Sok van, mi csodálatos……..

Amikor reggelente megállunk a tükör előtt egy torzonborz fej, egy álmos arc, és egy kialvatlan szempár néz vissza ránk. Ez azonban csak a felszín, mi sokkal többek vagyunk ennél. S hogy pontosan miből is áll ez a „sokkal több” azt ez a szép kivitelű album részletesen elmondja, megmutatja nekünk.

Az ember egyik biztos megjelenési formája a teste. Sokak szerint létezik lelkünk is, de ennek bizonyítása – vagy éppen cáfolata – túlfeszítené ennek a rövidke ajánlónak a kereteit ezért ezt a kérdést itt és most nem taglaljuk.
A testünkről azonban – hála a fejlett tudománynak – ma már nagyon sok mindent tudunk. Összetevőit tekintve pontosan olyan elemekből áll, mint szinte bármely más élőlényé. Főleg hidrogénből és oxigénből – ezek nagy része vegyületet alkot víz formájában – illetve szénből. A kémiai összetevők számát tekintve több mint félszázat tudnánk felsorolni, bár ezek legnagyobb hányada csak nyomelemekként, alig mérhető mennyiségben van jelen a szervezetünkben. Testünk tehát atomok és molekulák hatalmas halmaza, amelyek speciális módon összekapcsolódva alkotják a sejteket, a sejtek a szöveteket, a szövetekből állnak össze a szerveink, ezek jól meghatározható csoportja pedig szervrendszereket alkot. A szervrendszerek együtteséből pedig felépül az az emberi test, amit reggelente láthatunk a tükörképünk gyanánt.
Ez az album feltárja előttünk testünk titkait, tételesen tárgyalva minden fontosabb részt. A fejezetek foglalkoznak testünk alapelemeivel, szervrendszereink összességével, majd szinte anatómiai bontásban fentről lefelé haladva a fejjel és a nyakkal, a mellkassal és a háttal, a karokkal és a kezekkel, a hassal és a medencével, végül pedig a lábakkal és a lábfejekkel. Az utolsó fejezet összegzi az eddigi orvostudományi eredmények mellett a jövő kihívásait, illetve megemlít néhány olyan emberi rekordteljesítményt, amiről nem is gondolnánk, hogy véghez vihető. Hinné például valaki, hogy lehetséges kibírni a víz alatt egyetlen levegővétellel 24 percet, vagy, hogy létezik olyan futó, aki száz métert 9.6 másodpercen belül képes lefutni.
Persze mindezekhez komoly előzetes edzés szükséges, vannak viszont olyan tények, amit a természet ad a részünkre. Ezek közül itt csak néhány érdekességet idézünk, de ezek szinte mindegyike nem csak megdöbbentő, de csodálatra méltó is. Lássuk tehát a példákat, messzemenően a teljesség igénye nélkül:
Azt a folyamatot, hogy ki tudtunk emelkedni az állatvilágból, nagyban segítette az az anatómiai különlegességünk, hogy hüvelyujjunk szembefordítható a többi ujjunkkal s így kezünk fogásra alkalmassá vált.
Emésztőrendszerünket tekintve a szájtól a végbélnyílásig a táplálék illetve majdan a salakanyag 7 méter hosszú utat tesz meg.
Ha a vérkeringésünket vizsgáljuk, tudnunk kell, hogy minden csepp emberi vér 5 millió vörösvértestet tartalmaz, a testünkben millió számra található vérerek pedig annyira különbözőek, hogy van köztük hüvelykujj vastagságú, de olyan is – ilyenek a hajszálerek – aminek az átmérője, az emberi haj egytizede. Ha pedig végig szeretnénk sétálnia felnőtt emberi vérrendszer teljes hosszán, akkor 160000 km-t kellene megtennünk, olyan távot, amivel akár négyszer is megkerülhetnénk a Földet.
Végül pedig említsük meg azt a szervünket, amire sok ember méltán olyan büszke, az agyunk rendkívüli képességeit. A mindössze másfél kilónyi idegsejt halmazban 100 milliárd idegsejt található, kapacitását tekintve pedig annyi információt képes tartalmazni, mint 3 millió órányi tévéműsor, hatékonysága tekintetében pedig milliószorosa egy ugyanolyan nagyságú számítógép teljesítményének.
Az ember, aki olvasgatja, lapozgatja ezt az albumot – amiben a szöveges információk mellett gyönyörű nagyméretű színes robbantott ábrák, remek grafikák, és hatásos fényképek találhatók – izgatottan képes ráeszmélni arra, hogy az itt leírtak őrá is éppen úgy érvényesek, mint bárki másra. Ez teszi annyira személyessé – stílszerűen húsbavágóvá – a könyv olvasását. Egyébként a kiadó hétéves kortól ajánlja kézbe venni, de nyugodtan lapozgathatja mindaz a 450000 ember is – jelenleg ennyit tartanak nyilván Földünkön – aki már betöltötte a századik életévét. Bizton állítható, mindenki számára tartalmaz érdekességeket a mind tartalmában, mind kivitelében gyönyörű és lenyűgöző album.
Tölgyesi Tibor

Az emberi test
A tudás enciklopédiája

HVG Könyvek 2021
Ára: 6200 Ft