A Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet 2021. május 24-én, Pünkösd hétfőn rendezi meg első alkalommal Falumalom Nap című kulturális rendezvényét. A különleges esemény kulturális, ipartörténeti és turisztikai jelentőséggel bíró helyi kezdeményezés.

A valahai Szaller malmot (Falumalom) részben önerőből, részben egy TOP turisztikai pályázatból sikerült felújítani. A 10 órától 16 óráig tervezett eseményen látványőrlés, kenyér-és langalló sütés is lesz. A látogatók betekintést nyerhetnek az egykoron híres kapolcsi vízimalmok működésébe, történetébe és a Helyi Értéktár kisfilmjeinek vetítésére is sor kerül. A Molnárház udvarán helyi és Veszprém megyei mesterek kézműves bemutatókat és foglalkozásokat tartanak. Lesz – többek között – szakajtó- és kosár fonás, bőrözés, malomjáték készítés, kerámia festés. Szabó Csaba kapolcsi származású néptánc-pedagógus, a Népművészet Ifjú Mestere, pedig zöldágazást mutat be növendékeivel. 

A belépés – az érvényes egészségügyi előírások betartásával – ingyenes lesz a Hungarikum, a Csoóri Sándor Alapítvány és a Nemzeti Együttműködési Alap jóvoltából.