Az ország egyik leghíresebb borászati-kulturális rendezvényére ismét többezer látogatót várnak a szervezők a villányi Rendezvénytérre, a Pincesorra, a Diófás térre és a város több pontjára. „Villány, a bor városa” 2021. október első hétvégéjén 33. alkalommal rendezi meg három napos nyár-záró és ősz-köszöntő ünnepi rendezvénysorozatát, amely számos különleges programmal várja a bor-, a gasztro-kultúra, a hagyományőrzés és a művészetek iránt érdeklődő vendégeket.
A tavalyi év a világjárvány miatt Villányban is átírta a nagy múltú rendezvények sorsát, így most egy év kihagyással kerülhet csak megrendezésre a 33. Villányi Vörösbor Fesztivál, amely idén megújulásképpen a nyári időszak programsorozatának több napos zárása is egyben.
A háromnapos rendezvény színpadi produkciói hagyományosan pénteken 18 órakor kezdődnek a Villányi Borrend köszöntőjével és a Villányi Fúvószenekar koncertjével. A pénteki megnyitót követően egyszerre a város több pontján startolnak el a programok. A Rendezvénytér nagyszínpadán, a Villányi Franc színpadon a 18.30-kor a Rudan Joe Akusztik, majd 20 órától a legendás Republic zenekar játszik. A hagyományos hajnalig tartó utcabál előtt 21.30 órától a Bohemian Brass Band tér vissza a villányi Rendezvénytérre. Eközben a Városháza előtt felállított Redy színpadon 20 órától a Vivat Bacchus bordalait hallhatjuk, majd 21 órától az „Elviszlek Villányba” slágerükkel az idei nyár egyik nagy kedvence, a pécsi Made in B hip-hip formáció énekelteti majd meg a közönséget. Pénteken a Diófás téren is érdemes kicsit megpihenni, 17-22 óra között a Villányi Vadásztársaság trófeamustrája és vadpörkölt kóstolója lesz. A szombaton napközben a kiállítások, konferenciák és a borakadémia programjai mellett ismét lesz borbarangolás Szársomlyó hegyén, traktoros ördögárok túra, gyerekprogramok, 14 órától pedig a Borkirálynő és a Borkirály vezetésével az ország leglátványosabb szüreti felvonulásának is részesei lehetnek a vendégek, amit 15 órától ünnepélyes hordócsapolás követ. A Villányi Franc színpadon 18 órától a fiatalok nagy kedvence a Kelemen Kabátban popzenekar koncertje, 21 órától a Kowalsky meg a Vega produkciója lesz. A Redy színpadon 15.20 órától a Bartók Béla Férfikar kóruskoncertje, a Villányi Kulturális Egyesület bemutatója, 16.30 órától az Oti Voice & BASS, 18 óráról a LivingRoom Akusztik, majd 20.30 órától a koncertszínpadok egyik legnépszerűbb csapata, a Konyha zenekar játszik. A Vörösbor Napok zárónapján, vasárnap ismét regisztrálni lehet az Ördögárok túrára, láthatjuk a villányi Attitude Balettcsoport bemutatóját, 15 órától pedig a Mano Swing gyerekkoncertje és az Operett-Musical Voices „Borban a vígasság” műsora várja a családokat a Diófás térre. A három napos ünnepi hétvégre közel 30 borászat és számos neves pincészet települ ki legjobb vörösboraival a Rendezvénytérre, a legendás Pincesoron pedig a régió borai mellett ismét különlegességek várják a látogatókat, a környék legfinomabb rétese éppúgy megkóstolható itt, mint a szőlőmaglisztből készített házicsemege vagy a borok mellé ajánlott kiváló házisajtok.
Bővebb információk: http://www.villanyiborfesztival.hu/vorosbor/