A Margitszigeti Szabadtéri Színház sikeres nyári évadot zárt az idén. A siker számokban, élményben és munkalehetőségben is mérhető. A teátrum 2021-ben az eddig megszokottnál is hosszabb – 4 hónapos – évaddal és gazdagabb repertoárral jelentkezett, melyet sikerre vitt. Mindemellett pedig ellátott, egy az intézmény számára kiemelten fontos „közfeladatot”: fellépési lehetőséget, munkát adott a művészek és háttérdolgozók számára.
„A szabadtéri környezet, az idilli hangulat önmagában lenyűgöző élményt nyújt minden vendégünknek, ám a csoda valójában a színpadon születik meg estéről estére. Minden korosztály számára szeretnénk értékes kikapcsolódásra lehetőséget adni, az edukációt is belopva a programokba. Nálunk a Margitszigeten a tradicionális és a modern nem csak megfér egymás mellett, egymásba fonódva illeszkedik színházunk kínálatába” – értékelt Bán Teodóra, a Margitszigeti Színház ügyvezetője és művészeti vezetője, majd így folytatta: „Kiemelten fontos feladatomnak tekintettem, tekintettük idén is, hogy a járvány időszakában a kőszínházakban „rekedt” és le nem játszott értékes daraboknak, koncerteknek helyet adjunk, fellépési és munkaalkalmat adva a színházi dolgozóknak, az átélhető élmény lehetőségét pedig a közönségnek. Befogadó és biztonságos színház vagyunk.”
A 2021-es évad számokban:
4 hónap alatt, közel 40 nagyszínpadi előadás hazai és nemzetközi sztárok közreműködésével, 40 ingyenes gyerek és családi program, irodalmi séták és kiállítások tették izgalmassá Budapest ikonikus helyszínén az idei nyarat. A teátrum programjaira hozzávetőleg 80 000 néző váltott jegyet, jött el nyitott szívvel és élményekre szomjazva. Több mint 40 nemzetközileg elismert művész, illetve világsztár lépett színpadra a Margitszigeten idén. A magyar művészek száma pedig több százra tehető, a háttérdolgozókkal együtt közelít az ezerhez.
Külföldi sztárok – külföldi és hazai közönségigények
„A Margitszigeti Szabadtéri Színház repertoárja, hagyományosan, a nemzetközileg ismert és elismert művészek fellépésére is épül. A fenti számok mutatják, hogy idén is sikerült meghívni őket, akik maguk is a hírünket vihetik és viszik is a nagyvilágban. Bár a belföldi turizmus élénkülésével egy időben nőtt az érdeklődés a szabadtéri színházak iránt, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon érezhető volt a külföldi látogatók elmaradása” – mondta Bán Teodóra, majd hozzátette: Ezért fontos feladatunk a hazai közönségnek is vonzó programkínálat kialakítása.
A művészeti programról
Nem csoda, hogy a Margitszigeti Színház közönsége felkapta a fejét olyan nevek hallatán, mint a balett fenegyereke, Szergej Polunyin, az amerikai jazzgitáros és zeneszerző Stanley Jordan, a világhírű rendező, Calixto Bieito, a híres koreográfus, Hervé Koubi vagy a zongora mágus Lucas & Arthur Jussen és Havasi Balázs. Olyan nemzetközileg elismert operaénekesek, mint: Arthuro Chacón Cruz, Maria Grazia Schiavo és Kálmándy Mihály.
Az opera szerelmeseinek valódi csemegékkel szolgált a színház, a látványos Carmen magyarországi bemutatója mellett, augusztus 20-án, a nemzeti ünnep alkalmából nemzeti operánk, a Bánk bán volt repertoáron, Verdi előtt pedig, az idei ünnepi évében, operagálával tisztelgett a teátrum. Különösen fontos a Margitszigeti Színház számára ez a műfaj, így a Magyar Állami Operaház, a Nemzeti Filharmonikusok és az Óbudai Danubia Zenekar évről-évre szerepel a színház produkcióiban. Idén pedig a Magyar Nemzeti Táncegyüttes egészítette ki az együttesek sorát, valamint a 25. Duna Karnevál Gála megrendezése és Pál István Szalonna és Bandája fellépése is gazdagította a művészeti kínálatot. A film-zene koncert 2021-ben Mozart műveit és életútját járta körbe.
Emellett a fellépők között említhetjük, a minden évben őrületes hangulatot varázsoló, Fenyő Miklóst, Dés Lászlót a Pál utcai fiúkkal a Vígszínházból, a Budapest Bár zenekart Mező Misivel és Kiss Tibivel, Demjén Ferencet, Caramelt, Tóth Verát és Tóth Gabit, Presser Gábort és Karácsony Jánost a Csík zenekar társaságában,vagy épp a továbbra is humorával és szellemes dalaival újra meg újra csillanni tudó Geszti Pétert is. A Budapest Klezmer Band, valamint a Zagar pedig a nagyszínpadon ünnepelte 30., illetve 20. jubileumi koncertjét. A Margitsziget impozáns színpadára egész nyáron sorra érkeztek a nagyobbnál nagyobb nevek, velük felejthetetlen produkciók és az elmaradhatatlan tapsvihar.
A musical rajongók számára is széles volt a választék: a Puskás, a Hegedűs a háztetőn, a Kabaré és a Tesla musicaleket állították színpadra. A balett iránt elkötelezett nézők pedig egy új bemutatót láthattak, először Magyarországon, Odüsszeia címmel, az évad nagy szenzációjaként pedig a Raszputyin bőrébe bújó orosz balettművész világsztárt, Szergej Polunyint csodálhatták meg társulatával.
Családi programok – a színház társadalmi és edukációs küldetése
A nagyszínpadi előadások mellett, a színház idilli környezetében hétvégeken ingyenes, tartalmas programokkal mesékkel, interaktív foglalkozásokkal várta a családokat, melyek minden esetben teltházzal futottak. Hatalmas sikerrel zajlottak az irodalmi séták, a Koraesti térzene eseményei, az idén 110 éves Víztoronyban pedig változatos kiállításokat rendeztek egész nyáron.
Egy kalandor bátor álmával kezdődött a Margitszigeti Szabadtéri Színpad története. Réges-régen egy merész ötlet vált kézzel foghatóvá, mikor megszületett a színházi élet a Margitsziget romantikus környezetében.
„Mi tovább visszük ezt az álmot! Műsorunkat hosszú évek óta jellemzi a nyitottság, a képzelőerő és a sokoldalúság. Színházunk jócskán tartogatott ebben az évadban is felemelő pillanatokat, népszerű dallamokat, küzdelmeket, drámákat és örömöket a színpadon, melyek hozzájárultak a hamisítatlan életérzéshez, mely a Margitszigeti Színházat oly egyedivé és különlegesség teszi.” – áll a Margitszigeti Színház értékelőjében.
Az adventi időszakot megelőzően – már hagyományosan – várható ajándékkártya, kedvezménykártya kibocsátás, mellyel a visszatérő és az új közönségének is szeretne kedvezni a színház. Ezzel egyidőben a jövő évi Highlight-okat, azaz nagyprodukciókat is kihirdeti a teátrum. Természetesen a jövő évre is számtalan új produkcióval, nagy bemutatókkal, régi kedvencekkel, sztárokkal készül a színház, hisz célja minden évben ugyanaz, hogy közönsége feltöltődve, élménnyel gazdagodva lépjen ki a nézőteréről és hazavigyen egy kis darabot a csodából.