Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Garten Balaton kortárs művészeti heteket, három észak-balatoni község, Lovas, Felsőörs és Csopak részvételével. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a kortárs képzőművészet, szobrászat, fotográfia áll a rendezvénysorozat középpontjában. A kiállításokkal egybekötött programsorozat célja, hogy a kortárs képzőművészetet személyes közelségbe hozza a befogadókkal, valamint a helyi kulturális szereplők bevonásával katalizálja a mikrotérség kulturális életét. A három hetes eseménysorozat ideje alatt négy helyszínen hét kiállítás és két köztéri installáció valósul meg, melyeket számos társművészeti rendezvény kísér.
Lovason a Nagy Gyula Galéria kiállítótere szolgál a Garten Balaton művészeti vásár helyszínéül, ahol a Határaink hívószóra 100 kortárs képzőművésztől a kurátorok mintegy 300 művet válogattak és állítanak ki. A galéria kerthelyiségében állítják fel a társművészeti programoknak helyet biztosító színpadot, valamint itt vetítik este 9-től a Garten Kertmozi képzőművészeti témájú filmjeit is.
A Zalaszentgróti művésztelep szobrászainak műveiből rendezett szabadtéri kiállítás helyszíne a szintén Lovason található Márffy-ház pajtája és kertje. Itt lesz látható Kása Béla fotóiból készült szabadtéri kiállítás, amely a hazai cigányság kultúráját művészi fotográfiákon keresztül ábrázolja.
Felsőörsön Fotóudvar néven új helyszínnel bővül az eseménysorozat, ahol a kortárs fotográfiáé lesz a főszerep. A Fotóudvar idei programja az installatív köztéri fotókiállítás és a Civil házban rendezett egyéni fotótárlat köré szerveződik. Az alkotók művei az emberi érzelmekre reflektálnak, és a beszélgetések is e köré a téma köré szerveződnek majd. A Fotóudvar rendezvényei a Capa Kortárs Fotográfiai Központ szakmai együttműködésével valósulnak meg.
Csopakon a ZM&G galéria ad helyet Robitz AnikóFény és felület című kiállításának. A galéria kertjében Zámbó Attilaszobrászművész vöröskőből és gránitból készült, absztrahált, ironikus állatszobrai között sétálhatnak a látogatók.
A Nagy Gyula Galériában gyűjtőkkel, képzőművészekkel és műtárgypiaci szakértőkkel hallgathatnak pódiumbeszélgetéseket a résztvevők, olyan témákról, mint a műgyűjtés a vasfüggönyön innen és túl, a gyűjtői hálózatok, magyar művészek külföldi bemutatkozásai, a Pécsi Műhely története vagy a kelet-európai művészet sajátosságai. A Fotóudvarban pedig az érzelmek története és ábrázolása lesz terítéken Darwintól a kortárs fotóművészetig. Vendégek: Antal Péter, Egri János és Szluka Balázs gyűjtők, Barabási Albert László hálózatkutató, Fenyvesi Ottó író, Topor Tünde művészettörténész, Orvos-Tóth Noémi és Pléh Csaba pszichológusok, Gerhes Gábor képzőművész, Kucsora Márta és Gál András festőművészek, Szombat Éva és Czigány Ákos fotográfusok, valamint Csányi Vilmos etológus.
Az interaktív tárlatvezetéseken művészek, művészettörténészek, műtárgypiaci szakértők és kurátorok más-más nézőpontból közelítenek ugyanazokhoz a képekhez, bevonva a hallgatóságot is az értelmezésbe. A központi kiállításhoz kapcsolódóan több tárlatvezetés is megvalósul, többek között olyan nevek bevonásával, mint Wahorn András és drMáriás.
A zenei programok között kortárs, alternatív és kísérleti zenei koncertek egyaránt szerepelnek. Fellép Wahorn András és Kopasz Tamás, a David Yengibarian-Vajdovich Árpád duó, drMáriás és a Tudósok, elhangzanak Ujj Zsuzsi örökérvényű régi dalai Darvas Kristóf kíséretével, a Vodku fiai Cseh Tamás dalaival, a Budapest Improvisers Orchestra és a Hermina Alkotócsoport. Mindemellett fiataloknak szóló kortárs zenei programot is kínálnak a szervezők.
A Garten kertmoziban a Friss Hús rövidfilmfesztivál animációs válogatásán kívül többek között a Szépművészeti Múzeum 1980-as évekbeli műkincsrablásáról szóló dokumentumfilmet, a Van Gogh az örökkévalóság kapujában című életrajzi filmdrámát és Forgács Péter Német egység a Balatonnál című dokumentumfilmjét vetítik. Az Ezüstmedve-díjas Nagy Dénes Másik Magyarország című dokumentumfilmjét is láthatják az érdeklődők.
Az E-Mancik Színházi Manufaktúra társulatának tagjai gyermekkori naplóik, levelezéseik, verseik és felnőttként megfogalmazott reflexióik segítségével keresik a választ arra, hogyan lettünk a világot tökéletesen értő kislányokból eltévedt kamaszok, majd fogalmatlan felnőttek.
A lovasi Szőlőhegyen Koronczi Endre látványos land-art installációja készül el, melynek főszereplője a szél és az általa táncoltatott nylonzacskók mozgása.
A Garten képzőművészeti táborban a gyerekek a művészi nyomatkészítési technikák legkülönbözőbb formáit ismerhetik meg. A tábor végén a résztvevők munkáiból rendezett kiállítással jutalmazzák a szervezők a gyerekek szorgalmas munkáját.
A Garten Kortárs Képzőművészeti Alapítvány idén is megjelenteti 30 példányos szitanyomat-mappáját, amely Garten Balaton VIP támogatói mappa néven kerül forgalomba. Négy nonfiguratív művész, Baráth Áron, Bánki Ákos, Nádler István és Szentgróti Dávid egy-egy szitanyomata szerepel a mappában.
A 2021-ben megrendezésre kerülő Kortárs művészeti hetek azért is különleges, mert a Garten Balaton lesz az EKF Kultúrpontok első helyszíne. A Kultúrpontok célja, hogy segítsék a helyi művészek és a lokális közösség közötti kapcsolat kiépítését, erősítését, a lokálpatrióta életérzés kialakítását. A csatlakozó partnerekkel közösen, a művészetek közösségformáló ereje által kitárul és mindenki számára elérhetővé válik a Bakony-Balaton régió eddig rejtőzködő kulturális sokszínűsége.
A programsorozat létrejöttét az Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatja.