Skócia legnagyobb diadala

Skóciáról egy átlagos magyarnak általában a skót szoknya, a skót whisky, a skót dudások vagy a skót viccek jutnak az eszébe. Ennek a könyvnek az elolvasása után azonban az is világos lesz majd számunkra, ennek az országnak a történelme is regénybe illően kalandos és lebilincselő.

Ez a remek történészi munka két brit szigeteki ország – Anglia és Skócia – XIV. század eleji történelmét idézi vissza elénk. Ez az a korszak, amikor a skótok elérkezettnek látják az időt, és szeretnének szabadulni az angol fennhatóság alól, az angolok pedig pont ellenkezőleg, szeretnék még jobban kiterjeszteni és megszilárdítani fennhatóságukat a skót területeken is. A kora középkorban járunk, az éppen kialakult feudalizmus időszakában. Anglia már ekkor is nagy és erős ország, aki mindenképpen uralkodni szeretne az őt körülvevő területeken is. Viszont a hozzá képest kicsi és gyenge Skóciát nem csak a nagy szomszéd általi megszállás fenyegeti, de belső viszályok is gyengítik az ellenállást. A skót főurak szélkakas módjára, hol az egyik, hol a másik oldalra állnak, annak függvényében, ki áll éppen nyerésre, vagy ki ígér többet a számukra. A skót függetlenségért kiálló vezéralak – Robert Bruce – ilyen körülmények között egyáltalán nincs könnyű helyzetben, ráadásul őt nem csak Skócia, hanem saját érdekei is erősen motiválják: ő szeretne lenni a királya a függetlenné váló Skóciának. Nyilvánvalóan mindent megtesz tehát a győzelem érdekében, azonban Anglia uralkodójának esze ágában sincs könnyen elengedni ezt a gyönyörű földterületet. Váltakozó sikerekkel folynak tehát a kisebb csatározások, diplomáciai ügyeskedések, nemzetközi kapcsolatkeresések, mígnem az angolok megelégelik a dolgot és királyuk – II. Eduárd – vezetésével, hatalmas sereggel indulnak meg Skócia ellen. Bruce is igyekszik minden katonai erőt összeszedni és felvonultatni a hódítók megállítására, de serege mind létszámban, mind képzettség tekintetében eltörpül az angol inváziós sereggel szemben. A döntő összecsapásra egy jelentéktelen skót település – Bannockburn – és az azonos nevű kis folyócska közelében kerül sor 1314. június 24-én, egy verőfényes nyári napon. S mint oly sokszor a történelemben most is megtörténik az a nem várt véletlenszerű csoda, ami diadalra segíti a skótok maroknyi, de annál elszántabb seregét.
Valószínű a magyar olvasók nagy többsége nem igazán van tisztában Skócia történelmével, s talán pont ezért úgy gondolja, számára nem igazán lehet érdekes egy ilyen történészi munka. A könyv szerzője azonban annyira részletesen – de mindamellett rendkívül olvasmányosan és közérthetően – kalauzol el bennünket ebbe a korszakba, hogy jó regény módjára olvasás közben szinte faljuk az oldalakat. Ármány és ügyetlenkedés, árulás és balszerencse, vitézség és megalkuvás jellemzi ennek a kornak nem csak az uralkodóit, de a főurait is. S mivel az ők tartják kezükben a korszak irányítását, a gyakori oldalváltások következtében senki nem mehetett biztosra abban a tekintetben, vajon mi is fog történni vele az elkövetkezőkben, s nem csak évről évre, de még talán napról napra sem láthatta, mit is fog számára hozni a jövő. Ennek kötetnek a történéseiről – ha regény lenne – azt gondolnánk: persze teljesen elszabadult a szerző fantáziája, ilyen nem történhet meg a valóságban. De mivel minden, a kötetben leírt dolog és történés hosszú kutatómunka alapján tényszerűen dokumentált, csak azt tudjuk mondani, a való élet sokszor sokkal több érdekességet és fordulatosságot tartalmaz annál, mint amit az emberi fantázia meg tudna teremteni.
A könyv történészeknek nagy kutatómunkával létrehozott szakirodalom, laikusoknak lebilincselő, kikapcsolódást nyújtó korrajz, de mindenki számára tartalmas és izgalmas olvasmányélmény. Bátran azt is mondhatjuk rá, annyira letehetetlen, hogy a legjobb krimikkel is felveszi a versenyt, s közben tudásunkat is szélesíti, világlátásunkat is formálja.
Tölgyesi Tibor

David Cornell
Bannockburn 1314

PeKo Publishing Kft. 2021.
Ára: 5990 Ft