30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében búcsúzzunk. Nincs is erre jobb alkalom, mint a pazar díszletek között megrendezett Budapest Borfesztivál, mely idén 2022. szeptember 8-11. között számos újdonsággal, káprázatos kínálattal és hatalmas területtel várja a borkedvelő nagyközönséget.

A Budavári Palota udvarainak rekonstrukciója újabb szakaszhoz érkezett, így a vendégek ismét birtokba vehetik a Borfesztivál eredeti területét a megújult Halászó gyerekek teraszával, Savoyai terasszal, és a Csikós udvarra vezető, újraépített rámpával együtt.  A régi és az újjászületett területeken a programok, a bor- és gasztronómiai kínálat is különösen exkluzívnak ígérkezik. Soha ennyi nemzetközi márka nem jelent még meg, mint idén. Az itthon forgalmazott champagne-ok szinte teljes szortimentje kóstolható lesz, crémant-ok, cava-k és a hazai pezsgőmárkák nemes versengése mind a látogatók kegyeit keresik majd. Ahogy azt már megszokhattuk, hazánk összes borvidéke képviselteti magát a több mint 100 kiállító borász és borkereskedő által. Egy régi álom válik valóra, hiszen díszvendégként az Amerikai Egyesült Államokat üdvözölhetjük: Kaliforniából, Washington államból és Oregonból érkeznek fantasztikus borok, melyekhez klasszikus amerikai ételeket is kóstolhatunk.

Amerikai álom

Idén egy régóta dédelgetett álom válik valóra, hiszen a Budapest Borfesztivál vendége az Amerikai Egyesült Államok lesz. Két standon három állam kiemelkedő képviselőitől lehet izgalmasabbnál izgalmasabb borokat kóstolni.

Ínyencek terasza

A megújult Halászó gyerekek terasza ad otthont a Budapest Borfesztivál vadonatúj programjának, az igazi kulináris élményeket nyújtó Chef Market Gourmet Udvarnak. Öt elsőrangú vendéglátóhely várja az ínyenceket, hogy a hely eleganciájához idomulva a kiváló minőségű borokhoz igazi gourmet fogásokat is kóstolhassanak.

A Gourmet Udvar különlegességei mellet találunk még bőven felfedezni valót a gasztronómiai kínálat étlapján. A vendégországra hangolva válogathatunk barbecue ételek, hamburgerek széles felhozatalából, de az összkép sem veszít nemzetközi sokszínűségéből.

Ajándék VinAgora kóstoló

A nagy sikerre tekintettel idén is mindenki ajándékot kap, aki belépőjegyet vásárol: megkóstolhatunk a megújult Savoyai teraszon található VinAgora kóstolóstandoknál egy olyan bort, amely sikeresen szerepelt a 2022-es VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Hogy melyik bor lesz ez, azt részben a szerencse dönti el, de az biztos, hogy csak jó választás van! Egy további ajándék kóstoló elkortyolása mellett megismerhetjük a legmodernebb okosotthonok koncepcióját: nem kell mást tenni, mint feliratkozni a projektről szóló, érdekes és izgalmas híreket tartalmazó hírlevélre. A VinAgora standot a LAKE11 – Home & Park támogatja.

Nébih Borkvíz Bár

Ahogy a korábbi években már hagyománnyá vált, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága idén is izgalmas és tartalmas borismereti játékokkal járul hozzá a fogyasztók borokkal kapcsolatos ismereteinek elmélyítéséhez, valamint a tudatos és mértékletes alkoholfogyasztás népszerűsítéséhez. A fesztiválon a tudásmegosztó borismereti játékokhoz ezúttal a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) munkatársai is csatlakoznak, hogy a látogatók stílusos környezetben ismerkedhessenek a KMÉ-védjeggyel, amely a kiváló minőséget hivatott tanúsítani.

Stílusokra hangolva

A Borfesztivál két színpada több, mint 30 produkciót kínál a szórakozni vágyóknak. Idén igazi stíluskavalkád várja a fesztiválozókat, hiszen pop, jazz, blues, gospel, cumbia, funky, sanzon, autentikus népzene is szerepel a zenei étlap kínálatán. Kis ízelítő, a teljesség igénye nélkül: az MVM Next színpadot első nap este a Muzsik és Volkova, illetve a Los Orangutanes veszi birtokba, velük párhuzamosan a Kisszínpadon a Cherries, Orbay Lilla & Stummer Márton duó és Kovács Linda & Bögöthy Ádám lesznek hallhatók. Péntek este többek közt Szeder, a Jazzbois és Candy Men fog nekünk játszani, míg szombaton a Tárkány Művek, Marcello and The Flaming Boopers és a Kodály Spicy Jazz adja meg a hangulatot a kóstoláshoz. Vasárnap pedig Sena, az Uljana Quartet és a Canarro lép színpadra. Csütörtökön, pénteken és szombaton a Jazzy Rádió DJ-je ígér igazi parti hangulatot, amit az elmúlt évek tapasztalatából kiindulva kár lenne kihagyni.

Új szolgáltatás: bor házhozszállítás a fesztiválról

A borfesztivál rendkívül széles kínálata kiváló alkalom arra, hogy új, eddig ismeretlen tételeket fedezzünk fel. A látogatók újonnan megtalált kedvencükből sokszor szívesen vásárolnának is többet egy-két pohárnál, de a palackok hazacipelése nem túl vonzó opció. Ezt a helyzetet kezeli egy új szolgáltatás a rendezvényen, melynek keretében egy nemzetközi, professzionális szállítmányozó cég jóvoltából bárki feladhatja kiszemelt borait, belföldre vagy külföldre, akár ajándékba, akár saját részre. A szállítás menetéről és feltételeiről a kiállítóknál lehet majd tájékozódni.  

Hangszerrel a kézben

A Budapest Borfesztivál idén 25. alkalommal rendezi meg a Jótékonysági Borárverést, mely során a Magyar Máltai Szeretetszolgálat különböző projektjei megvalósulásához járul hozzá. A magyar borászok idén egy egészen különleges célkitűzéshez ajánlották fel legkülönlegesebb tételeiket, ugyanis az idei árverésen a Szimfónia program számára kerül felajánlásra a bevételt. A zenei esélyteremtő programban résztvevő kiemelten tehetséges gyerekekből összeállt egy zenekar, amely már többek közt járt Salzburgban, játszott az A38 hajón, illetve több alkalommal is felléphetett a Zeneakadémián. A szeretetszolgálat következő célja, hogy saját busszal hordhassák a gyerekeket próbákra, illetve koncertekre, így idén a Budapest Borfesztivál erre gyűjt, sok nagylelkű borász segítségével.

A Budapest Borfesztiválra a csütörtöki belépőjegyek 5.900, a pénteki és szombati jegyek 6.400, a vasárnapiak 5.500 forintért kaphatók a helyszínen, illetve elővételben a rendezvény (www.aborfesztival.hu) oldalán. A napi karszalag tartalmaz egy kristály kóstolópoharat, egy pohártartó szütyőt és egy kóstolót a 2022-es VinAgora Nemzetközi Borverseny boraiból.

Újdonság, hogy a korábbiaknál nagyobb számú, kényelmes ülőhely régi látogatói igényt elégít ki, és az időszakonként már kicsit kényelmetlen zsúfoltság is garantáltan megszűnik majd a konkrét napra váltandó belépőjegyek bevezetésével.