban a Kossuth Lajos utca üzletei, házai adják majd a helyszíneket, a játékba pedig azokat a környéken található közösségeket vonják be, akik kötődnek a területhez. Novembertől elindítják továbbá a Közéleti brunchot, ahol minden hónapban az adott időszak közéleti kérdéseit beszélhetik át a résztvevők, egy-egy szakértő segítségével. Ezen kívül a Deutsches Theater partnerszínházaként, szúcsi és budapesti fiatalokkal részt vesznek Hamburgban az UNART fesztiválon is. Ezzel a projekttel zárják a többéves ELTÁV programjukat, de búcsút nem mondanak Szúcs-bányatelepnek.

Az évad első előadását, a Poppea megkoronázását már augusztus 20-án megtartják. Székely Kriszta rendezése a félbeszakadt évad egyik utolsó premierje volt. Minthogy a produkció a kényszerszünet előtt mindössze néhány alkalommal állt színpadra, a mostani felújítás második bemutatónak is tekinthető. A darabban Nagy Ervin szerepét Bányai Kelemen Barna veszi át. A császár c., Zsámbéki Gábor által színre vitt előadást, melyet szintén közvetlenül a bemutató után ért a bezárás, szeptember 13-án játsszák újra a Kamrában. Ősztől ebben a produkcióban Dér Zsolt helyett Kovács Lehelt láthatják a nézők.